5p

Jó páran emlékezhetnek a Magyarországon 1995-ben bevezetett Bokros-csomag kommunikációjára, ami önmegtartóztatásra szólította fel a magyarokat. Ez megy most Amerikában.

A magyar kormány 1995-ben kénytelen volt bevezetni egy megszorító csomagot, mert az állam a csőd felé menetelt. A Bokros Lajos pénzügyminiszterhez köthető stabilizációs intézkedések Bokros-csomag néven vonultak be a köztudatba. Valójában pontosabb az akkori csomagot Bokros-Surányi-féle stabilizációs programnak hívni, mivel azt Surányi György volt jegybankelnökkel közösen dolgozták ki. A csomag elindítása előtt a gazdasági helyzet pocsék volt, a vásárlóerő mesterségesen túl volt pörgetve. Az akkori kommentárok szerint Magyarországon „koraszülött” jóléti állam működött, ami fenntarthatatlan volt.

Magyarán, a társadalom tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. Hiába volt azonban ez igaz, a pr-katasztrófa minősített esete volt azt az emberek orra alá dörgölni. Nem véletlen, hogy a 2010 utáni rezsim pr-osai szitokszóként üldözik a megszorítás kifejezést. Legfeljebb a „megtakarítás” fordulhat el a kormányzati dokumentumokban.

A  rossz kommunikáció sem magyar találmány azonban – derül ki az Atlantic magazin cikkéből, amely a jelenlegi amerikai kormány mondanivalóját elemzi egy réges-régi példát felhozva. Nevezetesen az Egyesült Államok második világháború utáni politikatörténetének azt az epizódját idézi fel, amelyben a republikánusok eljátszották az 1948-as tuti elnökválasztási győzelmi esélyüket.

Választási szlogent csináltak abból, hogy „együnk kevesebbet”

A katonai költekezés nyomán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a háborút követően elszállt az infláció az Egyesült Államokban. A szénbányákban és az acélgyártó üzemekben sztrájkok voltak. A demokrata kormány ellen kampányoló republikánusoknak az 1946-os időközi választáson csupán két szóval kellett kampányolniuk: „Elege volt?”

A szavazóknak elegük volt, a Demokrata Párt elvesztette többségét a Kongresszus mindkét házában. Minden jel arra mutatott, hogy a republikánusok simán hozzák az elnökválasztást is 1948-ban, főként hogy a gazdasági helyzet nem javult. Az ellenzék legesélyesebb jelöltje Robert Taft, egy mélyen konzervatív, a külföldi szövetségeket ellenző, az amerikai ipart magas vámokkal védeni akaró Ohio állambeli szenátor volt.

Az egyik sajtótájékoztatón, 1947 szeptemberében megkérdezték, hogyan lehet megállítani az élelmiszerek drágulását. Azt felelte: „Önkéntesen csökkenteni kell a fogyasztást. Ez az első lépés. Kevesebbet kell ennünk. Kevesebb húst, kevésbé hivalkodóan.” Ezzel a „javaslattal” politikai öngyilkosságot követett el. A republikánusok nem is vele, hanem egy mérsékelt riválisával indultak a választáson, amit elveszítettek. Harry Truman maradt az elnök és újra a demokraták kerültek többségbe a Kongresszus mindkét házában.

Trump nem mondja ki, de szintén azt ajánlja: „együnk kevesebbet!”

Az Atlantic cikkírójának mindez arról jutott eszébe, hogy Donald Trump kormányának tagjai lényegében szintén ugyanezt ajánlják az amerikaiaknak. Azt, hogy vegyenek vissza a fogyasztásukból, legalábbis addig, amíg főnökük a minden gondjukra választ adó vámemelései nem hozzák meg a csodatevő hatásukat. A több mint félmilliárd dolláros vagyonnal rendelkező Scott Bessent pénzügyminiszter arról papolt az amerikai tévénézőknek, hogy az amerikai álom nem arról szól, hogy legyen az embereknek lapos tévéjük. „Az amerikai álom nem egy halom olcsó kínai kütyü birtoklása”. Korábban egy gazdasági konferencián azt mondta, hogy „az olcsó termékek megszerzése nem az amerikai álom lényege”.

Vissza kell menni az időben?
Vissza kell menni az időben?
Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Bonnie Cash

Howard Lutnick kereskedelmi minisztert megkérdezték egy tévéinterjúban, hogy szerinte megéri-e elviselni a gazdasági visszaesést, amit Trump vámtarifáinak bevezetése okoz. A válasz szerint ez a gazdaságpolitika a legfontosabb Amerika történetében, szóval igen, megéri. Az elnök óvatosabb, csak arról beszél, hogy egy „átmeneti időszak” után lesz minden szép és jó.

Van még egy burkolt üzenete Trump vámháborújának

Az 1946-os elnökjelölt-aspiráns Taft nem tehetett arról, hogy a fogyasztói árak gyorsan emelkedtek. Trump vámemelései azonban az infláció felpörgésének közvetlen okozói lehetnek. Az elnök azzal promotálja gazdasági intézkedéseit, hogy a magasabb vámokkal áttolja az Egyesült Államok költségvetésének finanszírozását a külföldiekre. Kereskedelmi minisztere szerint a magasabb vámbevételeknek köszönhetően akár teljesen el lehet hagyni a büdzsé bevételei közül a jövedelemadókat. Ezzel az a bibi, hogy a jövedelemadók a jobban élőket terhelik, míg az árakba beépülő vámtarifák a kevesebb pénzből élő középosztálybelieket és a szegényeket. Az Atlantic cikke szerint ezzel újraosztják a kormány finanszírozásának költségeit: a Trump választási kampányát finanszírozó gazdagokra kisebb, az elnököt megválasztó szavazókra nagyobb teher kerülhet. Trump olyan politikus, aki mindenkinek megígér mindent, abban bízva, hogy azt másnapra úgyis elfelejtik. Miniszterei azonban azt hiszik, okosakat mondanak, amikor arra biztatják az embereket, hogy viselkedjenek önmegtartóztatóan.

Az Atlantic cikkének a végközvetkeztetése pedig a következő: a valódi üzenetük azonban az, hogy kevesebb nektek, kisembereknek, és több nekünk, gazdagoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétvégén meglepetés várja az autósok felét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 10:31
Szombati árváltozásról érkezett hír.
Makro / Külgazdaság Van még kraft a magyar munkaerőpiacban? Megint többen dolgoznak
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 08:30
4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra csökkent. 
Makro / Külgazdaság Több nagykövetet is felmentett a köztársasági elnök
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 06:59
A csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyből kiderül: több nagykövet ügyében is döntést hozott a köztársasági elnök. 
Makro / Külgazdaság Újabb fordulat a jegybanki alapítványok körül: súlyos ügyekben tettek büntetőfeljelentést
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 06:31
Csalás, hűtlen kezelés, hamis magánokirat felhasználása, számvitel rendjének megsértése, valamint tartozás fedezetének elvonása került terítékre. Az alapítvány közben újabb 400 milliót kap, de állítólag csak a vizsgálatra.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton fontos részletet közölt a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 19:45
A nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a kormány átadta a 2026-os költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.
Makro / Külgazdaság Donald Trumpot megint beperelték: kibuktak a vámháború miatt
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 17:47
A vámháború miatt pereskednek amerikai államok.
Makro / Külgazdaság Visszatérhetnek a jól ismert és elátkozott megszorítások
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 12:54
A Nemzetközi Valutaalap arra számít, hogy az évtized végére a világ országainak pénzügyei ugyanolyan ramaty állapotban lesznek, mint az évtized elején voltak, amikor a covid miatt eladósodtak.
Makro / Külgazdaság Kettős szorításba került Orbán Viktor szerb kollégája
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 12:12
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke még nem döntötte el, hogy elmegy-e a május 9-ei moszkvai győzelmi katonai parádéra. Orosz kollégája, Vlagyimir Putyin meghívta, az EU eltanácsolta ettől.
Makro / Külgazdaság Putyin mellébeszél: a tűzszünetről papol, közben lebombázza Kijevet
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 11:52
Miközben Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke a napokban arról beszélt, hogy nyitott lenne egy tűzszünetre a jelenlegi frontvonal mentén, az orosz hadsereg megszórta drónokkal Kijevet és Harkivot.
Makro / Külgazdaság Tovább zaklatja az amerikai egyetemeket Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. április 24. 10:04
Az Egyesült Államok elnöke újabb lépéssel gyalogol bele országa egyetemeinek függetlenségébe. Úgy véli, kormánya dolga kipurgálni a baloldali-liberális elhajlást az intézmények működéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG