3p

Noha az Egyesült Államok épp mindent megtesz azért, hogy gazdasági előnybe kerüljön és leváljon Kínáról, a legismertebb gyorséttermi lánc inkább az üzleti érdekeit nézi. A McDonald's bejelentette, hogy jelentősen megerősítené kitettségét és elkötelezettségét az ázsiai országban.

A múlt hónapban az amerikai székhelyű gyorséttermi vállalat arról állapodott meg, hogy visszavásárolja a Carlyle Group 2017-ben megszerzett 28 százalékos részesedését a kínai üzletágában, így 48 százalékos tulajdonrésze immár 6 milliárd dollár értékű, Hongkongot és Makaót is magában foglalja – írja a Reuters.

A lépés éles ellentétben áll azzal az uralkodó trenddel, hogy a multinacionális vállalatok a geopolitikai és gazdasági kihívások miatt visszavonnak befektetéseket Kínában, vagy akár teljesen kivonulnak onnan. Ilyen terület például a kulcsfontosságúvá váló technológia szektor - erről itt írtunk részletesen.

A McDonald's egyik előnye, hogy a kínai üzletágban többségi partnere, a CITIC legfelsőbb szintű politikai védettséget nyújt - mondta Jason Yu, a Kantar Worldpanel piackutató cég nagy-kínai ügyvezető igazgatója.

Ha nincs harag, nincs pofon

"Egy nagyon erős kínai állami tulajdonú konglomerátum partnereként nem lesznek a geopolitikai helyzet élvonalában, ez elég fontos" - mondta Yu. A McDonald's China, a Carlyle Group és a CITIC nem kívánt nyilatkozni a Reuters megkeresésére.

Más, a fogyasztókat célzó amerikai cégek, köztük a Starbucks, az Apple, a Coach-tulajdonos Tapestry és a sportruházati óriás Nike hasonlóan elkötelezettek maradtak a kínai piac iránt.

A Starbucks és a Nike, amelyek az alacsonyabb árazású hazai versenytársak által támasztott fokozott versennyel szembesülnek, azt láttatják, hogy igyekeznek agilisnak maradni.

A pénz beszél

Az Egyesült Államok hatalomban lévő kormánya egyre inkább szeretné gazdasági érdekeit leválasztani, egyben előrehelyezni a feltörekvő Kínával szemben.

Az USA demokrata vezetése többek között a technológiai szektorban igyekszik eltávolodni, akár jelentős költségek árán Kínától, a szektorban érintettek szerint erre évtizedekig esély sincs. A McDondald’s mostani lépése, és a többi ismert amerikai márka kitartása alapján a szolgáltatóiparban sincs.

Sokat költ a McDonald's, hogy nagyobbra vigye kínai boltját.
Sokat költ a McDonald's, hogy nagyobbra vigye kínai boltját.

Ha valaha, most kell rárepülni Kínára

Jason Yu szerint további digitalizációra és lokalizációra van szükség, a lokalizáció pedig kulcsfontosságú ahhoz, hogy Kína 140,2 milliárd dolláros gyorséttermi szektorát ellássák. Ez is azzal jár, hogy a visszavonulás helyett a cégnek további pénzeket kell költenie, hogy a piacon erős maradhasson.

Az Euromonitor szerint a kínai gyorséttermek piaci értéke 2025-ig évente átlagosan 4 százalékkal fog növekedni. Az országban a hamburgerre összpontosító éttermek közül a McDonald's dominál a piac 70 százalékos részesedésével.

Összevetésként, idén 15 új McDonald's étterem nyílt Magyarországon. A hazai éttermek az üzemeltetőnek tavaly 5,6 milliárd forintos nyereséget hoztak.

Kína lassuló gazdasági növekedése és az idei gyenge fogyasztói költekezés már eddig is ártott a kínai fogyasztói piacnak kitett globális vállalkozások eredményeinek, de a McDonald's jó helyzetben van ahhoz, hogy felülmúlja a gyenge átlagot - mondta Ben Cavender, a China Market Research Group sanghaji székhelyű ügyvezető igazgatója és stratégiai vezetője.

Szerinte a középosztálybeli fogyasztók és az országszerte alacsonyabb bérleti díjak kedvezően hatnak az ilyen vállalkozások üzleti várakozásaira.

"Ha valaha is volt olyan idő, hogy nagy tétet tegyünk a kínai befektetésekre, akkor az most van "

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG