4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az orosz hadsereg mellett Putyin birodalmi álmait is szét fogják zúzni, és ez jó hír a nyílt társadalmak és a világ számára, írja Soros György egy friss publicisztikájában.

Véleménycikkben foglalta össze Soros György magyar származású milliárdos üzletember meglátásait az elmúlt hetek legfontosabb eseményeiről. A Project Syndicate oldalon megjelent írását Soros azzal kezdi, hogy az egy hónappal ezelőtt – nem mellesleg az Orbán-kormány külpolitikája számára jelzésértékűen magyar részvétel nélkül megtartott – Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián elmondott beszéde óta

„megannyi figyelemreméltó esemény történt – és történt nagyon gyorsan –, hogy érdemes összevetni az előrejelzéseimet a valósággal”.

A müncheni beszédben Soros hosszan foglalkozott a klímaválság kérdésével, rámutatva hogy miközben „két kormányzati forma harcol a világ feletti uralomért, civilizációnkat az a veszély fenyegeti, hogy összeomlik a klímaváltozás feltartóztathatatlan folyamatának hatására”. Mostani írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy müncheni beszéde óta a sarkkörön túl a sokéves átlagnál 20°C fokkal melegebb hőmérsékleteket mértek, és ez további aggodalmakra adhat okot a grönlandi jégtakaró olvadásának sebességével kapcsolatban.

A nyílt társadalmak is nyerhetnek az ukrajnai háború kedvező végkifejletével? Soros György Brüsszelben 2017-ben Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet
A nyílt társadalmak is nyerhetnek az ukrajnai háború kedvező végkifejletével? Soros György Brüsszelben 2017-ben Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Kétségbeesett Putyin, ugrásra kész exszovjet tagállamok

Sokkal optimistább hangot üt meg azonban Soros György az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A világszerte a „nyílt társadalom” ügyét támogató üzletember szerint az iráni drónok, illetve a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-zsoldoshaderő bevetése ősszel-télen meg tudta állítani az ukrán előrenyomulást és védekezésre kényszerítette az ukrán hadvezetést. Azonban Prigozsin térnyerését nem nézték jó szemmel a moszkvai katonai és politikai vezetés Putyin alatti szintjein, így megvonták tőle a támogatást, és most megfelelő utánpótlás nélkül kell felőrölnie erőit a bahmuti harcokban.

Így aztán Soros úgy véli, hogy valóra válhat a müncheni jóslata, miszerint az ukránok számára az addig beérkező nyugati fegyverekkel „ablak nyílik” egy sikeres tavaszi ellenoffenzívára.

„Természetesen tudatában vagyok, hogy számos hitelt érdemlő írás jelenik meg, amelyek a háborúról az általam felvázoltnál sokkal sötétebb képet festenek. Hogyan lehet ezeket összeegyeztetni az én optimista nézeteimmel? Csak úgy, hogy feltételezzük egy sikeres dezinformációs kampány működését a háttérben”

- fogalmaz Soros a háború állásáról, aztán azzal folytatja, hogy szerinte Putyin kétségbeesetten szeretne tűzszünetet kötni, de ezt nem akarja beismerni, Hszi Csin-ping kínai elnök is ezt a megoldást támogatná. Biden amerikai elnök viszont nem fog kapni az alkalmon, hogy a tűzszünetről tárgyaljon, mivel többször is ígéretet tett arra, hogy Amerika nem fog az ukránok akarata ellenére, a hátuk mögött egyeztetni a fegyvernyugvásról.

„A volt szovjet birodalomhoz tartozó országok, amelyek tűkön ülve várják függetlenségük kinyilvánításának lehetőségét, alig várják az orosz haderő szétzúzását Ukrajnában. Azon a ponton Putyin a felújított orosz birodalomról szőtt álmai szerte fognak foszlani, és többé már nem fognak veszélyt jelenteni Európára”

- folytatja Soros, aki szerint az orosz imperializmus veresége messzire ható következményekkel fog járni a világ többi része számára, majd sorait így zárja:

„Hatalmas megkönnyebbülés lesz ez a nyílt társadalmak számára, illetve óriási problémákat fog okozni a zártaknak. A legfontosabb azonban, hogy lehetővé fogja tenni a világ számára, hogy a legnagyobb problémára, a klímaváltozásra összpontosítson.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG