5p
Theresa May megpróbálja teljesen felpuhítani a Brexitet, de erre nem csak saját frakciója nem vevő: Donald Trump amerikai elnök csúnyán elhajtotta a brit kormányfőt a szabadkereskedelmi megállapodás ötletével együtt, aztán még jól bele is rúgott egyet: közölte, hogy remek miniszterelnök lenne Boris Johnsonból. Tényleg vége a barátságnak.
Theresa May brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök a blenheimi kastélyban adott vacsorára érkezik 2018. július 12-én. (MTI/EPA pool/Will Oliver)

Theresa May csütörtök este a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában látta vendégül díszvacsorán Donald Trump amerikai elnököt és feleségét. (Persze a rendezvény nem volt szűk körű: 150 brit és amerikai üzletember is részt vett rajta.)

Theresa May arról beszélt: a két ország kölcsönösen egymás legnagyobb külföldi befektetője, a kétoldalú befektetői tőkeállomány értéke meghaladja az ezermilliárd dollárt. Felidézte, hogy a brit üzleti szektor hússzor annyi befektetést eszközölt az amerikai gazdaságban, mint Kína, és többet, mint Németország és Franciaország együtt. Jelenleg egymillió amerikai dolgozik az Egyesült Államokban megtelepedett brit érdekeltségű vállalatoknál.

Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból "példátlan lehetőséget" teremt a még szélesebb gazdasági együttműködésre; e lehetőségek között van a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás is - mondta a brit miniszterelnök.

Brit-amerikai kereskedelmi egyezmény? Trump biztos nem köt ilyet

Trump azonban a The Sunnak adott nyilatkozatában kijelentette: ha Nagy-Britannia olyan jellegű megállapodásra jut az EU-val, amilyen a brit kormány legújabb javaslatcsomagjában szerepel, akkor az Egyesült Államok inkább az Európai Unióval tárgyal, és ebben az esetben valószínűleg nem lesz brit-amerikai kereskedelmi egyezmény.

London ugyanis közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a "súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is. Ráadásul a brit kormány indítványa szerint London és az EU fokozatosan kialakítana egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.

May nem hallgatott Trumpra

Trump a The Sunnak adott interjúban kijelentette: ez a javaslatcsomag bizonyosan hatással lenne az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemre, "sajnos negatív értelemben". Az amerikai elnök hozzátette: megmondta Theresa Maynek, hogy "hogyan kellene ezt csinálni", de a brit kormányfő nem értett vele egyet, nem hallgatott rá, más utat választott.

Donald Trump azt mondta: ő nagyon sok mindent másképp csinált volna, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól, mivel "ami most folyik, az nagyon szerencsétlen". Véleménye szerint ugyanis túl hosszú a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalássorozat, és az olyan megállapodások, amelyekhez túl hosszú idő kell, "soha nem jók".

Theresa May nagyon rosszul áll, és még Trump is belerúgott egyet

Jelen állás szerint tehát Theresa May kormánya kapaszkodó nélkül ácsorog a pofonviharban. A kormány által elfogadott javaslatcsomag nem csak egyik legfontosabb szövetségesüknek nem felel meg, hanem a keményvonalas Brexit-párti konzervatívok is kiborultak tőle - rövid időn belül két minisztere is lemondott, David Davis Brexit-miniszter és Boris Johnson külügyminiszter, a Brexit arca és legfőbb szószólója is távozott a kormányból. A kormányfő széke inog, saját frakcióján belül szervezkednek eltávolítására, May a legneccesebb javaslatokhoz már az ellenzék soraiban keres támogatókat.

Trump az interjúban egy jó nagyot belerúgott még Theresa Maybe: azt mondta, reméli, hogy Boris Johnson egyszer ismét kormányzati szerephez jut, mivel "nagyon tehetséges", és minden adottsága megvan ahhoz is, hogy akár "remek miniszterelnök" legyen belőle.

Padlón a brit-amerikai viszony (is)

A brit-amerikai viszony Trump hatalomra kerülése óta rengeteget romlott - nem véletlen, hogy látogatását úgy szervezték meg, hogy távoli palotákban tartózkodjon, Londontól messze, hogy a tiltakozó közönséget minél kevésbé hallja.

A brit kormány természetesen ellenzi Trump kereskedelmi háborúját, emellett elítéli, hogy kilépett a párizsi klímaegyezményből, és különösen nehezményezi, hogy egyoldalúan otthagyta az Iránnal kötött hathatalmi szerződést, amely így kellemetlen helyzetbe hozta Nagy-Britanniát is. Mostanra tényleg úgy látszik, hogy az EU lehet az egyetlen igazi szövetségese az országnak - az az EU, amit épp elhagyni készülnek, és egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagyon kérnek a britek szoros barátságából. Elemzésünk a brit-amerikai viszony alakulásáról >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG