2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kiábrándító a rendszerváltás utáni teljesítményünk, és belénk nevelődött a Kádár-korszak szemlélete. Bod Péter Ákos szerint az állam még mindig túl nagy Magyarországon.

A Magyar Közgazdasági Társaság BME-n működő ifjúsági szervezetének konferenciáján az MNB volt elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon még mindig a foglalkoztatottak túl nagy részét tartja el az állam. Széles rétegek még mindig "nem tudtak leválni" a központi hatalomról.

A politikai cicaharcok csak ártanak

Gondnak nevezte, hogy a rendszerváltás után a gazdasági átalakulást a gazdasági folyamatok átpolitizálódása kísérte, ráadásul a politikai-társadalmi erők között nem volt egyetértés jelentős nemzetstratégiai kérdésekben, például az euró bevezetésében.

A magyar gazdaság régiós összehasonlításban is gyenge teljesítményt produkált a rendszerváltást követő 25 év alatt, a GDP 1989-hez képest csupán 30 százalékkal bővült, a lakosság fogyasztása pedig csak 20 százalékkal nőtt.

Az viszont pozitívum, hogy a rendszerváltást követő másfél évtized alatt modern gazdasági szerkezet alakult ki az országban.

Ellenezzük a piacgazdaságot és az államban bízunk

Bod Péter Ákos azt is a negatív tendenciák között említette, hogy a piacgazdaság, a kapitalizmus támogatottsága a lakosság körében folyamatosan csökkent, 1991-ben még a lakosság 80 százaléka, 2009-ben már csak 46 százaléka támogatta a piacgazdaságot.

A Kádár-korszakból örökölt szemlélet még mindig uralkodik a lakosság egy jó részében, ez a réteg a gondjainak megoldását az államtól várja, ezért tudta az állam a szerepét, méretét erősíteni az utóbbi években. Ráadásul a politikai vezető réteg egy részének piacgazdasági ismerete hiányos a volt jegybank elnök szerint, ezért náluk is visszaköszönnek a kádári sztereotípiák.

Kép forrása: fortepan.hu
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG