Az izraeli, messianisztikus szélsőjobboldal politikai és morális hátszelet kapott Trumptól egy hete, miszerint Egyiptomnak és Jordániának be kellene fogadnia 1,5 millió gázai menekültet, és akkor „egyszerűen kitakarítjuk az egészet”. Ez kétségtelenül elfogadhatatlan lenne minden arab ország számára, és ellentétes a tűzszünethez vezető megegyezésekkel.

Egyiptom és Jordánia máris a leghatározottabban elutasította az ötletet. Ez ugyanis egy rémálom mindkét ország számára, mert a projekt nemcsak a palesztin nép jogai ellen irányul a szülőföldjükön, hanem veszélyezteti Jordánia és Egyiptom nemzetbiztonságát és stabilitását is.

Annak ellenére, hogy Trump most váratlanul beleavatkozott abba a békefolyamatba, amelyet ő maga segített létrehozni, Netanjahu tart Trump esetleges további, ellenkező irányú követeléseitől. Az amerikai elnök vágya, hogy Nobel-békedíjat kapjon, mint méltó jutalmat a régóta húzódó izraeli-arab konfliktus lezárásáért, közismert. A szaúdi kormány azonban 2023. október 7. óta hangsúlyozza, hogy az izraeli-arab konfliktus rendezéséhez „visszafordíthatatlan út” kell a palesztin állam felé.

Trumpnak komoly érdeke fűződik egy olyan arab-izraeli paktum megkötéséhez, amely szilárd biztonsági és kereskedelmi kapcsolatokat tartalmazna Washington és Rijád, valamint Rijád és Tel-Aviv között. Október 7. előtt Mohammed bin Szalmán szaúdi uralkodó herceg tudatta, hogy egy ilyen megállapodáshoz elegendőek lennének viszonylag kisebb, a palesztinok életét megkönnyítő lépések.

Azóta azonban a Palesztina iránti erős támogatás az arab világ közvéleménye körében – nagyon is beleértve saját szaúdi alattvalóit – arra késztette, hogy követelje a palesztin államot, amitől a jelek szerint nem fog visszalépni.

Az egyiptomi és jordán szervezkedés

Az egyiptomi és jordániai erőfeszítések most arra irányulnak, hogy elhárítsák a két országban a valóságos politikai öngyilkossággal és a palesztin ügy felszámolásának veszélyével felérő Trump-fölvetést.

Jordánia és Egyiptom egyaránt az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségesei a Közel-Keleten, és az amerikai segélyek fő kedvezményezettjei a régióban. Régóta elutasítják a palesztinok befogadásának gondolatát, ami szerintük aláásná a palesztin államiság kilátásait és instabilitást szítana államukban.

Törékeny Jordánia

Mióta Jordánia 1994-ben békeszerződést kötött Izraellel, a királyság erős amerikai partnerként lép fel, ugyanakkor az amerikai-jordániai kapcsolat egyre bizonytalanabbá vált, mivel az Egyesült Államok mind Biden, mind Trump alatt továbbra is feltétel nélkül támogatja az izraeli katonai akciókat.

Jordánia úgy tekint a Rijád és Tel-Aviv közötti normalizálódásra, mint az arab világ kezében lévő utolsó nagy nyomásgyakorló kártyára, amellyel Izraelt a szükséges engedmények elfogadására lehet kényszeríteni.

Rijád eddig azt mondta, amit Jordánia, Egyiptom és a palesztinok hallani akarnak, nem pedig azt, amit Amerika és Izrael akar: a szaúdi álláspont sarokköve továbbra is egy palesztin állam létrehozása a normalizációért cserébe.

Jordánia jelenleg egy rendkívül kényes időszakot él át, mivel a regionális geopolitikai dinamika folyamatosan változik. Irán regionális befolyása csökkenőben van, ami egy érezhető hanyatlás időszakát jelzi, míg Törökország regionális ambíciói gyorsan erősödnek, kihasználva a regionális ellenfele által hagyott űrt. Ezek a dinamikák újradefiniálják a közel-keleti hatalmi és befolyási egyensúlyt, új regionális igazodásokat eredményeznek, és jelentősen befolyásolják a nem állami fegyveres szereplők stratégiáit és műveleteit.

Az utóbbi hónapokban a Szíriával határos északi stratégiai front mentén Jordánia izraeli katonai bekerítése fokozódott azzal, hogy az izraeli hadsereg behatolt a déli régiókba, elfoglalta a Hermon-hegyet, valamint Dáráa, Kuneitra és Rif Dimaszk egyes részeit (jelenleg mindössze 25 kilométerre a fővárostól, Damaszkusztól). Az izraeli tankok már csak néhány kilométerre vannak Jordánia területétől. Ez a váltás új stratégiai, katonai, biztonsági és politikai valóságot teremt a dél-szíriai régióban, amely Jordánia déli szárnyaként szolgál, és kulcsfontosságú Jordánia nemzetbiztonsága szempontjából.

A helyzet továbbá jelentős kockázatot jelent Jordánia vízbiztonságára nézve, különösen a Jordán folyó elsődleges mellékfolyója, a Jarmuk forrásai feletti izraeli ellenőrzés miatt. Ez az ellenőrzés súlyosbítja Jordánia meglévő vízhiányát, mivel a szíriai politika miatt nem kapja meg a teljes, évi 375 millió köbméteres vízmennyiséget a Jarmuk folyóból.

Ciszjordánia annektálási tervei

Míg az első Trump-kormányzat visszatartotta Netanjahu 2020-as ciszjordániai annexiós tervének jóváhagyását, Trump második ciklusával jelentősen megnőtt a teljes vagy részleges annexió valószínűsége. Ez az elmozdulás nagyrészt az új kormányzaton belül kritikus pozíciókra kinevezett személyek Izrael-barát álláspontjának köszönhető, mint például a védelmi miniszternek jelölt Pete Hegseth és az izraeli amerikai nagykövetnek kinevezett Mike Huckabee.

Ráadásul az annexió gondolata már nem pusztán retorika vagy marginális elképzelés az izraeli politikában, hanem konkrét céllá vált egyes miniszterek, köztük Bezalel Smotrich pénzügyminiszter számára. Jordánia nagy aggodalommal tekint erre a fejleményre, mivel az a jelenlegi politikai stabilitási egyensúly felborulásával fenyeget.

Az amerikai katonaság

Az erőforrásokban szegény sivatagi monarchia katonailag és pénzügyileg is függ az Egyesült Államoktól, amely mintegy 3000 katonát állomásoztat az országban. A Pentagon négy éve katonai bázisokat és raktárakat zárt be Katarban és a személyzet, valamint az eszközök egy részét Jordániába vezényelte át.

Egy 2021-es megállapodás páratlan függetlenséget biztosít az amerikai hadsereg számára a jordániai műveletek tekintetében, lehetővé téve az amerikai csapatok számára, hogy tetszésük szerint lépjenek be az országba és haladjanak át rajta. A kapcsolat szinte korlátlan műveleti bázist biztosít Washingtonnak a Közel-Kelet szívében.

Az USA és Jordánia régóta egyezteti katonai céljait és Ammán 1996 óta hivatalosan is „Kiemelt Nem-NATO Szövetségesnek” számít a nyugati szövetség számára.

Sokat elárul Trump és Netanjahu kapcsolatáról, hogy kedden az utóbbi lesz az első külföldi vezető, akit fogadnak a Fehér Házban. Egyikük sem igazán a mértéktartásáról híres. De ha nem veszik figyelembe az egyiptomi és jordániai politikai és nemzetbiztonsági érzékenységeket, akkor a térség újra belobbanhat.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)