4p

Kiemelt figyelemmel követi a jegybank az inflációs folyamatokat. A kamatcsökkentés szüneteltetéséről szóló üzenetet felváltotta a szigorú monetáris kondíciók tartásának frázisa.

A jegybanki alapkamat huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat – közölte keddi sajtótájékoztatóján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, melyről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor tudósított. A jegybank második embere viszont ehhez azt is hozzátette:

„a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt”.

Ez az üzenet váltotta az eddigi, kamatcsökkentés szüneteltetéséről szóló MNB-kommunikációt.

Mint arról kora délután beszámoltunk, a jegybank változatlan szinten, 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélén sem változtatott.

A Monetáris Tanács lépése megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak:

A sajtótájékoztatón Virág Barnabás ismertette, az elmúlt egy hónapban is változékony volt a befektetői hangulat a globális környezetben, a gáz- és olajárak emelkedtek. A Fed és az Európai Központi Bank kamatpályája között divergencia alakulhat ki, utóbbi gyorsabban csökkenheti a kamatokat – fűzte hozzá.

Az inflációs mutatók emelkedtek, a kockázatkerülést pedig figyelmeztető jelként értékelték az MNB-nél – mondta. A jegybankban arra számítanak, hogy februárban meg fog jelenni a jövedéki adó emelésének hatása a fogyasztóiár-indexben, ám a második negyedévtől dezinflációs trendre számítanak.

Az üzemanyagok jövedéki adójának emelése is hozzájárul a pénzromlás ütemének növekedéséhez
Az üzemanyagok jövedéki adójának emelése is hozzájárul a pénzromlás ütemének növekedéséhez
Fotó: Depositphotos

A Monetáris Tanács a keddi ülésén csak a kamattartási opciót tárgyalta, és egyhangúlag hozta meg döntését – ismertette Virág Barnabás. Az MNB december vége óta az FX-swap tendereit 50 bázisponttal magasabban, 6 százalékon hirdette meg, és ezeket továbbra is ilyen szinten fogja tartani – közölte.

A jegybank arra számít, hogy az év közepén a Fed 4 százalékra csökkentheti a kamatot, az Európai Központi Bank pedig ennél erőteljesebben vágja meg a hozamokat. Virág Barnabás szerint ez a feltörekvő piacokon „szembeszeles közeget eredményezhet”.

A jegybank ennek ellenére optimista, ugyanis szerintük a növekedés fő húzóereje a reálbér emelkedése, a családi adókedvezmény júliusi, majd jövő januári emelése, illetve a lakossági papírok, különösen a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) jelentős kamatkifizetése. A hitelpiacon a lakossági hitelek bővülni fognak, a Munkáshitel már elindult és a vállalati hitelek körében is bővülés várható, emellett az építőiparban is fordulatra számítanak.

„Azonban mindennek feltétele a továbbra is alacsony infláció”

– emelte ki Virág Barnabás.

Az MNB alelnöke azt is megjegyezte, a folyó fizetési mérleg pozíciója jó, emellett mind a költségvetés elsődleges egyenlege, mind a folyó fizetési mérleg jelentősen javult az elmúlt egy évben.

Virág Barnabás aláhúzta, a Monetáris Tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartása mellett, így kiemelt figyelemmel követik:

  • az inflációs kilátásokat,
  • a kockázati megítélést,
  • a pénzügyi piaci stabilitást.

Az Mfornak arra a kérdésére, hogy ha a Trump-adminisztráció jelentős védővámokat jelentene be, akkor is kizárható lenne-e egy kamatemelés, Virág Barnabás úgy felelt,

mivel a magyar gazdaság feltörekvő piac, ki van téve a fejlett piaci folyamatoknak, ezért nem tud és nem is kíván kizárni ilyen monetáris politikai lépést.

A sajtótájékoztató teljes egészében itt nézhető vissza:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG