1p
Kósa Lajos enyhítene a stabilitási törvényben lefektetett szigoron, Debrecen polgármestere most azt kezdeményezi, hogy az önkormányzatok költségvetési hiányuk finanszírozására működési célú hitelt vehessenek fel.

Kósa Lajos csütörtökön benyújtott egy törvényjavaslatot, mely nagyobb szabadságot adna az önkormányzatoknak a hitelfelvételben. Január 1-je óta hatályba lépett a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény, mely meghatározza az államadósság, valamint az adósságot keletkeztető ügyletek fogalmát, és kimondja, hogy a jogszabály által meghatározott esetekben a kormány vagy az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges az adósságkeletkeztetéshez. Ilyen engedély hiányában az ügylet ugyanis semmis.

A KT elnöke keressen havi 2 milliót
Kósa a törvényjavaslatba belefoglalt a Költségvetési Tanács elnökének fizetését is, szerinte a posztot most betöltő Kovács Árpádnak közel havi 2 milliót kellene fizetni munkájáért, cserébe azonban más keresőtevékenységet nem folytathatna.

A Fidesz alelnöke, Debrecen (arról a megyeszékhelyről van szó, mely idén átvállalta az úszó-EB megrendezését Antwerpentől, mert a hollandoknak erre "nem volt pénze"),   polgármestere ugyanis elhagyná az év elejétől hatályos stabilitási törvénynek azt a részét, amely szerint az önkormányzat működési célra csak likvid hitelt vehet fel. Ennek hatályon kívül helyezésével - mint írja - biztosítva lenne "a 2012. évben még tervezhető működési célú hiány finanszírozásának lehetősége".    

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen első embere



A változtatás alapján - egyedi kormányzati engedéllyel - mód nyílna az önkormányzatoknak éven túlnyúló működési hitel felvételére, "természetesen csak abban az esetben, ha a hitelfelvétel nem veszélyezteti az államadósság csökkentésének követelményét, és visszafizetése az önkormányzat saját bevételei alapján biztosítottnak látszik" - érvel indoklásában Kósa Lajos, hozzátéve, hogy ezen túlmenően a javaslat a fejlesztési célú ügyletek jóváhagyásának feltételeit tartalmazó bekezdés megfogalmazását javítva a működési célú hitelfelvétel engedélyezési szabályait is rögzíti.  

Több szava lehet a polgármesternek a gazdasági kérdésekben

Az indítvány kimondaná azt is, hogy a képviselő-testület az önkormányzat előirányzatainak módosítására, az azok közötti átcsoportosításra vonatkozó jogát átruházhatja a polgármesterre vagy a pénzügyi bizottságra. Kósa Lajos szerint szükséges beépíteni az államháztartási törvénybe azt a szabályozást is, amely szerint a helyi önkormányzat hitele, kötvénykibocsátása fedezeteként nem szolgálhat egyebek mellett a törzsvagyon, valamint a kapott normatív hozzájárulás, támogatás, helyben maradó személyi jövedelemadó. Kivételként szabályozná azonban a likvid hitelt, ellenkező esetben ugyanis - magyarázza - például munkabér-megelőlegező hitelt sem tudnának felvenni az önkormányzatok, aminek a forrása a központi költségvetési hozzájárulás, támogatás. Kivételként kell kezelni továbbá - folytatja - az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatások előfinanszírozása céljából felvett hiteleket is, hiszen azokat "az utófinanszírozással kapott uniós költségvetési támogatásokból törlesztik".    

És ha valaki takarékoskodni akar?

Az előírás egyébként az államháztartási törvénynek azon szabálya helyébe lépne, amely alapján az önkormányzatok betétként csak a fizetési számlájukhoz kapcsolódó alszámlán köthetnek le forrásokat. A decemberben elfogadott szabályozásig a fizetési számlát kezelő bankon kívül is lehetett betétje az önkormányzatoknak - idézi fel a Fidesz politikusa, közölve, hogy a szabály hatályon kívül helyezésével a helyhatóságok a pénzügyi szolgáltatásokat végző szervezetek között továbbra is szabadon választhatnának szabad forrásaik felhasználása érdekében.   

A stabilitási törvényt a Parlament tavaly decemberben, a két ünnep között fogadta el, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság elnöke azt kérte Orbán Viktortól, fontolja még meg a törvényjavaslat elfogadását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG