3p

A Greenpeace szerint nem lehet ellenőrizni az orosz kézen lévő atomerőművet a mostani feltételek mellett. Szevasztopolban beindult a légiriadó, leállították a forgalmat a krími hídon - összefoglaló az ukrajnai orosz invázió 582. napjának elején.

  • Az orosz csapatok lakott területeket lőttek szerdán az ukrajnai donyecki régió északi részén, aminek következtében egy helyi lakos meghalt, további négy pedig megsebesült - közölte a Donyeck megyei ügyészi hivatal. Az orosz erők irányított és nagyerejű bombákat vetettek be, valamint harckocsikból lőttek. Több mint kéttucat családi ház és kereskedelmi épület, gázvezetékek és az elektromos hálózat rongálódott vagy semmisült meg.
  • Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán rakétaegységek megsemmisítettek egy Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszert és hat tüzérségi fegyvert, a légierő pedig hét csapást mért orosz katonai összpontosulásokra. A katonai vezetés kiemelte, hogy folytatódik az ukrán offenzíva a Zaporizzsja megyei Melitopol és a donyecki régióban lévő Bahmut városok környékén.
  • A beszámoló szerint szerdán 14 katonai összecsapás történt, az orosz erők 44 légicsapást hajtottak végre, és 27-szer nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira és lakott területekre.
  • Szerda este újabb újabb légiriadót rendeltek el Szevasztopolban, az orosz fekete-tengeri flotta főhadiszállásán - közölte Mihail Razvozhajev, az Oroszország által beiktatott regionális kormányzó a Telegramon. Az orosz szárazföldet a Krím félszigettel összekötő krími hídon ugyanekkor ideiglenesen felfüggesztették a forgalmat.
  • A bolgár parlament Ukrajna számára újabb katonai segélycsomagot fogadott el, amely egyebek között légvédelmi rakétákat és lőszert foglal magában. Olyan, meghibásodott Sz-300-as rakétákról van szó, amelyeket Bulgáriában már nem tudnak megjavítani. Az automata fegyverekhez való lőszereket pedig a bolgár belügyminisztérium bocsátja rendelkezésre, amelynél ezeknek már nem veszik hasznát. 
  • A Greenpeace szerint veszélyben van a zaporizzsjai atomerőmű biztonsága - a nyugati vezetőknek küldött jelentésük szerint a nemzetközi szabályozó hatóságok képtelenek megfelelően ellenőrizni az orosz kézben lévő telephelyet. Szerintük ugyanis a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek túl kevés - összesen négy - ellenőre van Európa legnagyobb atomerőművénél, és túl korlátozott a hozzáférésük az atomerőműhöz.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG