Az 1989-90-es közép-kelet-európai rendszerváltások és a Szovjetunió itteni befolyásának önkéntes feladása nyilvánvalóvá tette, hogy a Szovjetunió maga sem fogja megtartani a kommunista rendszert, de senki nem tudta, hogy kezdjenek neki a rendszerváltásnak, hisz a szovjet rendszer 15 tagköztársaság és ennél is jóval több kisebb nép egyetlen hatalmas országban való együttélését is szabályozta és meghatározta. Akik végül a sikertelen 1990-es augusztusi puccsot végrehajtották, a hatalmas ország egységét akarták megmenteni, a halódó társadalmi rendszer kevéssé érdekelte őket.
Puccs hátán puccs
A puccs megbuktatásában azonban döntő szerepe volt az addigra megnövekedett hatáskörű és népszerűségi orosz elnöknek, így lényegében kettős hatalom alakult ki: a ténylegesen irányító orosz elnök és környezete, valamint a szovjet elnök, Gorbacsov és kormánya egymás mellett próbáltak irányítani, gyakorlatilag küzdöttek a hatalomért. Jelcin végül kigondolt egy trükköt, egy tulajdonképpeni második puccsot, mellyel a problémát megoldotta. Miután Oroszország jelentősége területét és lehetőségeit tekintve alig volt kisebb, mint maga az egész Szovjetunió, úgy döntött, hogy utóbbit megszünteti, a köztársaságokat szabadon engedi. Persze nem mutatott volna jól, ha egyedül teszi, hisz elvileg nem az Orosz Birodalomról volt szó, hanem egy államszövetségről.
Az alkalom rövidesen kínálkozott. A Belorusz Legfelsőbb Szovjet vezetője, Sztanyiszlav Suskevics vadászatra hívta Jelcint a Belavezsa erdőben lévő állami üdülőbe, és Leonyid Kravcsuk ukrán vezetővel együtt az volt a célja, hogy közben megtárgyalják köztársaságaik olaj-, és gázellátását, ami ugyancsak egyre inkább volt orosz, mint szovjet ügy. Suskevics most a The Guardian-nek nyilatkozott az akkori eseményekről.
Derült égből a villám
Az összegyűlt vezetők nem siettek a vadászatra, először összeültek, hogy megbeszéljék az aktuális kérdéseket. Felvetették, hogy az augusztusi puccs óta a Szovjetunió kormányozhatatlan, ezért megoldást kéne találniuk a szövetségi rendszer jövőbeni működésére. Ki is dolgozták egy modell alapjait, amikor az orosz kormány külügyminisztere hirtelen megkérdezte, hogy aláírnák-e, hogy a Szovjetunió mint geopolitikai realitás és a nemzetközi jog alanya, megszűnik létezni. Suskevicsnek megtetszett az ötlet, és gyorsan kidolgozták a Független Államok Közösségének alapjait, amiről talán még maguk sem tudták abban a pillanatban, hogy a gyakorlatban milyen szintű államszövetség lesz belőle.
Hogy ne tűnjön úgy, mintha valamiféle szláv államszövetséget hoznak létre, vagy másként nézve egy szláv puccsot hajtanak végre, Suskevics felhívta a kazah vezetőt, a máig hatalmon lévő Nurszultan Nazarbajevet, hogy meghívja az aláírásra, de ő nem tudott azonnal jönni, mivel dolga volt Moszkvában. Mint később kiderült, Gorbacsov épp felajánlotta neki a megújuló Szovjetunió legfelsőbb tanácsának elnöki székét.
Csak az ukránok vadásztak
Az eredeti programtervből végül annyi lett, hogy másnap reggel Kravcsuk és az ukrán miniszterelnök ketten mentek vadászni, és utóbbi lőtt egy vaddisznót. Ezt követően folytatták az egyezmény kidolgozását, és miután aláírták, Suskevicsre maradt a kellemetlen feladat, hogy felhívja Gorbacsovot és értesítse trónfosztásáról. Jelcin közben az amerikai elnököt, az idősebb Busht hívta, és amikor ezt meghallotta Gorbacsov, letette a kagylót.
Két hét múlva a kazahsztáni Alma-Atában, mai nevén Almatiban megismételték az aláírást, immár a korábbi 15-ből 11 szovjetköztársaság vezetőjének részvételével. Litvánia, Lettország és Észtország már függetlennek tekintették magukat, Grúzia pedig távol maradt. Suskevics nem sokáig volt az önálló, immár Belarusz névre hallgató, magyarul Fehéroroszországnak is nevezett ország első embere, mert 1994-ben Lukasenko került a helyére, aki azóta is az ország vezetője.
Szarvashiba
A szerződés egy nagyon súlyos problémát megkerült, mégpedig a köztársaságok határainak kérdését. A köztársaságok nagy része ugyanis korábban nem létezett, mint független állam, azokat évszázadokkal korábban igázta le a cári Orosz Birodalom, melyben kormányzóságokat szerveztek, függetlenül a nemzetiségektől. A szovjet köztársaságokat Lenin teremtette meg, majd Sztálin módosított rajtuk (végül Hruscsov is tett valamit, a Krímet átadta Ukrajnának), és a határok sokszor nem követték a nemzetiségi elvet, ez nem is volt a céljuk.
Ennek kevés jelentősége volt, amíg a Szovjetunió fennállt (bár az Örményország és Azerbajdzsán már 1988-ban összekapott Karabah miatt, az ellenségeskedés máig is tart), de attól kezdve, hogy önálló országok lettek, hatalmas, főleg orosz kisebbségek szorultak az anyaország határain kívülre. Magában Oroszországban csak két olyan terület maradt, ahol nincsenek többségben az oroszok: Csecsenföld és Dagesztán, előbbi hosszasan harcolt is a függetlenségért.
A kívülre került orosz többségű területeket végül Putyin regnálása alatt vette a szárnya alá Oroszország, így máig fennálló, súlyos konfliktusok keletkeztek. Mindez elmaradhatott volna, ha a belorusz erdőben, majd később Alma-Atában rászánnak egy kis időt, és a magyar-osztrák határ mintájára nemzetiségi alapon húzzák meg az újonnan létrejövő országok határait.
Az egyezség azonban elég törékeny. 
