Július 22-én lesz 75 éve, hogy Washington a Bretton Woods-i egyezményben lefektette a világ legerősebb ipari hatalmainak kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait a második világháborút követő időszakra, amely egyben megalapozta az amerikai dollár hegemóniáját a nemzetközi tranzakciókban. A rendszer az első súlyos sebet 1971 augusztusában kapta, amikor szövetségesi konzultáció nélkül Nixon elnök „ideiglenes jelleggel” (sic) leválasztotta a dollárt az aranyalapról. A 2008-as globális pénzügyi válság során aztán a rendszer halálos sebet kapott.
Újra fellobbant a vita
A második világháború utáni békerend szétesése nyomán előtörő geopolitikai feszültségek és rivalizálások arra vezették a döntéshozókat Tokióban, Szöulban és Berlinben, hogy az elmúlt pár évben komolyan fontolóra vegyék nukleáris fegyverek hadrendbe állítását. Ázsiában aztán sokan felkapták a fejüket az elmúlt napokban arra hírre, hogy Hugh White, Ausztrália egyik vezető katonai stratégája újjáélesztette a vitát a kontinensnyi ország nukleáris stratégiájáról. Új könyvében (’How to Defend Australia’) White úgy érvel, hogy hazájának meg kell fontolnia atombombák hadrendbe állítását, mivel az Egyesült Államok relatív hanyatlásba került és már nem lehet rá számítani az egyre veszélyesebb és vetélkedések által nyomasztott térségben. White szerint adott esetben pusztán egy kínai nukleáris fenyegetés elég lenne ahhoz, hogy Ausztrália kapituláljon egy hagyományos háborúban.
Márpedig amióta 2011-ben Obama elnök bejelentette új Ázsia-stratégiáját („pivot to Asia”), az ausztrál katonaság és a katonai bázisok egyre szorosabban integrálódnak az amerikai hadsereg logisztikájához. Az három hete szivárgott ki, hogy Ausztrália titokban hadikikötőt tervez építeni az amerikai haditengerészet számára Darwin városa mellett. Az észak-ausztrál városban 2011 óta egyébként is már 2000 amerikai katona állomásozik és ezekben a napokban egy újabb zászlóalj érkezik Hawaii-ról.
Vetélkedés a dél-csendes-óceáni térségben
Washington és Canberra ezekben a hónapokban együtt újítja fel a stratégiai fekvésű Lobrum Hadikikötőt Pápua Új Guinea Manus-szigetén. Ez közvetlenül azon tengeri szállítási útvonalak mentén fekszik, amely összeköti a Közel-Keletet Kínával. Pápua Új-Guinea 1975-ig ausztrál gyarmat volt, de az utóbbi években pénzügyi nehézségei támadtak és ezért stratégiai helyszíneket, valamint nyersanyag-lelőhelyeket ajánlott föl Kína számára – amit Canberra nem nézhetett tétlenül. Vanuatu, Tonga és Mikronézia ráadásul szintén Kína „adósság-diplomáciájának” csapdjába csúszhat.
Az ausztrál félelmeket a héten megerősítette Vei Fenge kínai védelmi miniszter. Ellentmondva Peking hivatalos álláspontjának a miniszter kijelentette a dél-csendes-óceáni térség katonai vezetőinek, hogy az Új Selyemút projekt (BRI) „keretet” fog adni a kibővített katonai együttműködés számára a térség és Peking között. Ez az állítás csak megerősíti az ausztrál stratégiai agytrösztök azon aggodalmait, miszerint Peking a Dél-kínai-tengerhez hasonlóan akarja militarizálni a dél-csendes-óceáni térséget is a maga jelentős nyersanyagkincseivel, számtalan lakatlan korallzátonyával (amelyek tengeri káblelek közelében fekszenek) és tengerészeti ellenőrző pontjaival (chokepoints).
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
