3p
Új módszernek számít, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható kisebb drónokra szerelnek bombákat a terroristák. Lehet, hogy ez alaposan át fogja alakítani a hadseregek felszerelését is, minden csapatba kell majd drónvadász katona. A terroristák módszereit az amerikaiak is átvennék és szintén olcsó drónokat rendszeresítenének.

Nem tudjuk, melyik valódi, melyik nem, de az interneten terjedő videók szerint az Iszlám Állam (IS) már drónokra szerelt bombákkal is követ el terrortámadásokat. Az egyik videó azt ábrázolja, ahogy a napokban állítólag megsemmisítettek ilyen módon egy iraki lőszerszállító járművet. (Videók itt>>> és itt>>>.)) Egy műszaki tárgyú weboldal pedig közeli fényképeket közöl egy drónról, amelyet az iraki hadsereg a földre kényszerített, és amely kisebb rakétákkal van ellátva.

A brit BBC emlékeztetett arra, hogy míg 2010-ben még csak pár ezer drónt adtak el a kereskedelemben, ma már évente több milliót, így a készülékek bárki számára könnyen hozzáférhetőek. Az IS már 2014-től használ drónokat, kezdetben azonban főleg propaganda-videók készítésére alkalmazták ezeket.

Aknatűz-vezérlés és autóbomba-elhárítás

Később kémkedésre szolgáltak, utána pedig eljutottak oda, hogy a drónok által szolgáltatott kép alapján vezették célra az öngyilkos merénylőket, vagy a robbanóanyaggal megrakott teherautókat. Moszulban pedig újabban drónokkal kémlelik ki, hová hullanak az aknavetők vagy mozsarak gránátjai, hogy a célt pontosítani tudják. Ugyanakkor Moszul ostrománál a másik fél is használja ezt a technikát, például az autóbombák kikémlelésére.

Az új hírek szerint azonban valami mostanában megváltozott, a terrorszervezet elkezdett az olcsó, boltokban is kapható drónokra bombákat szerelni. Eddig még csak néhány esetet jegyeztek fel, de a kicsi, alacsonyan repülő légi járművek komoly problémát jelenthetnek a jövőben. Például lehet, hogy alaposan át kell majd alakítani a hadseregek felszerelését. Az USA hadseregében állítólag minden egységnél lesz egy katona, aki csak az esetleg feltűnő drónokat figyeli.

Túl drágák a katonai drónok

A BBC szerint míg a brit hadsereg „Black Hornet” drónjai darabonként 100 ezer dollárba kerülnek, addig egy olcsóbb, kereskedelmi forgalomban kapható drón kevesebb, mint ezer dollár. (Mintegy 290 ezer forint.) Ráadásul egyre fejlettebb modellek kerülnek a boltokba. A drónok leszedésén is folyamatosan dolgoznak, erre már léteznek különböző megoldások. Ezek nagy része a kommunikációjukat bénítja le, így kényszeríti őket a földre, de vannak, akik idomított ragadozó madarakat használnak. Ezekről itt írtunk nemrég.

Drónok a helikopterek ellen

A kereskedelmi forgalomba kerülő drónok támadási képességeit korlátozza, hogy csekély terhet tudnak csak szállítani. Ezért a terroristák maguk is próbálnak nagyobb készülékeket gyártani – derült ki egy elfoglalt műhelyben talált alkatrészekből tavaly. A Hezbollah nevű terrorszervezet pedig helikopterek ellen próbál drónokat bevetni, mert a kis járművek észlelése nem könnyű.

Mivel a hadsereg drónjai drágák, bonyolultak és lassú a kifejlesztésük, az USA ezért azt tervezi, hogy a terroristáktól tanulva olcsó, a kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből állít össze drónokat. Ezekkel lassan minden egységet el szándékoznak látni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG