5p

Kézszorításokból továbbra sincs hiány, ha Volodimir Zelenszkij, Ukrajna államfője külföldre látogat, ám az ígéretekkel egészen más a helyzet. Ezekért nagyon meg kell dolgoznia.

Nem volt könnyű dolga Volodimir Zelenszkijnek egyesült államokbeli és kanadai látogatásán – írta James Waterhouse, a BBC kijevi tudósítója összegzést adva az ukrán államfő észak-amerikai útjáról. Kanadával könnyen ment a dolog: Justin Trudeau miniszterelnök megígérte, hogy országa addig támogatja az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajnát, ameddig kell. Ezt a politikáját a kanadai politikai elit egységesen támogatja.

Az ukránok gondja az, hogy Észak-Amerika kisebbik országa csak a nyolcadik legnagyobb fegyverszállító, amely a háború kitörése óta 1,8 milliárd dollár értékű támogatást nyújtott. Az Egyesült Államok az első, 46,6 milliárd dollárral, és kétséges, hogy a jelentős amerikai támogatás folytatódik-e. Igaz ugyan, hogy Zelenszkij hazavihetett egy 325 millió dolláros  katonai pakkot a Fehér Házból, ám a remélt ígéret további, jóval nagyobb, 24 milliárd dolláros támogatás elmaradt. Azt a pénz ugyanis elnyelte az amerikai költségvetés hitelfelvételi plafonjának emeléséről szóló vita.

Az ukrán államfő amerikai kollégája, Joe Biden mellett találkozott a Republikánus Párt politikusaival, akik pártjában növekvő kétkedés kíséri a háborúban álló ország támogatásának hatásosságát. „A liberális világot védjük, amit látniuk kell a republikánusoknak is” – mondta a BBC tudósítójának egy kijevi kormányzati tanácsadó az ukrán álláspontról.

Szerinte ezt nehezebb volt megértetni a háború első időszakában, amikor teljes volt a káosz. Azóta az ukrán hírszerzés alaposan felkészült abból, hogy a nyugati országok milyen fegyverekkel rendelkeznek és hol tárolják azokat. Így Zelenszkij pontosabban megmondhatja, hogy a raktárakban porosodó eszközök közül mire lenne szüksége az ukrán hadseregnek.

Nehezen megválaszolható kérdésekre kell felelni

Miért töltenénk ki továbbra is biankó csekkeket az ukránoknak? Mit jelentene a háború megnyerése? Ezek voltak azok a kérdések, amelyeket az ukrán elnöknek meg kellett válaszolnia részben a nyilvánosság előtt, részben a tárgyalóasztal mellett folytatott beszélgetéseken. Az utóbbi jelentősége megnőtt, ezért a korábbinál sokkal nagyobb szüksége van tárgyalóképességére, mint kampányoló tudására.

Megérkezett Zelenszkij tárgyalássorozatának a mérlege. Fotó: EPA/OLEG PETRASYUK / POOL
Megérkezett Zelenszkij tárgyalássorozatának a mérlege. Fotó: EPA/OLEG PETRASYUK / POOL
Mivel nem képzett politikus, hiszen színészből vált államfővé, vélhetően a kampányolásban sokkal jobb, mint a tárgyalásban. Még egy olyan született háborús vezetőnek is, mint amilyen Winston Churchill volt, rendkívül nagy diplomáciai kihívást jelentett a háború nehéz szakaszában megszerezni a külső támogatást. Egy botcsinálta politikusnak, akire váratlanul osztotta ki egy megtámadott nemzet vezetését a sors, még nehezebb.

A helyzetet bonyolítja, hogy fontos szövetségeseknél, Lengyelországban és Szlovákiában választások lesznek. A parlamenti képviselői helyekért indulók közül sokan azzal kampányolnak, hogy a hazai ügyek megoldását előnyben kell részesíteni Ukrajna támogatásával szemben.

„Kijevnek egyensúlyoznia kell aközött, hogy a közös érdekeket hangsúlyozva a lehető legnagyobb külső segítséget érje el, és aközött, hogy figyelembe vegye a partner országok belső helyzetét és erőforrásait” – mondta Szergij Geraszimcsuk, az ukrán Prism külpolitikai kutatóintézet szakértője.

Ezek azok a demokratikus ciklusok, amelyekkel Vlagyimir Putyin orosz államfőnek nem kell foglalkoznia. Sőt bizonyára dörzsöli a markát azokat a híreket hallva, hogy a nyugati országokban kétségek merülnek fel Ukrajna további támogatását vagy legalábbis annak mértékét illetően.

Fenn kell tartani a háború kettős üzenetét

A kijevi vezetés igyekszik fenntartani a háború kettős üzenetét. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna szuverenitásának védelme mellett a demokrácia győzelméért is harcolnak. „A háború morális része nagyon jelentős” – mondta erről az említett kormánytanácsadó. Erre alapozva az ukránok belekezdtek egy hosszú játszmába is. Igyekeznek javítani kapcsolataikat Brazíliával és Dél-Afrikával, azaz olyan erős feltörekvő országokkal, amelyek ambivalensen viszonyulnak az orosz agresszióhoz. Ettől az igyekezettől nem lehet gyors eredményt várni.

A kijevi elit tisztában van azzal, hogy a nyugati támogatás megtartásért a hadseregnek sikereket kell felmutatnia a fronton. Ez jelezheti, hogy van értelme, lesz hozadéka a fegyverszállításoknak és az egyéb további segítségnek. Ugyanakkor az említett kormánytanácsadó panaszkodik arra, hogy a média egyoldalúan tudósít a háború fejleményeiről. A júniusban kezdődött támadásnak a frontvonalon történő eseményeit emeli ki, amelyek azt a képet mutatják, hogy csak jelentéktelen előrehaladást sikerült elérni az oroszok kiszorításában a megszállt területekről.

A Krím elleni sikeres támadások, amelyek fokozatosan lerombolják az ottani orosz katonai infrastruktúrát és utánpótlási vonalakat elsikkadnak a sajtóhírek között. Az ukrán hadvezetés mindig azt hangsúlyozta, hogy a katonák életének védelme érdekében nem sietik el a fronton az előrehaladást. Igyekeznek felőrölni az oroszok élő erejét és technikáját azzal, hogy állandóan ellentámadásokra késztetik a megszállókat. Ebben a háborúban, amelyben a politika egyre inkább összefonódik a harctéri eseményekkel, egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, hogy sikerül-e megértetni ezt az összefüggést Ukrajna támogatóival.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még Putyin is meglepődött, hány külföldi cég jelent meg az orosz piacon
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 17:24
Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán.
Makro / Külgazdaság Dánia rábólintott a Korán elégetését is betiltó törvényjavaslatra
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 16:06
Dániában a parlament csütörtökön jóváhagyta a fontos vallási tartalommal bíró szövegek - köztük az iszlám szent könyv, a Korán - meggyalázását tiltó törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Durván kifakadtak az EP-képviselők Orbán Viktorra
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 15:38
Kifakadtak, és nem tettek lakatot a szájukra az EP-képviselők, amikor megbírálták Orbán Viktort. 
Makro / Külgazdaság Ausztria nem talált Hamász-érintettséget a palesztinoknak nyújtott segélyeinél
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 15:16
Ausztria azt közölte, hogy véget vet a palesztinoknak nyújtott segélyek felfüggesztésének, mivel a felülvizsgálat nem talált arra utaló jelet, hogy a pénzeszközöket terrorizmus finanszírozására vagy előmozdítására használták volna fel.
Makro / Külgazdaság Visszasettenkedett az orosz piacra az Adidas
Elek Lenke | 2023. december 7. 15:01
A nyugati márkák fokozatosan visszatérnek a moszkvai áruházak polcaira – erről már több helyütt lehetett olvasni a világsajtóban. Most arról ad hírt az egyik legtekintélyesebb orosz gazdasági online napilap, a Kommerszant, hogy az Adidas és a Reebok egy másik forgalmazón keresztül talált utat Oroszországba.
Makro / Külgazdaság Aggódhat Zelenszkij, minden eddiginél kevesebben támogatnák a kijevi kormányt
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 14:18
Az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta minden eddiginél kevesebb ígéret született a nyugati államok részéről a kijevi kormány további támogatására - jelentette be a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Ukrajna: már közel 20 000 ukrán gyermeket deportáltak
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 13:37
Az ukrán parlament emberi jogi biztosa azt mondta, hogy az Oroszország által kitoloncolt ukrán gyermekek hivatalosan megerősített száma már meghaladja a 19 540-et.
Makro / Külgazdaság Európa élmezőnyében találta magát a magyar GDP
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 12:45
Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Brutális csata folyik Gázában
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 11:20
Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamász palesztin terrorszervezettel az ellenük folytatott háború hatvanegyedik napján - jelentette a helyi média csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Putyin kezdhet izgulni, hamarosan döntenek a sorsáról
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 09:58
A moszkvai felsőház 2024. március 17-re tűzte ki az orosz elnökválasztást – írja az MTI.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG