3p
Tusk nagyon óvatosan áll az uniós reformjavaslatokhoz, sok múlik a V4-eken.
Donald Tusk (Fotó: Wikimedia Commons, Mateusz Włodarczyk, www.wlodarczykfoto.pl)

Óvatosan kell megközelíteni az Európai Unió (EU) intézményi reformjának kérdését, annál is inkább, mert nem ismerjük a visegrádi csoport javaslatának részleteit - jelentette ki Varsóban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután Beata Szydlo lengyel kormányfővel tárgyalt.

Donald Tusk, aki az utóbbi napokban az uniós tagállamok vezetőinek pénteki pozsonyi informális értekezletét megelőzően több európai fővárosban egyeztet, a varsói megbeszélés után elmondta: a lengyel miniszterelnök arról tájékoztatta őt - anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna -, hogy a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - V4) Pozsonyban várhatóan közös állásponttal lép fel, amelyben az EU-ban végrehajtandó reformokra tesznek javaslatot.

Tusk aggódik

A fantáziám, és gondolom, tudásom és képességeim is elegendőek ahhoz, hogy megmondhassam: egyáltalán nem biztos, hogy az uniós alapszerződések megváltoztatása jót tenne Lengyelországnak - jelentette ki Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt.

Tusk a találkozón arra próbálta rábeszélni Szydlót, hogy kormánya úgy tekintsen Európára, mint amely közös gondozásra méltó, nem pedig támadásokra vagy kétségbevonásra.

Mint mondta, szeretné, hogy Pozsonyban az uniós tagállamok gyakorlati megoldásokat javasoljanak, amelyek megerősítik, nem pedig gyengítik az EU-t.

Tusk nyilatkozata előtt a lengyel kormányszóvivő, Rafal Bochenek is arról tájékoztatta a sajtót, hogy Beata Szydlo a visegrádi négyekkel folytatott egyeztetések során kidolgozott álláspontot ismertette Tuskkal.

Bochenek megerősítette: a lengyel kormány álláspontja az, hogy az EU jelenleg változásokra szorul, és a pozsonyi csúcs az első impulzus kell, hogy legyen az erre irányuló úton.

A júliusban kezdődött lengyel soros V4-elnökség alatt a visegrádi országcsoport három alkalommal tartott kormányfői szintű egyeztetést az EU jövőjéről. Erre utoljára a múlt heti krynicai nemzetközi gazdasági fórumon került sor.

Az országcsoport mind a négy miniszterelnöke az utóbbi időben többször is úgy nyilatkozott, hogy Pozsonyban kompromisszumos megoldások keresésére kell összpontosítani, elsősorban a biztonsági kérdésekben, ezen belül a migrációs válság kezelésében, valamint a közös uniós piac fejlesztését illetően.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG