Sikerül-e felszámolni a Hamászt?

Amióta a Hamász október 7-én kegyetlen terrortámadást indított, Izrael pedig masszív válaszlépéseket tesz a Gázai övezetben, az arab kormányok nehéz helyzetbe kerültek. Több arab ország történelmi normalizációs megállapodást kötött – vagy éppen folyamatban volt annak megkötése – Izraellel, míg mások régóta békepartnerek, amelyek kölcsönösen előnyös diplomáciai és biztonsági kapcsolatokat ápolnak.

Az arab rezsimek csávába kerültek

Ugyanakkor az arab lakosság körében nagy a támogatottsága a palesztin ügynek, és egy olyan háború közepette, amely valószínűleg hatalmas pusztítást fog okozni Gázában, az arab vezetőknek óvatosnak kell lenniük, hogy elkerüljék a belpolitikai és diplomáciai visszacsapást. Fontos kiemelni, hogy a Hamászt – vallási ideológiája ellenére – a muszlim világ közvéleménye a palesztin nemzeti harc szerves részének tekinti.

Eközben a Ciszjordániában már régóta hatalmon lévő, vergődő Palesztin Hatóságnak (PA) is egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie. A PA most azzal a reális lehetőséggel néz szembe, hogy Ciszjordánia belesodródhat a Hamász háborújába.

Az 1987-ben megalakult Hamász mandátuma nem egyszerű. Miközben egy palesztinbarát, iszlamista irányzatot foglal magában, a politikai megoldás ellen dolgozik, a katonai akciókat helyezi előtérbe, és „abszolutista” nézeteket vall – ami azt jelenti, hogy nagyrészt a „kétállami megoldás” ellen van. Nem ez az egyetlen ilyen csoport, amelyet az izraeli–palesztin kérdés lángra lobbantott; mások, mint a Palesztin Iszlám Dzsihád (PIJ), és a Gázai övezeten kívül állomásozó csoportok, mint például a libanoni Hezbollah, szintén e törésvonal mentén működnek.

A következő aggályos terület az izraeli válasz lesz. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy nem Izrael kezdte ezt a háborút, de ő fogja befejezni. Számos izraeli politikai és katonai megfigyelő szerint a Hamász megszűnik létezni, miután Izrael végrehajtja válaszlépéseit.

De a felszámolás rendkívül összetett probléma.

A Hamász vezetése például külföldi védnökséget élvez olyan országoktól, mint Irán, Katar és Törökország. Vezetői – mint Izmail Hanijeh – Dohában, nem pedig Gázában vagy Rámalláhban élnek.

Izrael felelőssége

Az Izrael és a Hamász közötti tragikus konfliktus elkerülésének utolsó reális esélyét egyetlen gyilkosság, Jichák Rabin izraeli miniszterelnök 1995-ös meggyilkolása tette tönkre. A merénylő nem egy palesztin militáns volt, hanem egy izraeli szélsőséges, aki ellenezte az 1993-as Oslói Egyezményt, amelyben Rabin a „földet a békéért” alkura törekedett. Ez elfogadhatatlan volt az izraeli radikálisok számára, akik számára a zsidó szuverenitás a Szentföldön nem képezi vita tárgyát.

Rabin meggyilkolása egy béketüntetés végén történt, amelyen több mint 100 ezer izraeli vett részt, remélve az Izrael és a palesztinok közötti ellenségeskedés végét. Akkoriban ez a remény reálisnak tűnt.

A merénylet nagy haszonélvezői – és felbujtói – az izraeli nacionalisták voltak, mindenekelőtt Benjamin Netanjahu, a Likud párt vezetője. Netanjahu elutasította az Oslói Egyezményeket, mert azok megkövetelték, hogy Izrael vonuljon ki az 1967-es hatnapos háború után elfoglalt területekről. A megállapodások és Rabin ellen tiltakozva Netanjahu egy koporsóval és hóhérhurokkal kiegészített látszólagos temetési menetet szervezett.

A Rabin meggyilkolását követő években, és különösen azt követően, hogy 2000-ben Camp Davidban nem sikerült megállapodni, Izraelben a szélsőjobboldaliak kerültek hatalomra, és a megszállt területeken egy életképes palesztin állam létrehozásának kilátása szinte teljesen eltűnt. Ugyanakkor Jasszer Arafat palesztin vezető szekuláris Fatah mozgalmának kudarca a palesztin államiság megteremtésében megerősítette az iszlamista Hamászt, amely más palesztin militáns szervezetekkel együtt az izraeliek (és az Izraellel együttműködőnek vádolt személyek) meggyilkolására alapozza legitimitását.

Ebben a pillanatban nehéz megmondani, hogy Izrael meddig fog elmenni azzal a kinyilvánított szándékával, hogy megtagadja az áramot, az üzemanyagot, az élelmiszert és a vizet Gáza kétmillió polgárától, akik közül sokan gyerekek. Ami biztos, hogy a Hamász brutális bűntettei nem jogosítják fel Izraelt arra, hogy gyermekeket éheztessen.

A palesztin autonómia és államiság ügyét most beszennyezték a nevében elkövetett kegyetlen gyilkosságok és emberrablások. Paradox módon ha a palesztinok valaha is vissza akarják szerezni az erkölcsi magaslatokat, akkor a Hamász megrendítésében kell reménykedniük.

Netanjahu elszámította magát

Az izraeli miniszterelnök egész pályafutása során azon dolgozott, hogy aláássa a Ciszjordánia egyes részeit irányító Palesztin Hatósággal való békemegállapodás minden esélyét, miközben a „konfliktuskezelés” eszméjét hirdette. Szerinte az izraeli erő és hírszerzés minimálisra csökkentheti az erőszakot, és egyszerűen kezelheti a palesztin kérdést.

Ennek a ravasz tervnek a középpontjában – a Hamásznak a Palesztin Hatóság rovására történő megerősítésének gondolata állt. A vízió szerint egy megosztott palesztin nemzeti mozgalom – egy gázai enklávéval – maximalizálja az izraeli esélyeket arra, hogy korlátlan ideig megtartsák a ciszjordániai status quót.

Ez a téves megközelítés aztán a Holokauszt óta a zsidók legsúlyosabb mészárlásához vezetett.

Washington felelőssége

Az USA – először Donald Trump, majd Joe Biden alatt – gyakorlatilag elfogadta ezt a „konfliktuskezelést”. Ahelyett, hogy felépítette volna a Palesztin Hatóságot, elszigetelte volna a Hamászt, és valamiféle legalább átmeneti megállapodást közvetített volna a ramallahi hatóságokon belül, két egymást követő kormányzat is arra összpontosított, hogy átnyúljon a palesztinok feje fölött, hogy Izraelt integrálja a régióba a közte, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó és Szudán közötti Ábrahám-megállapodással.

Az elmúlt hónapokban egyre intenzívebbé váltak az Izrael és Szaúd-Arábia közötti megállapodásra irányuló erőfeszítések. Alig néhány héttel ezelőtt az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azzal dicsekedett, hogy a Közel-Kelet „békésebb, mint valaha volt”.

A Hamász azonban darabokra törte ezt az illúziót.

De mi lesz ezután, ez a nagy kérdés. Hogy a világ továbbra is hagyja-e a szélsőségesség, a bosszú és a megtorlás ördögi körforgását. Izrael ezen a héten szétzúzhatja a Hamászt, de maradványai túlélik, és újjáépül. Mindig lesznek elidegenedett, harcra kész fiatalok.

Az USA, Kína, Oroszország, Törökország és a világ nagy része régóta támogatja azt a kétállami béketervet, amelyben a palesztinoknak saját államuk lenne Izrael mellett.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)