A Gazprom a következő 10+5 évben két útvonalon szállít Magyarországra: 3,5 milliárd köbmétert déli irányból, az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, illetve 1 milliárd köbmétert Ausztria felől. Ukrajna bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordul Magyarország Gazprom szerződése miatt, mert sérelmezi, hogy a jövőben nem Ukrajnán keresztül érkezik az orosz gáz Magyarországra.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal kötött megállapodást, kizárva az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből; a tárcavezető szerint Ukrajna megfelelő választ fog adni. Mi lehet Ukrajna válasza, sérülhetnek-e tovább a magyar kisebbség jogai, vagy más eszközöket vetnek be?
Ukrajna az 1970-es évektől vált a Szovjetunión belül az európai irányú gázexport monopolhelyzetben levő tranzitőrévé. Nyilvánvaló volt, hogy például a belarusz vagy a balti útvonal rövidebb összeköttetést biztosítana a szibériai orosz gázmezők és Németország között. Az 1960-as évek végén aláírt szovjet exportszerződések azonban rövid határidőt szabtak a szállítás megkezdésére, amit fedezett az akkori ukrán termelés, így nyilvánvaló lett, hogy rajtuk keresztül építik meg a vezetékrendszert. Hosszabb távon persze az a helyzet alakult ki, hogy Ukrajnának volt vezetéke, Oroszországnak pedig gáza, így a két ország egymásra volt utalva. Ma már létezik délen a török–szerb vezeték, illetve északon, éppen Németország támogatásával, az Északi Áramlat 2. Ukrajna értelmezésében most az történt, hogy a Magyarország által megkötött gázszerződés magában foglalhatta volna az ukrajnai tranzitot is, azonban a szerződésnek orosz részről nyilvánvalóan ennek kiiktatása volt a feltétel.
Biztosan lesznek forrófejű emberek, politikusok, akik vad nyilatkozatot tesznek majd Magyarországgal és az ukrajnai magyarokkal kapcsolatban, de nem hiszem, hogy az állam ebből országon belül kisebbségi kérdést csinálna.
Meddig mehet el a konfliktus, hol lehetnek a határok?
Kétféle megközelítést tudok mondani: a magyar–ukrán viszonyon már nincs mit rontani, vagy azt, hogy mindig van lejjebb. Ha csak az utóbbi éveket vesszük, egy tapodtat nem sikerült elmozdulni az ukrán oktatási törvény ügyében, amelyik megszünteti a színmagyar iskolákat és kétnyelvű oktatást vezet be. A következő évtől életbe lép az ukrán nyelvtörvénynek az a passzusa, amelyik alapján már nem jelenhetnek meg például színmagyar nyelvű sajtóorgánumok. Legutóbb pedig Ukrajna az őslakos törvény elfogadásával tovább mélyítette a kisebbségeket elválasztó szakadékot országon belül, a mi szempontunkból többi között a magyarok kárára.
Másrészt a 2020-as ukrajnai önkormányzati választásokkal összefüggésben az ukrán törvények megsértésére való hivatkozással – külföldiek nem vehetnek részt a választási kampányban, nem agitálhatnak jelöltek mellett – magyarországi politikusokat tiltottak ki az országból. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos és Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köztük van. Egyes esetekben hónapokkal később derült ki a kitiltás, mert az erről szóló határozatot csak akkor adjak át az érintett személynek az ukrán hatóságok, amikor megkísérli átlépni az államhatárt. Tulajdonképpen semlegesíti a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget az, hogy az önkormányzati választások körüli időben az Ukrán Biztonsági Szolgálat több intézménynél házkutatást tartott, s az ügy még mindig nincs lezárva. A keleti megyék háborús konfliktusa miatt – ami meghatványozza a nemzetbiztonsági fenyegetettségre hivatkozás lehetőségét – ez egyáltalán nem fantomfenyegetettség.
A problémák kezelésére a sok éve nem működő két vegyesbizottságot, a gazdaságit és a kisebbségit, valamint egy munkacsoport, az oktatási munkáját 2020 tavaszán felújította a két ország, de hogy nem történt semmilyen érdemleges bejelentés a tárgyalásokról annak nem a Covid-járvány az oka, az inkább csak elfedi az eredménytelenséget.
Mekkora gazdasági és politikai csapást mért Magyarország Ukrajnára azzal, hogy kizárta az ukrán gázvezeték használatát a Gazprom szerződésben?
A gazdasági tényezőket másodsorban érdemes méricskélni, ez politikai kérdés, és politikai kérdésként sem a két ország ügye, hanem az orosz–ukrán konfliktus nemzetközi hatásaira vezethető vissza. Ukrajna gyengítése ab ovo erősíti Oroszországot.
Magyarország kényszerhelyzetben volt? Gondolok itt arra, hogy Oroszország a háttérben kényszerítette Magyarországot egy ilyen szerződés aláírására, hiszen ennek nyilvánvaló reakciója volt az ukránok haragja?
Efelől kétség sem lehet.
Lehet naiv voltam, de mikor Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij lett az új ukrán elnök, akkor azt képzeltem, rohamosan javulni fognak a kapcsolatok Magyarország és Ukrajna között. Ehhez képest tovább romlottak. Ön szerint miért?
Az egyetlen szomszédos ország vagyunk, amelyik esetében nem volt még csúcstalálkozó sem. A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök találkozójára gondolok. Úgy vélem, nincs mit bejelenteni. Zelenszkij erre utalt is egy nyilvános beszédében. Ukrajna az általunk vitatott kisebbségi kérdésekben hivatkozik saját belső jogára, amivel nincs problémája a nemzetközi közvéleménynek. Nekünk pedig nincsenek sem hatásos eszközeink, sem potenciális szövetségeseink ezekben a kérdésekben. Az Ukrajna–NATO Bizottság legfelsőbb szintű találkozóinak magyar blokkolása kevesebbet árt Ukrajnának, mint amilyen mértékben okoznak hátrányt az ukrajnai törvények a kisebbségeknek, amikor megvonják tőlük a szerzett jogokat.
Volodimir Olekszandrovics Zelenszkijről azt is képzeltem, hogy képes lesz az oroszokkal is jobban szót érteni, de mintha ez is téves feltételezésnek bizonyulna?
Cseppet sem. Zelenszkij erősen pacifista programmal nyerte meg a választásokat, és ne feledjük el, rögtön azzal nyitott, hogy a keleti fronton teljes fogolycsere történt, holott hónapok óta elszigetelt cserékre sem volt már példa. Ezután azonban mégsem következett látványos fordulat, a Minszki Megállapodások láthatóan semmilyen eredményre nem vezetnek, s talán éppen ez volt az oka, nem az egyéb belső konfliktusok, hogy az elnök ráfordult elődei nemzeti-hazafias irányvonalára.
