Az orosz hadiipar teljesítményéről szóló írásunkban arra jutottunk, hogy az jelenleg, illetve az orosz gazdaság számai alapján a közeljövő orosz ipara sem lesz képes akkora termelésre, amely pótolhatná az orosz haderő eszközveszteségeit Ukrajnában. A mostani trendek szerint az olyan fegyverek, mint a harci repülőgépek és helikopterek, harckocsik, gyalogsági harcjárművek, önjáró lövegek és hasonlók fogynak, és egyre régebbi, egyre elavultabb, egyre rosszabb állapotban lévő tartalékaikhoz kell nyúlniuk az oroszoknak.
Amikor egyes megszólalók a második világháborús szovjet – vagy akár az amerikai – hadigazdaság teljesítményéről beszélnek, amelyek a háború második felére egyszerűen olyan mennyiségben ontotta a hadianyagot, hogy Németországnak és Japánnak semmi esélye nem lehetett, akkor egy fontos dolgot felejtenek el. Minden viszonylagos fejlettségük ellenére a második világháborús tankok, repülőgépek, hadihajók és lövegek azért alapvetően nagyon egyszerű szerkezetek voltak mai utódaikhoz képest.
T-34-es tankokat vagy éppen P-51-es vadászgépeket lehetett akár havi ezres vagy százas darabszámban is gyártani, a gyárból pedig egyenesen a frontra küldeni, de elektronikával, kompozit anyagokkal teletömött, modern társaikat már nem. Ha esetleg a gyártás, a készre szerelés problémáját meg is lehetne oldani valahogy nagy tömegben, az ár akkor is visszatartó tényező lenne.
Egyszerű, de nagyszerű
Van azonban egy, az ukrajnai fronton fontos szerepet játszó eszköztípus, amelyre ezek a visszatartó tényezők nem, vagy legalábbis kevésbé érvényesek. Egy felderítésre alkalmas vagy robbanószerrel felszerelt egyszerűbb drón elég egyszerű szerkezet. Kell valamilyen váz vagy géptest, ezt fémből vagy műanyagból is ezerszámra lehet leönteni egy gyártósorról.
Nincsenek tizedmilliméteres tűréshatárok, különleges anyagok, semmi olyasmi, amihez csúcstechnológiás gépek kellenének. Motorokból, legyenek akár elektromosak, akár belső égésűek, sem kell semmi extra. Elektronika ugyan kell hozzájuk, hogy irányítani lehessen őket, de ezek jellemzően nem katonai felhasználásra tervezett, különleges alkatrészek, a célnak teljesen megfelelhetnek bármilyen hobbi-drónépítő számára elérhető és megrendelhető darabok is.
A csatatéren viszont az egyszerű drónok is elég jól teljesítenek. Mind az ukrán, mind az orosz haderő tömegesen használ ilyeneket akár felderítési, akár támadási céllal. Védekezni ellenük nagyon nehéz, a klasszikus légvédelmi eszközök nem alkalmasak rá (ki akarna egy akár dollárban milliós értékű elfogórakétát kilőni egy néhány száz, legfeljebb ezer dolláros drónra?), külön erre a célra fejlesztett eszközök pedig nem igazán vannak még hadrendbe állítva.
Jellemző tény, hogy ukrán oldalon a legjobban e feladatot az 1960-as években fejlesztett, és azóta legfeljebb egyes részeikben modernizált német önjáró légvédelmi gépágyúk, a Gepardok tudják ellátni. Nagyobb tömegben bevetett drónok ellen jelenleg talán csak az elektronikus hadviselési eszközök tudnának hatékonyan megvédeni nagyobb területeket, ám ezeknek mind a hatótávolsága, mind a hatékonysága korlátozott, ráadásul a saját egységek működését is ellehetetlenítik.
Efficient and precise shooting!
— (((Tendar))) (@Tendar) September 7, 2023
This Gepard fires short bursts against two separate Shahed drones and brings both of them down.
Source: https://t.co/Y7frn57ibC#Ukraine #Germany pic.twitter.com/KmTrUQWqKO
Sok Lancet Leopardot győz?
Az elmúlt hetek alapján adná magát a feltételezés, hogy a „drónok csatájában” az ukránok állnak nyerésre: a Krímen található orosz célpontok elleni sikeres akciók, Moszkva rendszeres támadása, az akár mélyen orosz területen található repülőterek és ipari központok elleni csapások mutatják, hogy az ukrán eszközök ellen jelenleg nincs válasza az orosz légvédelemnek.
Az ukránok nagyon változatos eszközparkot használnak ezekhez a támadásokhoz, illetve a frontok mindennapjaiban is. A csúcstechnológiát képviselő amerikai „csalidrónok” mellett ausztrál kartonpapírdrónok, világszerte támogatók által vásárolt és küldött, kereskedelmi forgalomban kapható drónok, átépített egykori szovjet eszközök, kis garázsműhelyek által barkácsolt drónok, valamint saját, katonai fejlesztések is vannak az arzenáljukban, és nemcsak a műszaki megoldások, de a felhasználás során is lenyűgöző kreativitást mutatnak, amit még a háborúpárti orosz bloggerek is kénytelenek elismerni.
Orosz oldalon nagy visszhangot kaptak az ukrán energiainfrastruktúra elleni, tavaly ősszel kezdődött légihadjáratban először bevetett iráni Sahed drónok, de az oroszok az iráni típusokon kívül saját fejlesztésű drónjaikat is nagy mennyiségben használják a fronton harcoló csapatok támogatására. Az Orlan felderítő, illetve a Lancet-3 kamikazedrón állandó fenyegetést jelent az ukrán erőkre, ahogy az orosz propagandagépezet által folyamatosan terített videófelvételekből is látszik. A Lancet nagyjából 15 kilogrammos, 40 kilométer hatótávolságú, 110 kilométer/órás sebességre képes „öngyilkos” drón, amely orosz állítások szerint páncéltörő robbanófejjel felszerelve akár egy Leopard-2-es páncélzatát is képes átütni, mint ahogy az alábbi orosz felvételen is látható. (Valószínűbb azonban, hogy a jól páncélozott, nyugati eredetű ukrán harci járműveket csak szerencsés körülmények között, esetleg több találat eseténképes megrongálás helyett megsemmisíteni a Lancet, de ettől még halálos veszélyt jelent például a tüzérségi vagy légvédelmi eszközökre, és persze az sem túl kellemes ukrán szemmel, ha csak mozgásképtelenné tesz mondjuk egy harckocsit egy dróntalálat.)
Lancet Vs. Leopard. Who wins? pic.twitter.com/vIoxAT6uYf
— Zagonel (@Zagonel85) July 14, 2023
Az orosz drónpark messze nem olyan változatos, mint az ukrán, és sikereik is kevésbé látványosak, az utóbbi időszakból talán csak a gabonaszállításban fontos szerepet kapott, a Duna-deltában található kikötők elleni sikeres csapások ütötték át a média ingerküszöbét. Azonban a frontok mindennapjaiban állandóan „dolgoznak” az orosz drónok is, és az orosz tüzérség hátrányba kerülésével szerepük még fontosabbá is vált, egyes frontszakaszokon szinte a drónok, esetleg a légierő távolból indított szárnyas bombái jelentik az egyetlen támogatást az ukrán offenzívát feltartóztatni igyekvő orosz katonáknak.
Míg az ukránok irigylésre méltó találékonyságot mutatnak a drónok beszerzése, tervezése és gyártása terén, ez az oroszokról kevésbé mondható el. Azonban ez nem biztos, hogy baj, sőt a nem is annyira távoli jövőben még előnyükre is szolgálhat. Lehet, hogy a Sahedek és a Lancetek még az olcsó drónok kategóriájában sem tartoznak az élvonalba, azonban működnek, használatuk egyszerűen betanítható és egységes.
Mennyiségben az erő
Ami pedig a legfontosabb, tömegesen gyárthatók, akár egy szankciók által sújtott gazdaságban is. Irán maga is a nyugati szankciók alatt nyögve fejlesztette ki és gyártja (feltehetően kínai segítséggel azért) saját drónjait olyan mennyiségekben, hogy bőven jutott Oroszországba is, de az iráni licensz alapján már Oroszországban is gyártanak Sahedeket.
Nagyon úgy tűnik, hogy Oroszország komoly erőforrásokat tervez „rádobni” a dróngyártás további felpörgetésére. Márpedig a drónok tömeggyártása pontosan olyan dolog, amiben „felülről”, állami akarattal és államilag biztosított tőkével látványos eredményeket lehet elérni. Ez sok pénzbe kerül, de nem hadiipari értelemben sok pénzbe, egyetlen modern vadászrepülőgép árából ezerszámra készülhetnek drónok, nagyjából ugyanannyi idő alatt, amíg az az egyetlen gép elkészül, letesztelgetik és szolgálatba áll.
Tatárföldön már állnak az alapjai egy hatalmas gyárnak, amely a tervek szerint évi 6 ezer darab Sahed-licensz drónt tud majd gyártani. Közben a Lancet gyártója, a Zala már bemutatta a Lancet következő, Product-53-as kódnevű típusát, amely a most használatos változatoknál jobb képességeket ígér, többek közt négyes indítóállásokból, egyszerre történő indítást, még inkább megnehezítve az ellenséges légvédelmek dolgát. Ha egy orosz hadiipari cég egy új harci repülőgépet vagy egy harckocsit mutatna be, akkor erős lehetne a gyanúnk, hogy ez leginkább sohanapján kerülhet sorozatgyártásba és ezzel a csatatérre, de egy drón esetében azért ebben nem lehetünk biztosak. (Az alábbi, az orosz állami tévén leadott tudósításban a Lancetek tömeges gyártását mutatják be. Ugyan vannak furcsa részletek a képsorokon – például miért vannak tükrök egy raktárhelyiségben, ha nem azért, hogy az nagyobbnak tűnjön, mint a valóságban –, a harctéri ukrán tapasztalatok is azt mutatják, hogy Lancetből rendesen kapnak utánpótlást az orosz erők.)
És az orosz hadiiparnak ezt az ágát a szankciók is kevésbé tudják megfojtani. Az elektronikán kívül mindent le tud gyártani az orosz ipar is, az elektronikát pedig különböző csatornákon be lehet szerezni. A katonai felhasználásra gyártott alkatrészek mindenhol a világban erős ellenőrzés alatt állnak, ha pedig mondjuk egy kazahsztáni cég hirtelen ballisztikus rakéták irányzására alkalmas chipeket szeretne nagyobb tételben beszerezni Nyugatról, az megszólaltja a vészcsengőt.
Kínai és más, „semleges” országbeli cégek sem szívesen kockáztatnák nyugati üzleteiket azzal, hogy katonai felszereléseket szállítanak Oroszországba, de ha drónalkatrészekről van szó, az más tészta. Legálisan vagy fedőcégeken keresztül nem okozhat problémát Oroszországnak akár ezres nagyságrendekben is beszerezni ezeket az alkatrészeket – lehet, hogy a rendes piaci árnál valamivel drágábban, de ebbe biztosan nem fog belerokkanni az orosz költségvetés.
Friss hír, hogy a Biden-kormányzat 28 új céget, köztük több kínai vállalatot vett szankciós listára azért, mert az amerikai drónalkatrészekre vonatkozó szankciók kijátszásával vádolják őket. Az ilyen próbálkozások azonban csak valamennyire lassítani és drágítani tudják az orosz beszerzéseket, de jelentősen nem fogják tudni befolyásolni az orosz dróngyártás ütemét.
Válasz nélkül
Ukrajna a maga lenyűgöző, de mégis inkább kisüzemi dróngyártó képességeivel, illetve nyugati önkéntes adományokból és főként piaci alapon működő magáncégek kapacitásaira építve ezzel nem fog tudni versenyezni. Az igazán ijesztő pedig az lehet az ukránok szempontjából, hogy Nyugaton mintha a problémával sem igazán foglalkoznának. Ahogy a NATO fegyverkezéséről szóló cikkünkben is bemutattuk, az Észak-atlanti Szövetség országainak gazdasági erejéből bőven telne egy ennél sokkal erőteljesebb fegyverkezési programra, és következésképpen Ukrajna jóval nagyobb volumenű támogatására.
Ugyanez hatványozottan igaz a dróngyártásra. Ha az orosz állam meg tudja tenni, hogy néhány százmillió, esetleg egy-két milliárd dollárt „rádob” erre a problémára, akkor igazán semmi akadálya nem lenne, hogy a NATO-országok területén valahol gyorsan felépüljön állami támogatásokat is igénybe véve néhány gyár, amelyek tömegesen ontják az olcsó, de hatékony drónokat Ukrajnának.
Ennek azonban semmi jele egyelőre, ahogy annak sem, hogy olyan fegyverek állhatnának hamarosan hadrendbe Nyugaton, amelyek képesek hatékonyan válaszolni a tömegesen a harctéren bevetett drónok jelentette kihívásra. Az ukránoknak a háború hosszú hónapjai alatt sikerült nagyjából partvonalra szorítani az orosz légierőt, majd mostanában a tüzérség tekintetében is magukhoz ragadni az előnyt, és talán még valahogy az orosz erődítések és aknamezők útvesztőjén is átrágnák magukat – de lehetséges, hogy mire ezt megtennék, a tömeggyártású orosz drónok fognak újabb esélyt adni Putyin erőinek, hogy lelassítsák az ukrán előrenyomulást, és ezzel tovább húzzák a véres háborút.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
