3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Több svéd politkus pénteken kijelentette, hogy bojkottálni fogja az idei Nobel-díj átadását.

Mindezt azért, mert a rangos díjakat kiosztó magánalapítvány megváltoztatta a politikáját, és meghívta Oroszországot, Fehéroroszországot és Iránt, akiket korábban kitiltottak az eseményről. A Nobel Alapítvány tájékoztatása szerint a 2023-as eseményekre minden olyan országot meghívtak, amelyek Svédországban és Norvégiában diplomáciai képviselettel rendelkeznek, mivel ez „elősegíti a Nobel-díj fontos üzeneteinek eljuttatását mindenkihez”.

Az nem tisztázott, hogy a meghívókat elküldték-e már.

Vidar Helgesen, a Nobel Alapítvány ügyvezető igazgatója pénteki nyilatkozatában kijelentette, hogy globális tendencia figyelhető meg, amely szerint „csökken a párbeszéd az eltérő nézeteket valló emberek között”. Ennek ellensúlyozására azt mondta: „Most kiszélesítjük a meghívottak körét, hogy megünnepeljük és megértsük a Nobel-díj lényegét, valamint a szabad tudomány, a szabad kultúra és a szabad, békés társadalmak fontosságát”.

Már most sok kritika érte az öletet. Fotó: Depositphotos
Már most sok kritika érte az öletet. Fotó: Depositphotos

Tavaly az ukrajnai háború miatt Oroszország és Fehéroroszország diplomáciai küldöttei nem vehettek részt a díjátadó ünnepségeken és banketteken, valamint az országban „súlyos és eszkalálódó helyzet” miatt Irán nagykövetét is távol tartották.

A 2022-es Nobel-békedíjat a bebörtönzött fehérorosz jogi aktivista, Ales Bialiatski, a Memorial orosz csoport és az ukrán Center for Civil Liberties kapta megosztva. A díjat Vlagyimir Putyin orosz elnök tekintélyelvű uralmának erős kritikájaként értékelték.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök a TT svéd hírügynökségnek azt mondta, ha az ő választása lett volna, ő nem engedte volna meg Oroszországnak, hogy részt vegyen az ünnepségen.

„Oroszország minden lehetséges módon – katonai, gazdasági – elszigetelésére van szükség” – mondta a TT hírügynökségnek.

Kristersson nem kommentálta, hogy bojkottálja-e az eseményt, de mások őszintébbek voltak. Muharrem Demirok, a kis svéd ellenzéki Középpárt vezetője azt mondta, már alig várja, hogy részt vegyen az ünnepségen. „De amíg Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen, nem vehetek részt ugyanazon a bulin, mint az ő nagykövetük.”

Märta Stenevi, a Zöld Párt tagja egyetértett azzal, hogy „nincs mit ünnepelni Oroszország nagykövetével együtt”. Svédország foglalkoztatási minisztere, Johan Pehrson az X-en – korábban Twitteren – „rendkívül meggondolatlannak” nevezte a döntést.

Az alapítvány azt is bejelentette, hogy kiterjeszti meghívását Svédországban és Norvégiában minden olyan politikai pártra, amely „demokratikus választásokon keresztül parlamenti képviselettel rendelkezik”.

Október elején hirdetik ki az idei Nobel-díjasokat.

(The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem túl optimista a Mol-NIS üzlettel kapcsolatban Aleksandar Vucic
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 09:12
De szeretnének hosszútávú megoldást találni a helyzetre.
Makro / Külgazdaság Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:38
Részletes elemzést közölt a hitelminősítő, de mi lesz Magyarország besorolásával?
Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
Makro / Külgazdaság Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás súlyos sérültje
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:43
Egy kétgyermekes férfi életét vesztette péntek reggel, miután robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. A balesetben kilencen sérültek meg, egyikük életveszélyben volt, de péntek délutánra stabilizálták az állapotát.
Makro / Külgazdaság Kiderült, ki lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 16:41
Lannert Judit oktatásügyi és gyermekügyi miniszter Katz Sándor fizikust kérte fel az felsőoktatásért felelős államtitkári pozícióra. Katz az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének igazgatója volt az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Republikon: tavaly májusban 33-szor, idén négyszer említették Orbán Viktort a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:27
Sokkal kiegyensúlyozottabban működik a közmédia, mint egy éve: megjelentek a képernyőn a szakszervezetek képviselői, a híreket pedig egyre inkább független forrásból szerzik be. Magyar Péter kizárólag negatív színben való feltüntetése is változott.
Makro / Külgazdaság Kilenc év után új elnök áll a Magyar Közgazdasági Társaság élére
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 14:03
Hegedüs Éva váltja Pleschinger Gyulát a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozíciójában. Az éves vándorgyűlésekről ismert egyesület főtitkára Nagy Gábor Miklós lesz.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzből él a hajléktalanok többsége: megjelent a friss felmérés
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 13:34
Katasztrofálisnak nevezte a hajléktalanok jövedelmi helyzetét a Február Harmadika munkacsoport tagja, Győri Péter. Az érintettek többsége havi 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni, és egyre több közöttük az idős ember, aki nem tudja fizetni a rezsit.
Makro / Külgazdaság Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:46
Április végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3849,8 milliárd forint hiánnyal zárt. A központi alrendszer négyhavi hiánya az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát teszi ki és 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – jelentette részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG