4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nagyon nincsenek megelégedve az amerikai elnökkel Németországban. Angela Merkel saját lábára állítaná Európát, az egyik legbefolyásosabb német politikusként számon tartott Sigmar Gabriel külügyminiszter pedig igen erős hangvételű nyilatkozatában már Amerika fontosságának csökkenéséről beszélt.
Donald Trump és Angela Merkel a G7-ek találkozóján. (MTI/AP/Evan Vucci)

A politikus tegnap a menekültügyről nemzetközi szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélésén fogalmazott úgy, hogy Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene, aki pedig ezt nem teszi meg, maga is bűntárssá válik.

Egyre jobban inog Amerika helyzete

Bár Trump a Twitteren sikeresnek nevezte a világ legfejlettebb országait összefogó G7 csoport vezetőinek találkozóját, addig ez a lelkesedés a német kormányról már nem mondható el.

Gabriel szerint a taorminai találkozó nem csak egy rosszul sikerült csúcsértekezlet volt, hanem a történtek sajnos az erőviszonyok átalakulását és azt mutatják, hogy az Egyesült Államok az elnök tevékenysége miatt kihull a fontos nemzetek sorából.

Trump miatt fog eldurvulni a menekültválság?

Az új washingtoni vezetés rövidlátó politikája ellentétes az Európai Unió érdekeivel, mert felerősíti a menekültek Európa felé irányuló  áramlatát, aki a klímavédelmi politika akadályozásával felgyorsítja a globális éghajlatváltozást, egyre több fegyvert értékesít válságövezetekben és felszítja a vallások között konfliktusokat – mondta német diplomácia vezetője.

Ráadásul a külügyminiszter szerint Washington elszigetelődési politikája, azaz új amerikai izolacionizmus csak tovább súlyosbítja a gondokat és elfordulást jelent a nyugati politikai konszenzustól.

Lobbicsoportok a háttérben

Trump egyébként megválasztása óta első alkalommal látogatott Európába múlt pénteken és szombaton. Részvételét a NATO- és G7 csúcstalálkozókon nagy várakozások előzték meg, hiszen még kampánya alatt többször élesen támadta a transzatlanti intézményrendszert.

Trumpnak aztán a múlt heti csúcstalálkozókon gyakorlatilag órák alatt sikerült szétvernie azt a törékeny bizalmat, amelyet alelnöke (Pence) és védelmi minisztere (Mattis) az elmúlt hónapok alatt kiépítettek az európai partnerekkel.

Az amerikai politika általában, a republikánusok pedig különösképpen soha sem álltak távol a nagy üzleti lobbicsoportoktól. Így felmerül a gyanú, hogy Trump EU-ellenes megosztó politikájával - példának okáért a Brexit nyílt támogatásával – valójában az óriási amerikai cégek érdekeit képviseli. A Google, az Apple, a Microsoft, a Facebook és az Amazon érdekeit sokkal jobban szolgálná egy széttöredezett kontinens, ahol Brüsszel túl gyenge lenne jogsértési eljárások megindíthatására és büntetések kiszabására. A Privátbankár.hu erről írt elemzését itt lehet megtalálni. >>>

Merkel sem boldog

Angela Merkel kancellár, a jobbközép CDU/CSU elnöke tegnap ismét fenntartásait hangoztatta Donald Trump politikájával kapcsolatban. A nemzeti fenntarthatósági stratégia végrehajtását felügyelő fenntarthatósági tanács (Rat für Nachhaltige Entwicklung) berlini konferenciáján elmondott beszédében kiemelte, hogy a 2015-ben elfogadott párizsi klímaegyezmény történelmi siker, de a G7-csúcson az amerikai küldöttséggel folytatott viták világossá tették, hogy az egyezmény végrehajtásához hosszú és rögös út vezet. Trump egyébként várhatóan a héten dönt majd a klímaegyezményről.

Mindenképpen változások jönnek

Ezek a viták is jelzik, hogy egyre inkább véget ér az a korszak, amelyben Németország és az Európai Unió teljes mértékben támaszkodhatott partnereire. Azonban Németország és az Egyesült Államok továbbra is szoros partneri együttműködést folytat majd - mondta a kancellár.

Angela Merkel egy korábbi beszédében azt hangoztatta, hogy Európának saját kezébe kell vennie sorsát, és ugyan meg kell őrizni a barátságot az Egyesült Államokkal és az EU-ból távozni készülő Nagy-Britanniával, és jó szomszédságra kell törekedni Oroszországgal és más államokkal, de tudnunk kell, hogy nekünk kell megharcolnunk a saját jövőnkért.

A kancellár szóvivője már kicsit finomított ezen az állásponton, többek között kiemelve, hogy Angela Merkel tapasztalt és elkötelezett transzatlantista, valamint, hogy a német-amerikai kapcsolatok pedig a német kül- és biztonságpolitika erős oszlopát alkotják, és Berlin továbbra is a Washingtonhoz fűződő kapcsolatok erősítésére törekszik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG