Trump és Izrael: mik a tétjei az új geopolitikai játszmának a Közel-Keleten?
Az USA szempontjából az új geopolitikai tengely kialakítása Kína, Irán és Törökország térségbeli feltartóztatására szolgál. A palesztinok ráébredtek arra, hogy több arab állam számára mára Irán, Törökország és a Muszlim Testvériség radikális politikája jelenti az igazi veszélyt, nem pedig Izrael. Káncz Csaba jegyzete
Szeptember 15-én, a Fehér Ház gyepén írták alá az úgynevezett „Ábrahám Egyezményt” az USA, Izrael, az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein között. Az Arab-öböl menti kis királyságok számára a megegyezés magasabb szintű amerikai biztonsági garanciát jelent és a lehetőséget csúcstechnológiájú amerikai hadieszközök vásárlására - beleértve ötödik generációs vadászgépeket.
A geopolitikai tengely kialakítása az USA szempontjából Kína, Irán és Törökország térségbeli feltartóztatására szolgál. Az új biztonságpolitikai tengely kialakítása egyben pozitív hír India számára és negatív fejlemény Pakisztán számára.
Palesztin forrongás
Az egyezmény viszont a palesztin kérdést megoldatlanul hagyja. S noha a palesztin államiságot követelő 2002-es Arab Béke Kezdeményezés aláíróinak eltökéltsége gyengül, a vákuumot egyre inkább nem-arab muszlim hatalmak töltik ki, így Irán és Törökország. Izrael alapvető geopolitikai kérdése tehát megoldatlan maradt.
A palesztin politikai vezetés számára azonban az Egyezmény aláírása így is egy drámai fejlemény. Ráébredtek arra, hogy az arab világ számára a palesztin kérdés már nem kardinális ügy. Több arab ország szempontjából ugyanis mára Irán, Törökország és a Muszlim Testvériség radikális politikája jelenti az igazi veszélyt, nem pedig Izrael.
Mindezen fejlemények meredeken emelkedő politikai feszültséget eredményeztek a palesztin vezetésen belül, hiszen többen az Egyezmény aláírásában a palesztin diplomácia csődjét látják. A Palesztin Hatóság összeomlásának esélye ezáltal érzékelhetően megnőtt.
Az Egyezményt sok palesztin egy újabb árulásnak tartja az „arab testvérek” részéről, amely kezdődött az 1970-es „Fekete Szeptember” nevű polgárháborúval Jordániában. A szíriai hadsereg aztán 1976 augusztusában több tízezer palesztint gyilkolt le hidegvérrel a Tel-i-Zator menekülttáborban.
1982 szeptemberében pedig a libanoni keresztény milícia több száz palesztint ölt meg Sabra és Satila menekülttáborokban. Mindezen folyamatot végül betetőzte 1982, amikor az arab rezsimek szemet hunytak azon izraeli behatolás fölött Libanonba, amelynek célja a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) kifüstölése volt az országból.
A jordán polgárháború
Végezetül részletesebben szólnunk kell a pontosan 50 éve, 1970 szeptember 17-27 között lezajlott jordániai polgárháborúról („Fekete Szeptember”), aminek a központi frontja a központi kormányzat és a PFSz között zajlott (noha éppen ma 50 éve a szír csapatok is közbeavatkoztak) és amelynek mintegy 4500 halálos áldozata volt. A palesztin kérdést Jordánia szempontjából egyrészt az 1948-as palesztínai háború, másrészt a Jordán folyó nyugati partvidékének (Ciszjordánia) 1967-es izraeli elfoglalása élezte ki, amelyek követekeztében palesztin menekültek tömegei áramlottak az országba. 1970-re az akkor 1,8 milliós Jordánia lakosainak fele már palesztin volt.
A jordán fővárosban és az ország észak-nyugati részén már a PFSZ mintegy 100 ezer milicistája felügyelte az utcákat. Az óriási palesztin menekülttáborokba a jordán rendőrség gyakran be sem mert lépni. Aztán 1970 júniusában palesztin fegyveresek sikertelen merényletet követtek el II. Husszein király ellen és fontos épületeket, mint például a jordán titkosszolgálat székházát szállták meg.
Szeptember 16-án aztán végső kenyértörésre került sor, amikor radikális palesztinok egy „Népi kormányt” neveztek ki és ezt már a király nem tűrhette tovább. Bár a maga 55 ezer katonájával számszerű kisebbségben volt, de 320 tankjával és légierejével mégis erősebb volt, mint a főként Kalasnyikovokkal felszerelt palesztinok. A PFSZ-t kiszorították az országból, de az annak nyomán megalapított, „Fekete Szeptember” nevű terrorcsoport azután sorra hajtotta végre véres cselekedeteit.
1971 novemberében meggyilkolták az újonnan kinevezett jordán miniszterelnököt, 1972 szeptember 5-én pedig támadást intéztek a müncheni olimpia alatt a sportolók szálláshelye ellen, amelynek 11 izraeli sportoló lett az áldozata. Ez olyan elementáris felháborodást váltott ki Izraelben, hogy a Moszad ezután szabad kezet kapott Golda Meir miniszterelnöktől és egyenként vadászta el az elmenekült palesztin elkövetőket. Az „Isten Haragja” fedőnevű likvidáló akció két évtizeden keresztül folyt.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
