Átmegyek fiam, pénteken. Hozzak treszkát? – kérdezte anno a nagynéném, bár előre tudta a választ: igen. Ugyanis nincs finomabb a kassai majonézes tőkehalsalátánál.

Treszka meg az Amo szappan

Tudvalévő, hogy az egykori Csehszlovákiában – ma Csehországban és Szlovákiában – nagyon kedveltek a majonézes hidegkonyhai készítmények. Halból meg tízszer annyi fogy ott, mint nálunk, bár nekik sincs tengerük.

Pár évtizede még nem turistáskodni vagy színházba jártak át a magyarok – és viszont –, hanem elsősorban csencselni.

A Fő téri dollárbolt előtt talált gazdára a farmer – amiből hármat is magukra húztak az élelmesebbek a vonaton, mielőtt átlépték a határt –, és persze az Amo szappan, kilószámra. Hozni is volt mit: üvegárut, bizsut vagy éppen sajtokat, halféléket, textilárut.

Ekkor még azt sem tudta sok magyar tizenéves – nem nagyon tanították az iskolában –, hogy Kassa valaha Magyarország része volt, hogy mi történt valójában Trianonban, és hogy ki az a Márai Sándor, akinek neve csak a rendszerváltás után bukkanhatott fel a hivatalos hazai irodalmi életben, no meg a katedrán.

Befelé építkeztek

Márai több okból sem volt kívánatos személy Magyarországon – a szocialista rendszer valahogy nem kedvelte az igazi polgárokat, főleg azokat, akik külföldre emigráltak. Kirakni rajzod, Régi Kassa, álom –  írta Cassovia című versében. Itt, szülővárosában tanult a premontreieknél, az egyik helyi lapban jelentek meg első írásai. Felnőttként, lélekben – és ameddig tehette, testben – ide járt vissza az eltűnt-elveszett gyermekkort keresni. A Kassa-mítosz nélkül aligha érthető a Márai-életmű.

Ahogy az Egy polgár vallomásai című művében írja:

„A kassai polgárok befelé építkeztek: Az igazi város szinte láthatatlan volt, befelé épült, az uccasorok földszintes homlokzata mögött terült el. Ha benézett a vándor a bolthajtásos kapuk egyikén, négy-öt házat látott az udvaron, amelyet teleépítettek az unokák és ükunokák; ha egyik fiú megnősült, ragasztottak neki egy új szárnyat a meglevő épületekhez. A város elrejtőzött a házak udvarain. Ezek az épületegyüttesek házszámot csak a frekventáltabb utcafrontjukon viseltek, a mellékutcákban található hátsó kapuik, bejárataik nem voltak megszámozva.”

Márai bő két évtizede került vissza a magyar és a világirodalmi köztudatba. Szülővárosában 1991-ben emléktáblát helyeztek el a Mészáros utcai házukon, ahol 1998-ban átadták az író emlékszobáját. 2000-ben ugyanitt megnyílt az életét bemutató kiállítás.

Gimnázium, tér, színház viseli a nevét

Az ő nevét viseli 2000 óta a kassai magyar nyelvű gimnázium és általános iskola, valamint 2002-től a helyi Thália Színház stúdiója is. Amikor a határhoz közel lakó rokonaim színházba mentek, akkor a kassait értették alatta. Furcsa, hogy ma egyetlen, ott színpadra lépő magyar színész nevét nem tudjuk fejből, kevésbé ismerjük őket, mint a hollywoodi sztárokat vagy a népbutító hazai valóságshow-k szereplőit.

A színház épületén található Schrammel Imre A kassai polgárok című domborműve. 2004-ben leplezték le az író szobrát, amelyet Gáspár Péter készített. A kis teret, ahol a szobor található, 2013 óta Márai Sándor térnek hívják.

A Hernád folyó mentén fekvő, ma 240 ezer fős város évszázadokon keresztül az egész régió legfontosabb kereskedelmi, ipari, kulturális és oktatási központja volt.

1230-ban már Villa Cassa néven említik. Ebből alakult ki a latin Cassovia, később a német Kaschau, a magyar Kassa és végül a szlovák Košice. 1342-ben szerezte meg a szabad királyi város rangot.

A 15. században Kassa Magyarország második legnagyobb városa volt hétezer lakossal, Buda után és Pozsony előtt. A 20. században többször állampolgárságot cseréltek az itteni lakosok, 1918-ban Csehszlovákia részévé válta régió. 1938-tól pedig hat évre a Horthy-féle Magyarország része lett.

Gótika, főúri paloták és a panelek

A második világháború végétől a 20. század végéig a település lakossága több mint kétszeresére nőtt. Az új, vidékről érkező lakosok számára ebben az időben több új lakónegyed született. Amikor közeledünk úti célunkhoz, most is ezek a sokemeletes panelek fogadnak, hogy aztán a történelmi városmaghoz vezessenek.

Ma a város lakosságának nagy része szlovák nemzetiségű, de élnek itt magyarok – igaz, egyre kevesebben –, németek és romák is.

A város ékkövei a 18. és a 20. század között épült főúri paloták, már amelyik megmaradt a világháborús bombázások után. Az Andrássyak neobarokk palotája 1899-ben épült. Az egykori kávéház az épület földszintjén működött 1908-ig, napjainkban egy cukrászda üzemel a helyén.

A Barkóczy-palotában székelt az első takarékpénztár, az épület ma könyvtárnak és olvasóteremnek ad otthont. Az impozáns püspöki palotát 1804-ben építették, két nemesi kúria összeházasításával.

Arany kilószámra, meg az Orbán-torony

A város központjában található Szlovákia legnagyobb városi műemlék-rezervátuma. Az orsó alakú főtér valójában egy állandóan nyüzsgő sétány, amelyet patinás történelmi épületek öveznek.

A dóm északi homlokzatánál áll a 14. századból származó Orbán-torony. A Szent Mihály-kápolna a 14. századból származik, amely a Szent Erzsébet székesegyházzal és a toronnyal együtt egy Szlovákiában egyedülálló gótikus épületegyüttest képez.

Nevezetesség a híres kassai arany éremlelet is, amelyet 1935-ben találtak meg  az új pénzügyi hivatal építése során. A 17. század végén elrejtett numizmatikai éremgyűjtemény Európában is kiemelkedő jelentőségű. A lelet a Kelet-Szlovákiai Múzeum erre a célra létrehozott páncéltermében tekinthető meg.

A leletegyüttes 2920 arany érmét, három aranymedált és egy reneszánsz aranyláncot tartalmaz.

Az egyedülálló, 11 kilogramm súlyú érmegyűjtemény a 15. és a 17. század környékéről származik, Európa akkori 81 pénzverdéjét képviselve.

Nyüzsgő főtér, éneklő szökőkúttal

A múltról már sok szó esett, de milyen ma a város? A főtér különösen tavasszal és nyáron élénk, ilyenkor nyüzsög a nép. A színház és a székesegyház közötti terület valójában egy park, amelyet egy éneklő szökőkút díszít.

Kassa kedvelt turistacélpont, főleg a síelni vágyók körében, akik sokszor innen indulnak neki a Tátrának. Repülőtér, kiváló szállodák és persze hangulatos éttermek, sörözők várják a vendégeket.

Ma könnyű dolga van a magyar turistáknak: Budapestről mindössze három óra az út kocsival. Kassától 100 kilométeren belül 18 világörökség érhető el, köztük számos barlang, valamint régi magyar települések, mint Lőcse, Bártfa és Késmárk, fatemplomok, illetve a Vihorláti-őserdő.

Pánikszoba a Szent Grál jegyében

Ha melegebb időben a családdal érkezünk, érdemes az állatkertet és a botanikus kertet felkeresni. Egymást érik itt a fesztiválok, az alternatív programok, meglátogathatjuk a kézműves sörfőzdéket is.

De haladjunk a korral, legyen szabadulószoba, sőt, mi több, pánikszoba, gondolhatták a helyi turisztikai korifeusok és igazuk lett, mert – főleg a fiatalok körében – népszerű a Da Vinci pánikszoba. Itt a játékosok a Szent Grált keresik.

A legenda szerint a Szent Grál volt az a kehely, melyből Jézus Krisztus az utolsó vacsora során ivott. A relikvia első őrzői a 15. században a templomosok voltak, akik sajnos nem tudtak megfelelően gondoskodni a védelméről. Végül megkeresték a kor legismertebb feltalálóját, Leonardo Da Vincit, hogy rejtse el a kincset.

Leonardo eleget tett a kérésnek: kidolgozott egy kódokból és szimbólumokból álló rendszert. A kincs megtalálásához ma – gondolatban legalábbis – fel kell kutatni Milánót, Velencét, Rómát, Veronát, Torinót és a Vatikánt.

Járt már juhtúrós galuska világbajnokságon?

Ha már az elején az imbiszekről beszéltünk, tegyük hozzá, az összes szlovák ételt érdemes megkóstolni. Mintha mindet direkt úgy készítenék, hogy csússzon rájuk a sör.

A bryndzové halušky – magyar nevén juhtúrós galuska – kihagyhatatlan. Rajongói számára unikális program a Nagy-Fátra lábánál fekvő Turecká falu meglátogatása, ahol minden évben juhtúrós galuska világbajnokságot rendeznek.

Arra is gondoljunk, hogy a magyar liptói túró innen, a Liptov régióról  kapta a nevét, csak éppen az itteni valódi. A juhsajtokból is érdemes bevásárolni.

Az étlapokon a legtöbb fogás neve ismerős, mégis eltérő az ízviláguk, akár a libasültet, akár a krumplis lepényt vagy a kürtöskalácsot választjuk.

De előbb aperitifként jöjjön a borovička, vagy a likőrösebb aromát kedvelőknek a demanovka.

Ez a tokaji más

Ne lepődjünk meg rajta, ha Kassán tokaji borral kínálnak, hiszen e név használatát itt indokoltnak tartják. De jelen sorok szerzője azt tanácsolja, hogy inkább récsei kékfrankost vagy desszertekhez mézbort válasszunk, ezek itthon kevésbé ismerősek.

Italkísérőnek pomposok, kelt tésztás kalácsok, burgonyás vagy káposztás pogácsák kelletik magukat úton-útfélen. Érdekes élmény részt venni egy, a városhoz közeli falusi disznótoron vagy libalakomán, amely ugyanolyan mint itthon – mégis teljesen más.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.