2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Moszkvába vezetnek a szálak a Svédország NATO-csatlakozását is veszélybe sodró Koránégetés ügyében.

A Guardian cikke szerint Moszkva sejlik fel a svéd-török viszonyt mélypontra juttató, a skandináv ország NATO-csatlakozási folyamatának felfüggesztéséhez is vezető múlt heti incidens mögött.

Január 21-én egy Rasmus Paludan nevű, szélsőjobboldali szervezetekhez kötődő dán-svéd kettős állampolgár gyújtotta fel a Korán egy példányát a stockholmi török nagykövetség szomszédságában egy demonstráció keretében. Az ügyből hatalmas diplomáciai botrány kerekedett, és Törökország melelt számos muszlim országban váltott ki heves ellentüntetéseket. A svéd NATO-csatlakozást eddig is feltételekhez kötő Törökország pedig a történtek hatására bejelentette, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat Svédország a katonai szövetségbe való felvételének ügyében.

Recep Tayyip Erdogan a hét elején kijelentette: nyilvánvaló, hogy Svédország nem várhatja Törökország támogatását a NATO-csatlakozást illetően a "gyalázatos" Korán-égetés után. A török államfő leszögezte: ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt, Törökország nem fogja támogatni Svédország NATO-csatlakozását. Senki nem rendelkezik annak szabadságával, hogy más vallások szentségeit megalázza.

Tüntetők az isztambuli svéd konzulátus épülete előtt 2023. január 22-én. A tiltakozók felszólitották a török kormányt, hogy azonnal szakítsa meg minden kapcsolatát Svédországgal, miután előző nap Rasmus Paludan, a Kemény Vonal nevű dán radikális jobboldali párt vezetője, aki svéd állampolgár is egyben, elégette a Korán egy példányát egy Ankara-ellenes tüntetésen Stockholmban. Ez tovább növelte a két ország közötti feszültséget, miközben Svédországnak szüksége van a török jóváhagyásra NATO-csatlakozásához. Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna
Tüntetők az isztambuli svéd konzulátus épülete előtt 2023. január 22-én. A tiltakozók felszólitották a török kormányt, hogy azonnal szakítsa meg minden kapcsolatát Svédországgal, miután előző nap Rasmus Paludan, a Kemény Vonal nevű dán radikális jobboldali párt vezetője, aki svéd állampolgár is egyben, elégette a Korán egy példányát egy Ankara-ellenes tüntetésen Stockholmban. Ez tovább növelte a két ország közötti feszültséget, miközben Svédországnak szüksége van a török jóváhagyásra NATO-csatlakozásához. Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

Az eddig sem volt kérdés, hogy a két ország viszonyának elmérgesedése, a svéd - és ezzel együtt a finn - NATO-csatlakozás elodázódása jól jön Oroszorországnak, azonban most arra utaló bizonyítékok kerültek elő, hogy Paludan akciójában közvetlenül is szerepet játszhatott az orosz hírszerzés.

Svéd médiaértesülések szerint a demonstrációra kért engedély díját egy Chang Frick nevű illető fizette ki, aki az RT, az orosz propagandát külföldön terjeszteni hivatott csatorna korábbi munkatársa volt, most pedig a svéd szélsőjobboldallal áll kapcsolatban. Frick elismerte, hogy ő fizette ki az összeget, de azt állította, senkit nem kért arra, hogy a muszlimok szent könyvét égesse el a tiltakozás keretében.

Frick azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy már 2014 óta nem dolgozott a később RT néven futó Russia Todalynek, és a Krím annexiója óta nem támogatója az orosz politikának és Vlagyimir Putyinnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG