6p

Legalábbis egyelőre, hiszen a jelenleg is hivatalban lévő Joe Bidennek lényegesen nagyobb esélye van az újraválasztásra: ez már most, több mint 1,5 évvel az elnökválasztás várható dátuma előtt is látszik. De nézzük, miért.

A kiindulópont, amely mellett egészen egyszerűen lehet elmenni, nem más, minthogy a hatalmon lévő elnökök hagyományosan jobb helyzetből indulnak az újraválasztásért – az Egyesült Államok eddigi 45 elnöke közül 20-an már megnyerték az újraválasztást, szemben azzal a tízzel, akik elbukták. Az pedig ezen elv alapján szintén Joe Biden malmára hajtja a vizet, hogy 2024-ben is minden bizonnyal az a Donald Trump lesz az ellenfele, aki 2020-ban közel 30 év után az első elnök lett, akinek nem sikerült az újrázás.

Egy öregember, aki nem fogja megváltani a világot

Azonban még mielőtt részletesebben is foglalkoznánk Trump elnöki terveivel, vizsgáljuk meg részletesebben Biden személyét is, akit a Politico úgy jellemez, hogy „nem élőhalott, hanem egy nehézkesen, de haladó öregember”. Az biztos, hogy Joe Biden nem fogja megváltani a világot, sőt a 2024-ben már 82. életévét taposó demokrata elnök nem valószínű, hogy lényegi társadalmi vagy gazdasági átalakulásokat fog már levezényelni.

A Joe Biden előtt álló jelenlegi legnagyobb kihívások egyike nem más, mint saját egészségügyi állapota. Többször is előfordult, hogy járása bizonytalannak tűnt, és mintha mentális állapota is ki-kihagyna – korábban cikkünkben részletesen is foglalkoztunk azzal, hogy szellemileg nem mindig tűnik tisztának, szavakat kever össze, eltéved a színpadon, vagy éppen csak zavarodottnak tűnik.

Az AP év eleji felmérése szerint ez pedig már az amerikaiakat is aggasztja, hiszen csak 37 százalék gondolja úgy, hogy Bidenben tényleg megvan egy ilyen komoly feladat ellátáshoz szükséges erő. Azaz, hogyha Joe Biden 2024-ben valóban komolyan gondolja az indulást, arról mindenképpen meg kell majd győznie a választókat, hogy fizikailag képes végigcsinálni négy évet.

Érdekesség, hogy ugyanakkor az elnök magas életkora mégsem teljesen negatívum, hiszen a nyugati világ egyik legfőbb vezetője nem néz ki és nem hangzik radikálisabbnak, mint egy átlagos idős szülő vagy nagyszülő. Bár csodát nem fog tenni, de az sem valószínű, hogy botrányból botrányba sodródna a következő másfél évben, ez pedig megválaszthatóvá teszi azon szavazók számára, akiknek Donald Trump, vagy éppen a republikánus elnökjelöltségért nagy valószínűséggel harcba szálló floridai kormányzó, Ron DeSantis, egyszerűen túl sok.

Van miért mosolyognia? Joe Biden Washingtonban március 21-én. Fotó: EPA/OLIVER CONTERAS
Van miért mosolyognia? Joe Biden Washingtonban március 21-én. Fotó: EPA/OLIVER CONTERAS

Mindezek mellett a jelenleg is hatalmon lévő Biden tud valamit, amit ellenfelei nem: ő ül a Fehér Házban, ő az Egyesült Államok arca a nemzetközi porondon, és szem előtt van. Ez, illetve az, hogy az amerikai gazdaság a kilábalás jeleit mutatja, és például az inflációt is sikerült letörni (bár az ellátási láncok körüli aggodalmak továbbra is fennállnak), elegendő ahhoz, hogyha csak minimálisan is, de stabilan Donald Trump előtt tudjon maradni a választói indexekben. A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlagában például bő 0,8 százalékkal vezet Donald Trump előtt, míg elnökségének támogatottsága 45 százalék körül mozog ugyanezen szakportál szerint, ami valamennyivel rosszabb, mint elődjeinek megítélése ugyanezen időszakban, ám nem tragikus.

(Még) nem látszik valódi demokrata kihívó

A 2024 novemberében esedékes választások előtt másfél évvel Joe Biden azzal is nyugtathatja magát, hogy bár a republikánus oldalon már ott készülődik Donald Trump és Ron DeSantis is, saját pártján belül egyelőre nincsenek valódi kihívók. Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, ugyan az igaz, hogy a spirituális írőnó, Marianne Wilson bejelentette indulási szándékát a demokrata oldalon, jelöltként teljesen komolytalan.

Az inkább népszerűségi mutatványként értékelhető bejelentés mellett azonban a Demokrata Párt részéről egyelőre nincsenek más értékelhető jelöltek; Kamala Harris alelnök ambícióiról egyelőre semmit sem tudni, az örök jelölt vermonti szenátor, Bernie Sanders még Joe Bidennél is idősebb, és egyelőre nem jelezte, hogy indulni akar, míg az olyan népszerűbb fiatal demokraták egy része, mint például a texasi Beto O’Rourke, csúnyán kikapott a félidős választásokon.

Ebbe beletörhet Donald Trump foga

Végül beszéljünk arról a Donald Trumpról, aki múlt hétvégén azzal szórakoztatta híveit, hogy bejelentette, kedden le fogják tartóztatni, amiből persze utólag nem lett semmi, csupán a washingtoni Capitolium 2021-es ostromának szítását vizsgáló bizottság dolgozik tovább.

Donald Trump semmiképpen sem elhanyagolható ellenfél, hiszen eddig az egyetlen olyan komolyan vehető republikánus, aki nyíltan bedobta a nevét a kalapba, és már biztosan elindul az elnökjelöltségért. Emellett az is igaz, hogy bár a MAGA-tábor (’Make America Great Again’, Trump 2016-os kampányának egyik fő jelszava – a szerk.) a mérsékeltebb republikánus szavazók körében sokat vesztett tagságából, a fehér nacionalisták és más, a demokrata elnökség alatt megcsömörlött választók jelentős része továbbra is imádja az exelnököt. Trumpnak Washingtonban is akadnak még szövetségesei, például a képviselőházi republikánusok vezetésében is.

Ennek ellenére azonban az lassan biztossá válik, hogy a Trump-tábor által elképzelt pihekönnyű 2024-es győzelem egyáltalán nem fog csettintésre megvalósulni, hiszen amellett, hogy a fentebb említett okok alapján úgy tűnik, hogy Joe Biden még 2024-ben is egy biztonságos (és talán az egyetlen) alternatíva lesz a demokrata, valamint a középutas republikánusok számára, Donald Trumpnak saját háza táján kell előbb megküzdenie egy komoly kihívóval.

Ron DeSantis floridai kormányzó várhatóan idén nyáron jelenti majd be, hogy elindul az elnökségért, a gyakran csak mérsékelt Trumpistaként emlegetett politikus pedig jó eséllyel indul azért is, hogy a Trump-tábor legalább egy részét elhódítsa. Ha pedig valóban kirobban a republikánus belháború, ahogy arra egyre többen számítanak, a kialakult káosz ellenpólusaként az öregedő Mr. President, Joe Biden nevethet majd a végén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG