4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Eddig is sejtettük, most már biztos: a svájciaknak túlságosan jó dolguk van. A perdöntő bizonyíték az, hogy egy fogda önkéntes börtöntöltelékeket kereső felhívására háromszoros a túljelentkezés.

„Be mered vállalni?” – jelent meg a felhívás Gefängnis Zürich West, azaz a Nyugat-zürichi börtön oldalán néhány napja. Aki kattintott, az megtudhatta, hogy az áprilisi megnyitásra készülődő intézmény teszteléséhez keresnek önkénteseket. A vállalkozó szellemű jelentkezőknek három éjszakát kell eltölteniük az intézményben „rab”-ként március 24. és 27. között.

„Ahogy a büntetésvégrehajtásban dolgozni is olyan munka, amire nem mindenki alkalmas, letartóztatottként bezárva lenni sem való mindenkinek” – figyelmeztetett a felhívás.

Ennek ellenére már az első napokban 600-an jelentkeztek a felhívásra, és az érdeklődés később is alig csökkent. Az intézmény maximálisan 241 fogvatartott befogadására lesz alkalmas egyébként, így valamilyen szempontok szerint majd ki kell válogatni azokat, akik részt vehetnek a próbaüzemben próbarabként.

Pedig az intézmény igazgatója, Marc Eiermann szerint „nem lesz nyári táborozás” az önkénteseknek a néhány napos börtönélet, akiknek a belépéskor le kell adniuk minden elektronikus eszközüket, például a telefonjukat is, viszont a motozás – a későbbi éles működéssel szemben – csak opcionális lesz. Az önkéntes rabok egyébként bármikor megszakíthatják a próbaraboskodást, és hazamehetnek, ha úgy érzik, nem bírják még ezt a bezártságot sem.

A PJZ épülete: lesz benne minden. Fotó: Gefängnis Zürich West
A PJZ épülete: lesz benne minden. Fotó: Gefängnis Zürich West

Eiermann azt is elmondta, hogy mivel az egész létesítmény új, ráadásul a személyzet egy része is először vállal munkát a büntetésvégrehajtás területén, ez a teszt kulcsfontosságú lesz abban, hogy az őrség tagjai megismerjék az épületet, illetve minden rendszert ki tudjanak próbálni.

Önkéntesnek egyébként az jelentkezhetett, aki Zürich kantonban lakik, illetve vállalta, hogy a hatóságok elvégeznek egy biztonsági átvilágítást rajta.

A Gefängnis Zürich West nem önálló létesítmény, hanem a Polizei- und Justizzentrums (PJZ), azaz a rendőrségi és igazságügyi központ része, és arra fog szolgálni, hogy elítéltek itt töltsék le a rájuk kiszabott börtönbüntetés idejét. Az épületben a tárgyalásukra várókat, illetve az előzetes letartóztatásba helyezetteket fogják őrizni.

A központ megépítését az is szükségessé tette, hogy a kantonban nem volt elegendő korszerű ilyen férőhely, és az új létesítmény lehetővé teszi, hogy az ideiglenes, egy korábbi kaszárnyában kialakított elavult rendőrségi fogdát végre bezárják. Az illetékesek azt is remélik, hogy a rendőrség és ügyészség számos részlege, a fogda, sőt törvényszéki orvosszakértők, valamint a rendőrakadémia egy részének is egy épületbe költöztetésével javulni fog a hatóságok munkájának a hatékonysága.

Az összesen 133 ezer négyzetméternyi hasznos teret kínáló épületet öt év alatt húzták fel, a projekt teljes költsége mai árfolyamon nagyjából 193 milliárd forint volt.

Mint tudjuk, Magyarországon sem éppen ideálisak a fogvatartottak körülményei, és a kormány még a megítélt kártérítések kapcsán kipattant botrány előtt, 2016-ban bejelentette, hogy a strasbourgi bíróság a zsúfoltság enyhítését előíró 2015-ös rendelkezésével összhangban nyolc új börtönt is épít az országban. Kunmadarason 1 000, Békésen, Hevesen, Komádiban, Ózdon, Kemecsén, Csengeren és Komlón 500-500 ember elhelyezésére szolgáló börtön építését tervezték 103 milliárdból – de ebből végül nem lett semmi.

Ehelyett átmeneti megoldásként 2020-ig tíz büntetésvégrehajtási intézményt bővítettek ki átalakított konténerekkel, valamint könnyűszerkezetes épületekkel, ezek összesen 2750 embert képesek befogadni. Ezek átadása előtt nem volt nyilvános, önkéntesek bevonásával zajló tesztüzem, viszont ezek nem is felelnek meg az előírásoknak, üzemeltetésük is igen drága.

A bővítések részletes költségvetését ugyan tíz évre elzárták a nyilvánosság elől, annyit azért ki lehetett deríteni, hogy – teljesen váratlan módon – NER-közeli cégek valósíthatták meg ezeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Makro / Külgazdaság Olyat tettek Varga Mihályék, amire negyed évszázada nem volt példa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:15
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám 25 év után csökkentette a középtávú inflációs célt, illetve évi tizenkettőről évi nyolcra csökkentette a kamatdöntő ülések számát.
Makro / Külgazdaság Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:55
Bár még gőzerővel zajlik a részletszabályok kialakítása, Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI 2030 konferencián megerősítette, hogy a kormány kibővíti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetőségét, illetve a vagyonadót is bevezeti, egymilliárd forintos értékhatár felett. Néhány héten belül indulhat a jogszabálytervezetek társadalmi konzultációja.
Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG