3p

India és Európa között is létrejöhet egy másik selyemút. A vasúttársaságok dörzsölhetik a tenyerüket. 

A kínai Új selyemút mintájára Zöld és digitális folyosónak keresztelte Ajay Banga, a Világbank elnöke azt a kereskedelmi útvonalat, amely Indiát, a Közel-Keletet, illetve Európát kötheti össze. Az Indian Railway Finance Corporation részvényei 10 százalékkal drágultak annak hírére, hogy a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 indiai csúcsértekezletén szerződést kötött egy kikötői, vasúti folyosó létrehozásáról. Több más vasúti érdekeltség papírjai 3-9 százalékkal erősödtek, ami azt mutatja, hogy a befektetők nagy fantáziát látnak a kínai Új selyemúttal párhuzamos kereskedelmi folyosót megteremtő programban.

Ez a projekt akár az első lépése lehet az India-Közel-Kelet-Európa kereskedelmi útvonal kialakításának, amiről az értekezleten állapodott meg a három térség számos országa az Egyesült Államok jóindulatú bólogatása mellett - derül ki a Hindustan Times, valamint a CNBC megállapodást összegző cikkeiből. 

Ajay Banga, a Világbank elnöke és Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója lelkesen fogadta a tervet. Ez gyengéden jelzi, hogyan fújhat hátszelet rajtuk keresztül az Egyesült Államok a fejlesztésekhez anélkül, hogy földrajzilag közvetlenül érintett lenne a terv megvalósításában. Banga szerint a program ambiciózus, pont ilyen kezdeményezésekre van szükség a világkereskedelem élénkítéséhez.

A konkrét fejlesztési projekteket a résztvevő országok fogják finanszírozni, amiről a dolog frissessége miatt jelenleg semmi konkrétumot nem lehet tudni. Ugyanakkor az biztos, hogy a Világbank kész lesz beszállni kedvezményes kölcsöneivel.

Indiából rajtolhat az újabb folyosó. Fotó: Depositphotos
Indiából rajtolhat az újabb folyosó. Fotó: Depositphotos

Arra az újságírói kérdésre reagálva, hogy milyen feszültségeket teremthet az új kezdeményezés az Új selyemúttal, aminek pont ugyanaz a célja – az Ázsia-Közel-Kelet-Európa kereskedelem erősítése –, Banga azt felelte, hogy ez a folyosó más lehet, mint kínai párja. Inkább zöld együttműködésről van szó, hiszen egy hidrogén szállítására alkalmas csővezeték lehetősége is felmerült, valamint digitális kooperációról, mert széles sávú informatikai átviteli kábeleket fektethetnek le a távoli régiók között.

Georgieva úgy véli, hogy ha a világgazdaságot a kereskedelem fejlesztésével kell élénkíteni, akkor minden új folyosó fontos lehetőségeket teremt erre.

Az IMF igazgatója elmondta azt is, az a fontos, hogy minden résztvevő fél hasznára szolgáljon az együttműködés. Ezzel arra célozhatott, az Új selyemúton fekvő országokban végrehajtott infrastrukturális beruházások nyomán ezek közül több súlyosan eladósodott Kínának. Szerinte olyan világban élünk, ahol a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború megtaníthatott bennünket arra, milyen fontosak a többszálú beszállítói láncok. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fenntartásához szükség van az alternatívákra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG