3p
A német kormány új törvényi szabályozást vezetne be a drónokra, jönne a drónvezetői jogosítvány, a drónrendszám, a repülési tilalom bizonyos objektumok környékén és a magasságkorlátozás. Másutt drasztikusabb megoldásokon is dolgoznak, a rossz helyre tévedt, veszélyes vagy ellenséges drónok leszedésére fejlesztenek speciális fegyvereket.

Új jogszabállyal szigorítaná a német kormány a drónok használatát, tekintettel arra, hogy a légtérben egyre több van belőlük – tudósított a Tagesschau.de. Az üzleti célú használat szabályai rugalmasabbak, a magáncélú felhasználásé szigorúbbak lehetnek.

A „személyzet nélküli repülő készülékek” eszerint nem emelkedhetnének 100 méternél magasabbra, és olyan érzékeny helyeken, mint a rendőrség vagy a mentők bevetési helyei, tömegrendezvények, a fő közlekedési útvonalak és lakóövezetek, a repülés tilos lenne.

61 veszélyes helyzet a repülésben

A 250 grammnál (negyed kilónál) nehezebb szerkezeteket ezentúl már a tulajdonos nevét és címét tartalmazó fémlappal kellene ellátni, hogy károkozás esetén gyorsan kideríthető legyen a felelős személye. A két kiló feletti súlyú drónok és repülőmodellek használatához pedig egyfajta jogosítvány megszerzését írnának majd elő, kivéve a repülőgép-modellek röptetésére kijelölt pályákon.

Állítólag már legalább 400 ezer drón van Németországban, a tendencia emelkedő, 2020-ig ez megháromszorozódhat. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a repülőgépek vagy helikopterek közlekedését veszélyeztetik. Tavaly januártól októberig 61 ilyen eset fordult elő, 2015 hasonló időszakában csak 12 – írta korában a Tagesschau.de.

Elfogó sasok és hálók

De mi van, ha a drónokat kifejezetten ellenséges támadásra próbálják felhasználni? A tilalmak ilyenkor valószínűleg mit sem érnek. A Zerohegde szerint a Davosban rendezendő világgazdasági találkozó színhelyén a szokásos mesterlövészek mellett új biztonsági emberek tűntek fel, furcsa, vállon nyugvó, több csőszerű nyúlványt tartalmazó fegyverrel. Azt gyanítják, hogy ez egy új, drónok elleni fegyver.

A drónok leszedére már többféle módszert kifejlesztettek, a Youtube egyik videója négyfélét mutat be. Közöttük olyan is van, amely a kommunikációs rendszerét, GPS-ét bénítja meg messziről, nem a drónt rombolja szét. A másik egyfajta hálót lő a drónra, majd ejtőernyővel leereszti a földre. A harmadik is hálóval operál, de nem törődik azzal, mennyire puhán ér földet a gyanús jármű. A negyedik a legérdekesebb: idomított sasokat használnak a repülő tárgyak levadászására.

Bővül a piac

Az ellenséges drónok kikémlelhetik a rendőrség és a biztonsági erők pozícióját, fényképeket készíthetnek, a legrosszabb esetben támadást is végrehajthatnak – írja a Bloomberg a svájci rendőrség davosi készülődése kapcsán. A tesztelt drónelhárító fegyvert, HP 47 jelzéssel eszerint a H.P. Marketing & Consulting Wüst német cég gyártja, és szintén a drón kommunikációját bénítja meg.

A PricewaterhouseCoopers szerint a jelenleg kétmilliárd dolláros nemzetközi drónpiac 2020-ra 127 milliárd dollárra bővülhet. Az ABI Research ugyanakkor évi 32 százalékos bővülés mellett tíz év múlva 30 milliárd dolláros piacot prognosztizál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG