Akkor és most
Amikor nyáron vég nélkül gyülekeztek nálunk a menekültek, a helyzet kísértetiesen hasonlított a 26 évvel korábbira, amikor keletnémetek gyülekeztek. A cél mindkét esetben ugyanaz volt: a Német Szövetségi Köztársaságba jutni (ami ma értelemszerűen az egész országot jelenti). A magyar kormány dilemmája is ugyanaz volt, engedje, vagy ne engedje a tömeget. Végül mindkét esetben engedte.
A németek meg mindkét esetben válogatás nélkül fogadták őket, mintha mi sem lenne természetesebb. Pedig óriási különbség volt. Az első esetben végülis saját magukat fogadták, németek németeket, nagy baj nem lehetett belőle, ein Volk, azaz egy nép. De most egy teljesen eltérő embertömeg jelentkezett, akikből ráadásul nem egy véges mennyiségről lehet szó, mint az NDK-sokból (16 millió), hanem elvileg akármennyi.
Mintha németek lennének
Még egy érdekesség az összevetésben: a mai egyesült országot egy egykori NDK polgár irányítja, akinek világlátását meghatározhatja az élmény, hogy élete javát a szegény Németországban töltötte. Talán ezért öleli kebelére a fél világot anélkül, hogy a következményeket gondosan elemezte volna. Ráadásul ez a híre már rég elterjedt, hisz valami oka van annak, hogy a mindenfelől összegyűlt emberek kizárólag Németországba akartak menni. Mintha ők maguk is németek lennének.
|
| Magyarországról Ausztrián keresztül Németországba érkezett bevándorló Angela Merkel képét mutatja a müncheni főpályaudvaron. Kép forrása: MTI |
Ezzel szemben arab országok polgárai, afgánok, eritreaiak és még lehetne sorolni. A Szíriából származók nagyrészt háborús menekültek, akik elvileg örülnének, ha valahol biztonságot találnak. Ennek ellenére mindannyiuk Németországhoz ragaszkodott. Pedig van még sok gazdag ország Európában is, biztonságos meg pláne. Az Iszlám Államnál minden jobb, ahhoz képest minden európai ország felüdülés.
Válogatás nélkül érkeztek
De nekik akkor is csak Németország kellett, és ezt Németország elfogadta, partner lett. Ráadásul nem úgy, hogy megszervezte volna minden egyes ember gondos vizsgálatát abból a szempontból, hogy ténylegesen üldözött-e, és hogy nem jelent-e biztonsági kockázatot. Így aztán bekerült rengeteg olyan is, akinek nem feltétlenül kellett volna. Sok olyan, aki esetleg már elkövetett valahol valamit, és ezért van úton, vagy egyszerűen azt hiszi, mindent szabad neki az ígéret földjén.
Az egész probléma még csak most kezd teljes valójában megmutatkozni, és vélelmezhető, hogy maga a nép hamar be fog sokallni. Az eddigi gyakorlat fenntarthatatlan, és nem is várható el, hogy egy ország vegye a nyakába az összes migránst. Az viszont már sokkal inkább, hogy megszervezze az egységes európai hozzáállást, bármilyen nehéz is legyen az, és aktívan szorgalmazza Szíria felszabadítását és nemzetközi ellenőrzés melletti élhetővé tételét, és a lakosság minél nagyobb hányadának visszatérését.
Koszovóban sikerült
Ez nem is lenne példa nélkül álló. 1999-ben Szerbia nagyon komoly ultimátumot kapott, hogy hagyja el a hozzá tartozó Koszovót, és adja át nemzetközi békefenntartó erőknek. Szerbia ez nem teljesítette, a NATO légi háborút indított ellene, Szerbia végül meg kellett adja magát, beleegyezve az ultimátumba. Koszovóba visszatérhettek az albánok, sőt önálló országot is kaptak.
Szíriában ugyanezt meg lehetett volna tenni, igaz, hogy ott szárazföldi haderőre is szükség lenne, ha nem is túl nagyra. Az ottani lakosok közül sokan már otthon lehetnének, a többi menekültet pedig már sokkal alaposabban lehetne szűrni, hisz náluk szó sincs automatikus üldöztetésről. Ebben az esetben pedig a gazdasági menekültek és a minden kalandban résztvevő bajkeverők útnak se indulnának, hisz nem lenne esélyük Németországban menedékjogot kapni.
Úgy tűnik, annyi a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS)-nek. 
