4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sok autós szembesült már azzal, hogy egy zord téli nap nem indul a jármű: az akkumulátor lemerült, még az indítómotort sem tekeri meg. Nos, úgy tűnik, a probléma az elektromos autózásban is jelentkezik, ha nem is ilyen drámai módon. Nagy hidegben lecsökken az egy töltéssel megtehető távolság, így most van még mit megoldani a fejlesztőknek.

Idén Észak-Amerikára rázúdult a sarkvidéki levegő, olyan zord telet idézve elő, amely még a globális felmelegedés előtt is ritkaságszámba ment. Olyan hőmérséklet volt egy darabig, amit még Moszkvában is nehezen viselnek, és inkább csak Szibériában, meg Kanada északi, lakatlan részein jellemző. A szokatlan időjárás viszont egyúttal az első ilyen komoly próbája volt az elektromos autóknak is, hisz most már elég fut belőlük az amerikai utakon ahhoz, hogy nagyobb mintán mérhető legyen teljesítmények a kialakult szélsőséges viszonyok között.

Megy, csak kevesebbet

Nos, az AAA rövidítésű amerikai autóklub meg is tette ezt, és arra jutott, a legmodernebb lítiumos akkumulátorok sem függetlenítik magukat a hőmérséklettől: minél hidegebb van, annál nehezebben töltődnek és adják le az energiát, és kisebb lesz energiatároló képességük. Természetesen ettől még lehet velük közlekedni, robognak vidáman -40 fokban is, csak lényegesen csökken az a távolság, amit egy töltéssel meg tudnak tenni. Erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy ilyen hőmérsékleten erősen kell fűteni az utasteret, ami ugyancsak a megteendő út elől veszi el az energiát.

Kétségkívül ilyen extrém hideg ritkán van, ez még önmagában nem roppantja meg az elektromos autózást, hisz sokan ilyen hőmérsékletek mellett hagyományos autóval sem indulnak el, azt pedig ezek után kijelenthetjük, hogy nem Oroszország lesz az elektromos autózás fellegvára. A probléma viszont átlagos téli körülmények között is jelentkezik, nem is kis mértékben, így egyrészt az elektromos autók tulajdonosainak kell jobban odafigyelniük ilyenkor, hogyan használják a járművet, másrészt az akkumulátorok fejlesztőinek, gyártóinak lesz még jelentős feladata a téli időjárást jobban bíró termék fejlesztésében.

Jó időben kiválóak

Az autógyártók az utóbbi években már olyan modelleket is árulnak, amelyek normál körülmények között 300, sőt a jobbak 500 kilométert is megtesznek egy töltéssel, köztük a Tesla Model 3, a Chevrolet Bolt EV vagy a Nissan Leaf Plus. Az AAA azt tapasztalta, hogy az általa vizsgált típusok már -7 fok körül 40 százalékkal rövidebb utat tesznek meg, mint ideális körülmények között, 20 fok körüli hőmérsékleten, -20 fokon pedig a felére csökken az egy töltéssel megtehető táv.

A lítiumos akkumulátorok optimális hőmérséklete nagyjából 20-25 fok, ennél akár hidegebb, akár melegebb van, csökken a felhasználható energia. A meleg kevésbé okoz gondot, hisz mondjuk a 35 fok nincs messze az ideális tartománytól, ilyenkor főleg a klíma használata von el energiát, de ezzel számoltak a gyártók. Az extrém hideggel sokkal nagyobb gondot okoz, és maguk az autósok úgy tudják csökkenteni az ebből adódó veszteséget az AAA szerint, ha lehetőség szerint garázsban, optimális esetben fűtött garázsban tartják éjjel az autót. Ha nem fűtött a garázs, akkor érdemes az elektromos hálózatra csatlakoztatni az autót, amíg benn áll, és még indulás előtt beindítani a fűtést.

Belép az éghajlat

Ez persze rávilágít arra a problémára, hogy az elektromos autó most is akkor optimális, ha garázsban tudják tartani, de legalábbis biztosítani, hogy éjjel, vagy hosszabb állás esetén elérhető legyen az elektromos hálózat. Most már az is döntő szempont lesz, hogy milyen éghajlaton használják a járművet: Amerikán belül Kaliforniában, Floridában és Texas nagy részén nincs gond a hideggel, ellenben New York környékén, ahol gyakran kemények a telek, már komolyan számolni kell az időjárással.

Az elektromos autó vásárlását fontolgatók mostantól erre a problémára is jobban oda fognak figyelni azokon a területeken, ahol a tél valóban hideget, fagypont körüli vagy az alatti hőmérsékletet jelent. Egyértelmű, hogy ez egy eddig igazán figyelembe nem vett hátrány a belsőégésűekkel szemben, ami kissé hátráltathatja a környezetbarát járművek elterjedését. A problémát feltehetően az akkumulátorok kapacitásának növelése és mindenekelőtt előállítási költségük csökkentése fogja megoldani.

További fejlődés

Ha az elektromos járművel majd 7-800 kilométert lehet megtenni, és télen ez esik 400-ra, az már elfogadható lesz a kényesebb autósok ízlésének is. Hogy mikor jutunk el a belsőégésűeknél egyértelműen jobb és olcsóbb elektromos autók tömeges megjelenéséig, az még nehezen becsülhető, így roppant nehéz előrejelzéseket adni arra, hogy mikor jön el globálisan a belsőégésű autók alkonya, de az mostantól látszik, hogy különböző területeken ezt legalábbis átmenetileg az éghajlat is befolyásolni fogja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG