Újra megkerülik a hajók Afrikát, mint 150 éve

A Csatorna

A Szuezi-csatorna a 19. század nagy mérnöki alkotása volt, 1869-ben nyílt meg. Addig a hajóknak az Európa és Ázsia közti forgalomban meg kellett kerülni egész Afrikát, ami sok ezer kilométerrel növelte az út hosszát, és sok nappal, esetenként héttel az időtartamát. A Csatornán való átkelés persze nem ingyenes, sőt igen csinos összeget kell érte fizetni, de azért kértek érte sokat, mert a kerülés közvetlen költsége és időtöbblete ezt lehetővé tette. A teljes beszedett összeg ma évi több milliárd dollár, Egyiptom egyik jelentős megélhetési forrása.

Ha egy hajó Szingapúrból Rotterdamba tart, nagyjából 6500 kilométert és 11 napot nyer azzal, ha átkel a Szuezi-csatornán. Az átkeléskor viszont elképesztő összeget: hajónként nagyjából 350 ezer dollárt (100 millió forint) kell kifizetni. Ráadásul nem ez az egyetlen költség: a hajóknak kötelező személyzetet is bérelni az átkeléshez, akik a BBC által megkérdezett hajósok szerint gyakran semmilyen tényleges segítséget nem nyújtanak, ellenben kellemetlenkednek: szuvenírt árulnak a hajón, valamint cigarettát és csokit követelnek ajándék gyanánt.

Az a fránya olaj

Így viszont már nem egyértelmű Szuez előnye, különösen az utóbbi időben, amikor a hajók által használt kevéssé feldolgozott olaj ára még nagyobbat zuhant, mint a finomított termékeké. Tavaly október közepe és az év vége közt 100 hajó döntött úgy, hogy inkább megkerüli a Jóreménység Fokát.

Mindezt elsősorban a nyers- vagy finomított olajat szállító hajók teszik, különösen amelyek rakománya még nincs eladva. Így a dologba belép a spekuláció is: mintha nem bánnák, hogy egy kis extra időhöz jutnak, és közben egyrészt az ár felpattanására spekulálnak (az utóbbi hetekben be is jött nekik), másrészt közben vadásszák a jobb vevőt, akinek éppen nagyon kell az áru, és egy kis felárat ki lehet csikarni tőle.

Spekulálnak

Ráadásul miközben a nyersolajból óriási a túlkínálat és a kitermelt mennyiség nem kis hányada tárolókba kerül, azok megteltével pedig a hajókat kezdik úszó tárolónak használni, a finomított termékek iránti kereslet viszonylag magas. Ez remek arbitrázs lehetőségeket kínál a kereskedőknek, a nagy volatilitásban szeretnek nagy készletekkel rendelkezni, azok kint úsznak az óceánon mérsékelt többletköltséggel. Ha felpattan valamelyik termék ára, gyorsan kimérik, és az azt szállító hajó már roboghat is a vevőhöz.

Az utazás időnként teljesen át is alakul vízi tárolássá, ilyenkor nem is halad tovább a hajó, hanem kiköt valahol a partok mentén, ahol olcsó az ott tartózkodás és biztonságos is a hely. Ez a fajta „lebegő tárolás” decemberben öt éves csúcsra emelkedett, és azóta sem nagyon csökkent. Lehet, hogy a mostani árfelpattanásban majd eladnak jó pár hajónyi rakományt, ugyanakkor egyelőre nem valószínű, hogy visszasietnének a Szuezi-csatornához.