A magyar kormány 1995-ben kénytelen volt bevezetni egy megszorító csomagot, mert az állam a csőd felé menetelt. A Bokros Lajos pénzügyminiszterhez köthető stabilizációs intézkedések Bokros-csomag néven vonultak be a köztudatba. Valójában pontosabb az akkori csomagot Bokros-Surányi-féle stabilizációs programnak hívni, mivel azt Surányi György volt jegybankelnökkel közösen dolgozták ki. A csomag elindítása előtt a gazdasági helyzet pocsék volt, a vásárlóerő mesterségesen túl volt pörgetve. Az akkori kommentárok szerint Magyarországon „koraszülött” jóléti állam működött, ami fenntarthatatlan volt.
Magyarán, a társadalom tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. Hiába volt azonban ez igaz, a pr-katasztrófa minősített esete volt azt az emberek orra alá dörgölni. Nem véletlen, hogy a 2010 utáni rezsim pr-osai szitokszóként üldözik a megszorítás kifejezést. Legfeljebb a „megtakarítás” fordulhat el a kormányzati dokumentumokban.
A rossz kommunikáció sem magyar találmány azonban – derül ki az Atlantic magazin cikkéből, amely a jelenlegi amerikai kormány mondanivalóját elemzi egy réges-régi példát felhozva. Nevezetesen az Egyesült Államok második világháború utáni politikatörténetének azt az epizódját idézi fel, amelyben a republikánusok eljátszották az 1948-as tuti elnökválasztási győzelmi esélyüket.
Választási szlogent csináltak abból, hogy „együnk kevesebbet”
A katonai költekezés nyomán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a háborút követően elszállt az infláció az Egyesült Államokban. A szénbányákban és az acélgyártó üzemekben sztrájkok voltak. A demokrata kormány ellen kampányoló republikánusoknak az 1946-os időközi választáson csupán két szóval kellett kampányolniuk: „Elege volt?”
A szavazóknak elegük volt, a Demokrata Párt elvesztette többségét a Kongresszus mindkét házában. Minden jel arra mutatott, hogy a republikánusok simán hozzák az elnökválasztást is 1948-ban, főként hogy a gazdasági helyzet nem javult. Az ellenzék legesélyesebb jelöltje Robert Taft, egy mélyen konzervatív, a külföldi szövetségeket ellenző, az amerikai ipart magas vámokkal védeni akaró Ohio állambeli szenátor volt.
Az egyik sajtótájékoztatón, 1947 szeptemberében megkérdezték, hogyan lehet megállítani az élelmiszerek drágulását. Azt felelte: „Önkéntesen csökkenteni kell a fogyasztást. Ez az első lépés. Kevesebbet kell ennünk. Kevesebb húst, kevésbé hivalkodóan.” Ezzel a „javaslattal” politikai öngyilkosságot követett el. A republikánusok nem is vele, hanem egy mérsékelt riválisával indultak a választáson, amit elveszítettek. Harry Truman maradt az elnök és újra a demokraták kerültek többségbe a Kongresszus mindkét házában.
Trump nem mondja ki, de szintén azt ajánlja: „együnk kevesebbet!”
Az Atlantic cikkírójának mindez arról jutott eszébe, hogy Donald Trump kormányának tagjai lényegében szintén ugyanezt ajánlják az amerikaiaknak. Azt, hogy vegyenek vissza a fogyasztásukból, legalábbis addig, amíg főnökük a minden gondjukra választ adó vámemelései nem hozzák meg a csodatevő hatásukat. A több mint félmilliárd dolláros vagyonnal rendelkező Scott Bessent pénzügyminiszter arról papolt az amerikai tévénézőknek, hogy az amerikai álom nem arról szól, hogy legyen az embereknek lapos tévéjük. „Az amerikai álom nem egy halom olcsó kínai kütyü birtoklása”. Korábban egy gazdasági konferencián azt mondta, hogy „az olcsó termékek megszerzése nem az amerikai álom lényege”.
Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash
Howard Lutnick kereskedelmi minisztert megkérdezték egy tévéinterjúban, hogy szerinte megéri-e elviselni a gazdasági visszaesést, amit Trump vámtarifáinak bevezetése okoz. A válasz szerint ez a gazdaságpolitika a legfontosabb Amerika történetében, szóval igen, megéri. Az elnök óvatosabb, csak arról beszél, hogy egy „átmeneti időszak” után lesz minden szép és jó.
Van még egy burkolt üzenete Trump vámháborújának
Az 1946-os elnökjelölt-aspiráns Taft nem tehetett arról, hogy a fogyasztói árak gyorsan emelkedtek. Trump vámemelései azonban az infláció felpörgésének közvetlen okozói lehetnek. Az elnök azzal promotálja gazdasági intézkedéseit, hogy a magasabb vámokkal áttolja az Egyesült Államok költségvetésének finanszírozását a külföldiekre. Kereskedelmi minisztere szerint a magasabb vámbevételeknek köszönhetően akár teljesen el lehet hagyni a büdzsé bevételei közül a jövedelemadókat. Ezzel az a bibi, hogy a jövedelemadók a jobban élőket terhelik, míg az árakba beépülő vámtarifák a kevesebb pénzből élő középosztálybelieket és a szegényeket. Az Atlantic cikke szerint ezzel újraosztják a kormány finanszírozásának költségeit: a Trump választási kampányát finanszírozó gazdagokra kisebb, az elnököt megválasztó szavazókra nagyobb teher kerülhet. Trump olyan politikus, aki mindenkinek megígér mindent, abban bízva, hogy azt másnapra úgyis elfelejtik. Miniszterei azonban azt hiszik, okosakat mondanak, amikor arra biztatják az embereket, hogy viselkedjenek önmegtartóztatóan.
Az Atlantic cikkének a végközvetkeztetése pedig a következő: a valódi üzenetük azonban az, hogy kevesebb nektek, kisembereknek, és több nekünk, gazdagoknak.
Péntek hajnalban elfogadták a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt. 
Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
