A világhírű Princeton Egyetem két hete bejelentette, hogy átnevezik a Woodrow Wilson egykori amerikai elnökről elnevezett intézményeket. Az indoklás szerint a volt államfő rasszista nézeteket vallott és ez a politikájában is megnyilvánult. Június elején a New Jersey-ben található Monmouth Egyetem vette le Wilson nevét az egyik legfontosabb épületéről.
Az 1919-ben Nobel-békedíjat kapott, 1913 és 1921 között hivatalban lévő politikus már több felmérésben is bekerült minden idők legrosszabb amerikai elnökei közé. Most emeljünk ki két olyan mozzanatot a politikai tevékenységéből, amely a mai napig befolyásolja világunk történéseit.
Az első világháború és a békerendszerek
Az amerikai konzervatív sajtó súlyos hibának minősíti Wilson Amerikájának 1917-es belépését az európai háborúba, amely megtörte a patthelyzetet és lehetővé tette London és Párizs számára, hogy katasztrofális tűzszüneti feltételeket támasszanak Berlin felé. A humanista álmokat kergető Wilsont aztán kijátszották a Párizs-környéki békék során az Egyesült Királyság és Franciaország nacionalista vezetői. Az eredmény Németország olyan szintű megalázása volt, amely – az 1929-es globális pénzügyi válsággal karöltve – utat nyitott egy következő pusztító háború felé.
A német, osztrák, magyar, bolgár, török elégedetlenséget részben pszichológiai tényezőkre lehet visszavezetni, de ezek közelebbi vizsgálata arra utal, hogy az elégedetlenséget nemcsak a területi kérdésekben mutatkozó, a nemzeti elvtől eltérő megoldások fűtötték, hanem a konferencia egész magatartása, ami a háború résztvevőit mereven két kategóriára bontotta: bűnösökre és az igazság bajnokaira. A békeszerződések a felelősség mellett megállapították a „háborús bűnösséget” is, és a felelős államok vezető politikai és katonai személyiségeit nemzetközi bíróság elé kívánták állítani a háborúval és hadviseléssel kapcsolatban már elfogadott nemzetközi szabályozások alapján.
Nem sikerült azonban megküzdeni azzal a ténnyel, hogy a keresett „nagy bűnösök” sorra eltűntek. II. Vilmos német császárt a holland kormány nem volt hajlandó kiadni, Ferenc József császár 1916-ban meghalt, Tisza Istvánt 1918 őszén meggyilkolták, abban pedig a konferencia nagyjai egyetértettek, hogy IV. Károlyt a háborúért már csak azért sem lehet törvény elé állítani, mert annak kirobbantásához semmi köze nem volt, a háborút nem akarta, sőt, megpróbálta országát abból kivezetni.
Visszatekintve megállapítható, hogy a győztes oldalon csupán egyetlen szakértő, John Maynard Keynes angol matematikus és közgazdász látta előre az úgynevezett békerendszer várható következményeit. Keynes a versailles-i békekonferencián a brit delegáció tanácsadójaként szolgált. Mivel a békeszerződéseket elfogadhatatlannak tartotta, lemondott, és „A béke gazdasági következményei” című munkájában fejtette ki, hogy a békefeltételek büntető jellegűek, szétzilálják a háború előtti kapcsolatokat, Európa fejlődési bázisát pedig tönkreteszik.
Idén, a trianoni békeszerződés centenáriumán érdemes felidézni azt a kevéssé ismert tényt, hogy Wilson 1919. október 2-án agyvérzést kapott, így elnöki feladatainak nagy részét titokban felesége, Edith Wilson gyakorolta 17 hónapon keresztül – vagyis az I. világháború utáni tragikus békerendszerek megalkotása alatt is!
Az amerikai jegybank létrehozása
Wilson elnök hozta létre 1914-ben a vegyes, állami-privát rendszerben működő FED-et, amelynek tevékenysége a mai napig vörös posztónak számít több agytröszt számára is. Ahogyan a prudens pénzpolitika mellett folyamatosan kardoskodó Mises Intézet átfogó jelentése leszögezi, a FED tevékenységét – a CIA-val ellentétben – nem vizsgálhatja egyetlen kongresszusi bizottság sem, mint ahogyan a mérlegeit sem auditálhatja semmilyen külső szereplő. A FED a laza pénzpolitikájával bizonyíthatóan döntő szerepet játszott azon pénzügyi kártyavárak kialakításában, amelyek az 1929-es, majd a 2008-as pénzügyi összeomláshoz vezettek.
Az elnök nem is volt ott. 
