3p
Miközben a világ vezetői Hamburgban jópofiznak és alkudoznak, a háttérben nem kis politikai feszültségek vannak. Amerikai és dél-koreai harci gépek az észak-koreai határ közelében mutattak be elrettentő gyakorlatot, az amerikai hadsereg pedig rakétakísérletre rakétakísérlettel készül válaszolni. Ami már túlmutat Koreán.
THAAD-rakéta indítása (Wikimedia Commons)

Az amerikai légierő két B-1B Lancer típusú gépe koreai és japán repülőkkel tíz órás gyakorlaton vett részt az észak-koreai határ (demarkációs vonal) közelében, amelynek során földi célpontok támadását gyakorolták – jelentette a német DPA hírügynökség a FAZ szerint. Az amerikai katonai hatóságok szerint ez válasz Észak-Korea legújabb rakétakísérletére és az ország atomprogramjára.

A hosszú hatótávolságú bombázók a Guam szigetén levő támaszpontról szálltak fel, és észak-koreai célpontok támadását szimulálták. Emlékeztetnek arra, hogy az északiak kedden, az amerikai Függetlenség Napján először folytattak kísérletet interkontinentális ballisztikus rakétával. Az USA attól tart, hogy az észak-koreai sztálinista diktatúra atomrakétáival elérheti területét.

Rakétáid rakétáimmal elfogom

Az amerikai katonai vezetés másról is szivárogtat, két katonatisztre hivatkozva a Reuters részletes beszámolót közölt arról, hogy a THAAD rakétavédelmi rendszer tesztelését tervezik a következő napokban.

A THAAD-rendszernek (Terminal High Altitude Area Defense, „végfázisú nagy magassági területvédelmi rendszer”) ez lenne az első tesztje közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták (IRBM) ellen. A THAAD elfogó rakétáit Alaszkából lőnék ki. Eközben az USA-nak vannak ilyen elfogó rakétái Guam szigetén is, amelyeket pont olyan országok rakétatámadásai ellen terveznek, mint Észak-Korea.

100 százalékos találati arány

Az USA rakétavédelemmel foglalkozó ügynöksége, az MDA megerősítette a terveket. Elmondták, hogy 2006 óta a rendszert 13 alkalommal tesztelték, és ez idő alatt 100 százalékos találati arányt értek el. A rendszer rövid-, közép- és hosszú hatótávolságú ballisztikus rakéták elfogására egyaránt alkalmas, az atmoszférán belül és kívül egyaránt.

Moszkva és Peking tiltakozik

A rendszer jelentősége azonban túlmutat Koreán, a hírügynökség emlékeztet arra, hogy a THAAD dél-koreai telepítését az idén Kína is elítélte, mert a rendszerhez tartozó radarok mélyen belátnak az ő területére is. Nemrég pedig Moszkva és Peking együtt szólítottak fel a THAAD-ok telepítésének leállítására.

Az amerikaiak 2017 szeptembere és 2018 októbere között újabb 52 THAAD-rakétát állítanának hadrendbe, ezzel a számuk 210-re nőne 2011 óta.

A mostani események egyébként kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, ami május elején is lezajlott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG