Vladimir Padrino Lopez venezuelai védelmi miniszter (középen) fogadja az orosz katonai delegációt Maiquetiában. A háttérben az egyik orosz Tu-160-as. EPA/VENEZUELA DEFENCE MINISTRY

Nicolás Maduro, az egykori buszsofőrből lett elnök öt éve vezeti a világ ötödik legnagyobb olajkitermelő országát, Venezuelát. A hozzáértő kormányzásnak mára beérett a gyümölcse, hiszen az IMF adatai szerint az országban jelenleg 1,37 millió százalékos az infláció és a magyar konzuli szolgálat figyelmeztetése szerint az állandósult gazdasági válság, az élelmiszer- és gyógyszerhiány a közbiztonság romlásához vezetett, emiatt erőszakos cselekmények rendszeres előfordulására kell számítani.

Igen ám, de Caracas és Miami között csupán 2200 kilométer a távolság, amely olyan Amerika-ellenes geopolitikai pozíciót biztosít, hogy azt – Kubához hasonlóan – Moszkva nem hagyhatja figyelmen kívül.

Egy újabb amerikai-orosz frontország

Másfél hónapja John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Venezuelát, Kubát és Nicaraguát a „zsarnokság hármasaként” átkozta ki. Washington idegessége érthető, hiszen a Newsweek múlt havi értesülése szerint Moszkva fontolóra vette, hogy katonai bázist hoz létre Kubában, amelynek fővárosa csupán 170 kilométerre van az USA partjaitól. A Kreml ráadásul további üzeneteket küld a Fehér Ház felé azzal párhuzamosan, hogy egy hete az amerikai légierő egy kémrepülőgépet küldött Ukrajna fölé, és a NATO külügyminiszterek december 4-én ultimátumat adtak Moszkvának a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodás (INF) felmondásáról.

Washington hétfőn döbbenten szembesült azzal a ténnyel, hogy Caracas mellett leszállt két orosz Tu-160 típusú szuperszonikus nehézbombázó, amelyek képesek rövid hatótávolságú nukleáris rakéták bevetésére is. Moszkva a bombázók bereptetésével 10 500 kilométeres távolságból egyrészt támogatást mutatott fel Maduro kormánya felé, másrészt a nagy távolságú orosz katonai erőkivetítést óhajtotta demonstrálni.

Az amerikai külügyminisztérium dühösen ítélte el az orosz lépést, ami nem véletlen, hiszen Trump tavaly még „katonai opcióról” értekezett Venezuela kapcsán és a színfalak mögött tanácsadóival megvitatta a rezsimváltás lehetőségét is. Ebben Amerikának ugye már több évtizedre visszanyúló gyakorlata van a térségben, elég csak a 2009-es hondurasi, az 1973-as chilei, a 1964-es brazil, illetve az 1954-es guatemalai puccsokra gondolni, amelyeket a Fehér Házból koordináltak.

Erdogan simlis aranyügyletei

De nemcsak Putyin, hanem a magyar miniszterelnök másik szoros politikai szövetségese, a török elnök is a dél-amerikai zavarosban halászik. Maduro részt vett Erdogan elnöki beiktatási ceremóniáján július 9-én Ankarában, ahova Orbán még a fiát is elvitte. December 3-án aztán Erdogan történelminek számító látogatást tett Caracasban, amelynek során a két elnök együttműködési megállapodásokat írt alá védelmi-, bányászati- és olajkitermelési területeken.

Káncz Csaba

Ráadásul mit sem törődve azzal, hogy Washington november 1-én szankciókat vetett ki a venezuelai arany exportjára, a NATO tagállam Törökország elnöke megállapodott abban, hogy kiterjesztik a kétoldalú aranykereskedelmet és a venézek ezentúl Törökországba szállítják a kitermelt aranyat és ott fognak aranyérméket előállítani.

Erdogannak már komoly gyakorlata van abban, hogyan lehet kihasználni az illegális aranykereskedelmet szankciók kijátszására és lebukás esetén azt politikailag eltussolni.  Törökországban pár éve négy volt minisztert azzal vádoltak, hogy kenőpénzt fogadtak el Reza Zarrab iráni származású üzletembertől annak fejében, hogy szemet hunyjanak az embargó sújtotta Iránnal folytatott illegális aranykereskedelem felett.

A 2013 decemberében kipattant hatalmas botrány besározta az egész török kormányt, élén Erdogan akkori kormányfővel, jelenlegi elnökkel.  De a török parlament 2015 januárjában úgy döntött, hogy nem adja ki az igazságszolgáltatásnak a négy, korrupcióval vádolt volt minisztert, véglegesen lezárva ezzel az iszlamista kormányt megrázó botrányt.

Káncz Csaba jegyzete