Európa legnagyobb gazdasága küszködik a gyorsan változó geopolitikai környezettel. Az Olaf Scholz kancellár vezette német kormány nem igazán áll a helyzet magaslatán ennek kezelésében. Erre a következtetésre jutottak a Carnegie Europe kutatóintézet szakértői. A négy pillér, amire Németország második világháború utáni státusza épült, megroggyant.
Fotó: EPA/CLEMENS BILAN
Az első ezek közül az a biztonsági ernyő, amelyet az Egyesült Államok tart egész Európa és ezen belül Németország felett is 1945 óta. Enélkül sem prosperitás, sem stabilitás nem lenne az öreg kontinensen. Az USA európai elkötelezettsége ugyan megmarad, de az itteni országoknak a korábbinál sokkal többet kell tenniük saját biztonságuk érdekében. A német elit azonban mintha nem ébredt volna rá ennek elkerülhetetlenségére. Az Ukrajna ellen indult 2022. februári orosz agresszió ugyan sokkoló volt, de az erre válaszul hozott döntéseket felhígítja a bürokrácia, a hadsereg reformjáról folyó vita és a dühödt konfliktus akörül, hogy hogyan finanszírozzák az ország biztonságának megerősítését. Ennek része, hogy a kormánynak nincs pénze arra az ötezer fős katonai kontingensre, amelyet a németeknek a NATO keretein belül Litvániában kellene állomásoztatniuk.
Két évtizede hiányzik a stratégia
Németország identitásának második pillére az európai uniós tagság. Ez megmarad a Carnegie szakértői szerint, de hogy Európa merre tart, az nem látható. Scholznak, akárcsak elődjének, Angela Merkelnek nincs stratégiai elképzelése arról, hogyan kellene folytatódnia az unió integrációjának. Ezen belül a transzatlanti kapcsolatokról folytatásáról sincs hosszú távú koncepció.
Ennek a stratégiai iránytűnek a hiánya és a kontinens nyugati felének orosz katonai fenyegetettsége eltörte Németország harmadik támpillérét, a jó kapcsolatokat Oroszországgal. A mindenkori berlini kormányok az 1960-as évektől kezdve a megbékélést hirdették és különleges kapcsolatok kiépítésére törekedtek a Kremllel. Abban bíztak, hogy a gyümölcsöző üzletek megszelídítik az orosz medvét. Az olcsó energiahordozók vásárlása azonban kiemelkedő szerepet játszottak abban, hogy energiaintenzív iparágak alakultak ki, és a feldolgozóipari vállalatok is építhettek erre a forrásra. Mindez fékezte modernizációt. Erős lobbik sertepertélnek a kormány körül, a digitalizáció notóriusan lassú – röviden az orosz kapcsolat eldeformálta a német gazdaságot.
Merkel humánus döntése végzetes lehet
Németország státuszának negyedik pillére, az Izraelhez fűződő megkérdőjelezhetetlenül jó viszony a Hamász és Izrael háborúja nyomán szintén megingani látszik. A német egyetemeken kirobbant palesztinbarát tüntetések nem nélkülözik az Izrael-ellenes szlogeneket. A kormány lehetetlen helyzetbe került azzal, hogy reagálnia kell a Nemzetközi Törvényszék döntésére, amely a Hamász vezérei mellett Izrael egyes vezetői ellen is letartóztatási parancsot adott ki. Merkel döntése 2015-ben, hogy beengedi Németországba az akkori menekülthullámban érkező, főként a szíriai polgárháború elől menekülő egymillió embert, megágyazott a szélső jobboldalnak.
A bevándorlásellenes hangulatkeltéssel indult politikai közbeszéd mára verbális és fizikai erőszakhoz vezetett politikai szereplők ellen. Veszedelmesre nőtt a társadalom megosztottsága. Németország uniós pillérét a politikai spektrum jobb- és baloldali széléről is támadják. A megoldással a kancellárnak kellene előállnia. Ehelyett vágyak vezérelte gondolkodást látunk, amely abban bízik, hogy a dolgok hosszabb távon visszaterelődnek a normális kerékvágásba – vélik a Carnegie Európa kutatói. Scholz és koalíciós kormánya nem készült fel arra, hogy nem térnek vissza régi szép idők.
Túszejtés vagy pénzmosás? 
