Regionális háború érik Európa határán

Az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt annak a valószínűsége, hogy Izrael regionális háborúba keveredik. Ez az izraeli katonai hírszerzés következtetése, és ezzel mind a magas rangú hadsereg tisztjei, mind a politikai döntéshozók tisztában vannak.

Sorozatos provokációk

A Közel-Keleten ismét kitört az erőszak abban az időszakban, amely szentnek számít mind a zsidók, mind a muszlimok számára. Az elmúlt napokban dél-libanoni és szíriai fegyveresek nagyszámú rakétát lőttek ki Izraelre válaszul a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben tartott izraeli rendőrségi razziára.

Izrael a Hamász fegyveres csoportot tette felelőssé a támadásokért, és a libanoni palesztin milíciák  valamint a Hamász által irányított Gázai övezet ellen légicsapásokat indított megtorlásként. Libanon esetében ez 17 év óta a legriasztóbb határokon átnyúló erőszak volt.

Ezt követően egy ritka rakétatámadás érkezett Szíriából, ami újabb izraeli légicsapásokat indított az ottani célpontok ellen. Ciszjordániában is összecsapások törtek ki, miután izraeliek ezrei - akikhez csatlakozott hét miniszter -, egy ottani evakuált településre vonultak, és követelték annak legalizálását.

Az ilyen provokációk hátterében a harag, a félelem, a bosszúvágy és a frusztráció áll. Ezeket az érzelmeket egyrészt a palesztin területek izraeli megszállásának túlzásai, másrészt a palesztin terrortámadások miatti harag vezérli. A nacionalizmus vagy a vallásosság szélsőséges értelmezései – és gyakran a kettő kombinációja – általában súlyosbítják ezeket az érzéseket.

A két fő szereplő, Izrael és a Hamász az elrettentésre törekszik. Ennek fenntartása, elérése vagy növelése kulcsfontosságú mindkét fél azon számításaiban, hogyan reagáljanak, ha az erőszak kitör. A provokáció, a megtorlás és az elrettentés közé ékelve mindkét fél próbálja megbecsülni, hogy meddig tudja feszíteni a határokat, mielőtt a másiktól költséges választ kapna.

Megfontolások sokasága

A Hamász számára a legfontosabb számítás az, hogy miképpen eszkalálja az Izrael elleni támadásokat úgy, hogy közben továbbra is távol tartsa az erőszakot Gázától. A cél az, hogy a palesztin területek izraeli megszállása elleni harcot Ciszjordániába, Jeruzsálembe és magába Izraelbe tereljék. Ezt felismerve Izrael megpróbálja visszairányítani katonai válaszait Gázába, amint kapcsolatot tud teremteni a provokáció és a Hamász között.

A Hezbollah, a libanoni militáns csoport, amely egyre szorosabb együttműködést ápol a Hamásszal, más koordinátarendszerben végez számításokat. Ezek közé tartozik az Izraellel régóta fennálló viszály, a régi ügyek rendezésének vágya (beleértve a Hezbollah vezetői elleni múltbeli merényleteket), a vallási szenvedélyek (például az Al-Aksza mecsettel kapcsolatos érzékenységek) és Irán utasításai.

A Hezbollahot azonban korlátozzák az izraeli katonai válaszok, valamint az, hogy össze kell egyeztetni Irán iránti hűségét a libanoni nép előtti elszámoltathatóságával. Sok libanoni már azzal vádolja a Hezbollahot, hogy az iráni érdekeket helyezi előtérbe a sajátjaival szemben. A szervezet számára problémás lenne, ha felelősségre vonnák a libanoni területek elleni súlyos és költséges izraeli megtorlásért.

Izrael pedig a Hezbollah elleni újabb háborútól is tart, ami rendkívül költséges lenne. A szervezet hatalmas (több, mint 100 ezerre tehető), rakétaarzenállal rendelkezik, beleértve a kiváló minőségű és nagy hatótávolságú fegyvereket, amelyeket tetszés szerint kilőhet Izraelre.

A híres izraeli „Iron Dome” légvédelmi rendszer nem bírná kezelni ezen fegyverek hatalmas számát. Izrael legrosszabb félelme azonban a több fronton történő egyidejű eszkaláció: délen a Hamász és az Iszlám Dzsihád Gázában, keleten az Intifáda-szerű felkelés Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában, északon pedig a Hezbollah Libanonban.

Ráadásul egy negyedik front is megnyílhat az izraeli városokban az izraeli palesztinok, a zsidók és a biztonsági erők között. És mindig fennáll a lehetősége egy ötödik frontnak a Szíriában állomásozó iráni erők ellen.

Izrael előnyben részesített megközelítése ezekkel a többszörös fenyegetésekkel szemben az, hogy megpróbálja elszigetelni a különböző szereplőket azáltal, hogy megtorlásait egyszerre egyetlen provokációra korlátozza. Ez azonban nem könnyű.

Miért kerülte eddig mindkét fél az eszkalációt?

Amint azt a közelmúltban láthattuk, a különböző oldalak közötti feszültségek általában kisebb szereplők provokációiból erednek vagy fokozódnak – egyrészt a zsidó telepesek Ciszjordániában és zsidó nacionalisták Izraelen belül – másrészt a palesztin fegyveresek a megszállt területeken, Izraelen belül vagy Dél-Libanonban.

A múltban az Izrael, a Hamasz és más csoportok ilyen provokációinak megtorlása legtöbbször visszafogott volt. Vagyis az volt a céljuk, hogy a hatalmat és a belső elhatározást kivetítsék, nehogy a saját népük gyengének nézze. De a kimért válasz a másik oldal felé is jelzi, hogy az eszkaláció elkerülésére törekszik.

A közelmúltbeli erőszakos cselekmények során elért célpontok ezt mutatják. A Hamász oldalán a rakétatámadások dél-izraeli zsidó városokra való korlátozása - szemben a központibb városokkal - azt jelezte, hogy elkerülik a jelentős eszkalációt. Izrael oldalán ugyanezt jelentheti, ha alacsony szintű palesztin célpontokat céloz meg, szemben az elsődleges parancsnoki állásokkal vagy kulcsfontosságú vezetőkkel.

Nem világos azonban, hogy az új, keményvonalas izraeli kormány hogyan fog reagálni a kibontakozó erőszakra. Jelenleg úgy tűnik, hogy Izrael inkább elkerüli az eszkalációt. A legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az új kormánykoalíció népszerűsége megroppant, és nem szerezné meg a parlamenti mandátumok többségét, ha ma tartanák a választásokat. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a hangosabb nacionalisták miért tekerték lejjebb - legalábbis átmenetileg – a hangerőt a kormányban.

Azonban egy jelentős provokáció az Al-Aksza mecsetben vagy egy zsidók elleni jelentős terrortámadás egyaránt megváltoztathatja ezt a gondolkodásmódot.

Hová vezet az út innen?

A nemzetközi közösségnek kritikus szerepet kell játszania azáltal, hogy fájdalmas, de szükséges engedményekre kényszeríti vagy ösztönzi a különböző feleket a békéhez vezető (nagyon) hosszú úton. Értékelni lehet a jelenleg használt deeszkalációs stratégiák értékét és jobb megoldást kínálhatna egy őszintébb párbeszéd a táborokon belül - és azok között is - az erőszakos provokációk kockázatairól.

A végtelen erőszak örvényében nincsenek győztesek, csak vesztesek.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)