4p
Egyre több elemző gondolja úgy, hogy elapad az orosz pénzügyi segély. Ehhez kereskedelmi korlátozások is társulhatnak. A nagy pénzügyi elemzőházak szerint Ukrajna egyedül a Nyugatban bízhat, különben államcsődöt kockáztat.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértői szerint az ukrajnai fordulat "nem a Kreml által előnyben részesített forgatókönyv", így fennáll annak a veszélye, hogy Oroszország megpróbálja megakasztani a ukrajnai belpolitikai átalakulás folyamatát. Ez valószínűleg gazdasági - elsősorban kereskedelmi - fenyegetések formáját ölti majd.

Mit veszíthet Ukrajna?

A ház szerint nem lehet kizárni, hogy Ukrajna orosz földgázellátása is veszélybe kerül, bár ez a kockázat korlátozott, mivel Oroszországnak ügyelnie kell a Gazprom földgázipari konglomerátum európai megítélésére és piaci részesedésének megőrzésére is.

Az ukrajnai fordulat mindazonáltal növelte annak valószínűségét, hogy az ukrán szuverén kötvényvásárlások formáját öltő orosz pénzügyi segélyprogram abbamarad. Ha ehhez kereskedelmi korlátozások és az orosz pénzügyi csomag részét képező földgáz-árengedmény visszavonása is társul, ezek együttes hatása jelentősen megnövelné az ukrán államcsőd kockázatát abban az időszakban, amikor Ukrajna Oroszországtól már nem, a Nyugattól még nem kap pénzügyi segítséget - fejtegették az Eurasia elemzői.

Kitől jöhet segítség?

A ház szerint ugyanakkor az ukrajnai politikai fordulat nyomán nőtt a nyugati pénzügyi segítség esélye, viszont ennek időzítése is kulcsjelentőségű. Valószínű, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió, ismerve az ukrán kormány szorító pénzügyi helyzetét, "inkább előbb, semmint később" Ukrajna segítségére siet. Az Eurasia szerint azonban, ha a nyugati kormányok megvárják az ukrajnai előre hozott választásokat, az növelné az ukrán államcsőd veszélyét.

Bármilyen nyugati pénzügyi csomagnak kulcsfontosságú eleme lenne az IMF pénzügyi támogatása, ugyanis csak a valutaalap tud olyan szintű pénzügyi segítséget nyújtani, amilyenre Ukrajnának most szüksége van. Ebben az összefüggésben a készenléti IMF-csomaghoz csatolt feltételrendszer és az új csomag összeállításához szükséges idő is alapvető jelentőségű - hangsúlyozták az Eurasia Group elemzői.

Csak az IMF segíthet?

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó szakértői azt jósolták, hogy ha új kormány alakul Ukrajnában, az gyorsan az IMF-hez fordul segítségért, tekintettel a jelenős külső finanszírozási igényekre és a növekvő belső egyensúlyi problémákra. Az IMF-megállapodás eddig lehetetlen volt, mert Viktor Janukovics elnök választási meggondolásokból ellenezte azt, ennek azonban "immár nincs jelentősége", mivel az IMF bevonása már nem egyedül Janukovics döntésén múlik - fogalmaztak a JP Morgan londoni elemzői. A ház várakozása szerint az IMF bekapcsolódását 2-4 héten belül bejelenthetik, annál is inkább, mivel az EU közreműködésével létrejött politikai egyezség sikere a gyors és elégséges finanszírozási segítségen és a hiteles makrogazdasági program kidolgozásán múlik.

A JP Morgan elemzői szerint még az sem kizárható, hogy Oroszország és az IMF együtt nyújt pénzügyi segítséget Ukrajnának, mivel a külső finanszírozás egyben befolyást is jelent, és Oroszország nyilvánvalóan meg akarja őrizni befolyását Ukrajnában.

Ezért kell a segítség

Más nagy londoni házak még a legutóbbi ukrajnai belpolitikai fejlemények előtt összeállított elemzéseikben azt jósolták, hogy külső - orosz vagy nyugati  - finanszírozás nélkül fenntarthatatlanná válhat Ukrajna devizaadósság-törlesztési és folyómérleg-finanszírozási helyzete. A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai hangsúlyozták, hogy a hozzávetőleg 13,5 milliárd dolláros - a hazai össztermék (GDP) 7,7 százalékának megfelelő - államháztartási hiánnyal és a 16,1 milliárd dolláros - 9,1 százalékos GDP-arányos - folyómérleg-deficittel szemben a hivatalos ukrán devizatartalék mindössze 16 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a mostantól 2015 végéig lejáró 15,6 milliárd dollárnyi, devizában fennálló ukrán közadósság megújítása szinte lehetetlen külső segítség nélkül.

Ugyanerre a következtetésre jutott a Standard & Poor's hitelminősítő is. A cég - amely Ukrajna hosszú futamidejű szuverén devizaadósságának eddig is mélyen spekulatív besorolását még tovább, a már rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmeztető "CCC" szintre rontotta - a lépéshez fűzött londoni elemzésében azt jósolta, hogy ha a 15 milliárd dollár értékűre ígért orosz pénzügyi támogatást Moszkva nem folyósítja teljes mértékben, akkor Ukrajna - más finanszírozási forrás nélkül - nem tudná teljesíteni szuverén devizaadósság-törlesztési kötelezettségeit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG