Vera Novohackaja egy 55 pluszos odesszai ukrán hölgy. Facebook-bejegyzéseiből a háború első napjaiban már közöltünk részleteket. Most ismét megtesszük, mert azóta a dél-ukrajnai kikötőváros még fenyegetettebb lett, egyre valószínűbb, hogy az oroszok ezt az utolsó kijáratot is el akarják zárni a tenger felé.
Az értelmiségi családból származó és Magyarországon tizenéves korában éveket eltöltő nő szerint a városban egyre több a harckocsiakadály, a barikád, az óvóhelyeket folyamatosan feltöltik élelmiszerrel és több középületben, főleg iskolák tornatermeiben humanitárius segélypontokat alakítottak ki.
Április 17. A "Moszkva" cirkáló elsüllyedése után megint egyre több a légiriadó, 3-6 is van naponta. Félve írom le: lassan kezdjük megszokni. Egyébként az odesszai online térben rengeteg a troll, de ezek nem helyiek, abból is látszik ez, hogy nincs humoruk, hiányzik belőlük a finom hangvétel. Rengeteg idegen arc jelent meg a városban a valóságban is, olyan érzésem van, mintha épp most jöttek volna a sittről. Hangosak, ápolatlanok, de azért sorban állnak a pénzváltóknál. Talán Donbasszból vagy Mikolajivből jöttek, de azok teljesen más népek. Szegény kis Odesszám, mi lett veled?
Szerintem Odessza egy kis Amerika a maga sok nemzetiségével. Ha nem ömlene ránk a propaganda, nagyon jól meglennénk egymással, nem gyűlölködnénk. De sajnos ömlik és ez minden emberi kapcsolatot megöl.
Április 18. Őrület! Már a köztéri szobrokat is elviszik, kinek kellenek ezek? Remélem, tényleg a bombázások elől menekítik őket, ahogy mondják többen is. Másra nem is merek gondolni.
Április 21. A közösségi médiában valamiért sokat beszélnek most arról, hogy az ukránok mennyire gyűlölködők és kegyetlenek. De ez nem igaz, ezt csak a provokátorok terjesztik, akik a lakosság megosztásán és egymás ellen fordításán mesterkednek, meg azon, hogy pánikot keltsenek és szítsák a hisztériát. Ha valakik betörnek hozzánk és meg akarnak ölni, ki akarnak rabolni, akkor az életösztön lép életbe, menteni akarjuk az életünket. Az agyunk megérti, hogy ehhez akár ölnünk is kell, hiszen másképp minket fognak megölni. A reflexek fognak működni és nem az érzelmek, utóbbira nem lesz idő. Ez az átlagemberekre vonatkozik. A megtámadott ukrán katonáknak sincs idejük gondolkodni. Annyival könnyebb nekik, hogy őket megtanították ölni a seregben.
Április 23. Ma elmentem a Privoz piacra. Odafelé többen is megállítottak, hogy ne menjek arra, mert veszélyes. Én hetykén azt mondtam, hogy nem érdekel, csak ijesztgetnek ezek a rohadékok a rakétáikkal. A robbanások épp a piac felől voltak sokkal hangosabbak, de mégis tovább mentem. A piacon aztán azt hallottam, hogy a férfiak őrülten szaladtak, ők voltak az elsők, akik elbújtak. Egyébként egyetértek, hiszen a férfiak mégiscsak a vérvonalunk egyik letéteményesei, úgyhogy vigyázni kell rájuk.
Április 24. Kiteszek pár családi fotót arra az esetre, ha újabb rakétatámadások jönnek és nem tudunk elmenekülni. Legalább itt megőrzi az emlékezet.
Április 26. Odessza sohasem volt orosz város. Mindig is nemzetközi város volt sok külföldivel, ukrán területen. Egy jó értelemben vett katyvasz, egyfajta keveredés ez, amit sokan szeretünk.
Április 30. Én is hallottam, hogy a Gazprombank alelnöke megértette a lényeget és átállt hozzánk. Nem nagyon mehetett volna sehova, biztos egyetlen ország sem fogadta volna be. Szóval máshol nem is köthetett volna ki.
Május 2. Egy szállodát is eltalált az egyik rakéta. A becsapódáskor öten voltak ott, egy 15 éves fiú meghalt, egy 17 éves lány megsérült.
Megérkezett az első öt teherautónyi szállítmány a több mint 171 tonna segélyből, amelyet a Vöröskereszt közúton indított útnak Iránba. 
