5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Pénzügyminisztérium szerint augusztusban 236 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya és a nyolchavi adat is brutális növekedést mutat.

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyott összeg 91,1 százalékát, és másfélszerese volt az egy évvel korábbi 1900,7 milliárd forintnak - derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.

Megint rossz irányba megy. Fotó: privatbankar/Király Béla
Megint rossz irányba megy. Fotó: privatbankar/Király Béla

Augusztus végéig a központi költségvetés 2964,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forintos többletet értek el.

A központi alrendszer augusztus végéig elkönyvelt bevételei az előző év azonos időszakához képest 3363,5 milliárd forinttal, 21,3 százalékkal nőttek, a kiadások 4335,5 milliárd forinttal, 24,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának teljesítését. A bevételekről szólva a PM jelentése kiemelte, hogy augusztus végéig az előző év azonos időszakához képest 14,5 százalékkal magasabban teljesültek az adó- és járulékbevételek és nőttek az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések.

A költségvetés kiadásai közül magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest a lakástámogatások, valamint az uniós programok kiadásai, illetve a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Augusztus végéig az általános forgalmi adóból 4346,2 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 990,0 milliárd forinttal, 29,5 százalékkal haladta meg.

A jövedéki adóból származó bevétel augusztus végéig 815,4 milliárd forintot tett ki, 23,8 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi bevételnél. A személyi jövedelemadó bevétel az év nyolc hónapjában 1620,0 milliárd forint volt, 262,8 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbi összegnél. A bázisidőszaktól való eltérést a bérek növekedése és a gyermeket nevelő szülők részére történő egyszeri adóvisszatérítés együttes hatásával magyarázza tájékoztató.

Az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések augusztus végéig 309,6 milliárd forintot tettek ki, melynek meghatározó tételei a kvótaértékesítésből származó 96,0 milliárd forint és a frekvenciahasználati jogosultság értékesítéséből származó 150,2 milliárd forint.

Az uniós programok bevételei augusztus végéig 738,7 milliárd forintra rúgtak. Ez az összeg a 2363,3 milliárd forinttörvényi előirányzat 31,3 százalékát teszi ki szemben az egy évvel korábbi 41,5 százalékos aránnyal, amikor viszont a befolyt összeg kevesebb, 608,4 milliárd forint volt. Az uniós programok kiadásai mérlegsoron 2245,8 milliárd forint összegű kifizetés történt, ami elérte a 3001,2 milliárd forint törvényi előirányzat 74,8 százalékát. A felmerült kiadások túlnyomó részét a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), a Széchenyi 2020, valamint a Széchenyi Terv Plusz programjai adták - derül ki a tájékoztatóból.

Augusztus végéig a nyugdíjkiadások 3152,9 milliárd forintban teljesültek, ami 527,0 milliárd forinttal, 20,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának kiadásait. Egészségbiztosítási Alapból gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadás augusztus végéig 1436,3 milliárd forintot tett ki a tavalyi évi azonos időszakának 1192,0 milliárd forint összegű kiadásával szemben.

A Költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron augusztus végéig 4465,7 milliárd forint kiadás teljesült, 1,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadásból 2731,0 milliárd forint a személyi juttatásokra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg, 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjaihoz képest, amiben benne van a fegyveres szerveknél kifizetett egyszeri szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz is.

A 982,3 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 349,0 milliárd forinttal lett több, mint az előző év azonos időszakában, amit a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával, az előző évitől különböző hozamokkal és finanszírozási szerkezettel magyaráz a Pénzügyminisztérium jelentése.

A központi költségvetés adóssága augusztus végéig 3542,6 milliárd forinttal növekedett és 44 240 milliárd forinton állt. A költségvetési hiányt finanszírozó nettó forintkibocsátás 1038,1 milliárd forinttal járult hozzá az emelkedéshez, nettó devizakibocsátás 1234,1 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát.

A forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése 883,5 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét, amely elérte 10 513 milliárd forintot, a teljes adósság 23,8 százalékát. A deviza-keresztárfolyamok változása és egyéb tényezők miatt a kockázatok fedezetére kötött mark-to-market betétállományok növekedése 386,9 milliárd forint volt. Augusztus végén ez a mark-to-market betétállomány 567,5 milliárd forintot tett ki, ami a teljes államadósság 1,3 százalékát jelenti.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG