Ez a leghatározottabb álláspontja a brit Pénzügyi Felügyelet volt elnökének, az Egyesült Királyság Pénzügypolitikai Bizottsága extagjának, Adair Turnernek. A tudós borzalmas jövőképet fest, Európa szerinte nem csak, hogy ugyanolyan több évtizedes stagnálásra van ítélve, mint Japán volt az elmúlt negyed évszázadban, hanem a nacionalizmus szükségszerű felülkerekedésével járó folyamatos konfrontációkra is – írja az Alapblog. Eközben a defláció mélyülésére, az élénkülés elmaradásából következő munkanélküliség-növekedésre, a globális adósságcsapda fennmaradására hívja fel a figyelmet.
Lord Turner szerint mindennek elhárítására még nem késő, ha Európa felvállalja a költségvetések tartós inflálódását, a deficitek drámai megugrását. A deficiteket a jegybankok folyamatosan pénzelnék mesterségesen nyomtatott pénzekkel, és eközben amerikai mintára egyszerűen le kell írni egy sor adósságot.
Turner szerint az európai gazdaságok lassú javulása csupán a felszín. Globálisan roppant törékeny és főként gyenge a nagy válságból való kilábalás folyamata. Egyébként pedig a fejlett országok még mindig 10-15 százalékos alulteljesítésben vannak a válság kitörését megelőző „produkciójukhoz” képest.
Tartós stagnálásra kell számítanunk, a gyorsulásnak nincs jele. A világ irányt mutató országai mindannyian adósságcsapdában vergődnek. Az adósságok nem tűntek el, csak átváltoztak. Semmiféle adósságleépülés nem történt, csupán a magán- és vállalati szférából az adósságok átvándoroltak a közszférába.
A privát szférát érintő adósságleépülés ugyanakkor elképesztő károkat okozott az államháztartásokban. Lenullázta a gazdasági élénkülés lehetőségét, miáltal az adóbevételek zuhanórepülésben vannak, a szükségszerű szegényedéssel párhuzamosan az államok szociális kiadásai az egekbe szöknek. Szóról szóra ugyanaz a történet, mint ami Japánt jellemezte.
A japánok ugyan ép bőrrel, nagy megrázkódtatások nélkül megúszták az utóbbi negyedszázad szinte zéró növekedését. Európa biztosan nem lesz képes ugyanerre. Japán az 1990-es évek legelejére eleve a világ egyik leggazdagabb országává vált, az akkor befagyott szint jóval magasabb, mint a jelenlegi európai nívó. Továbbá Japán – Európától merőben eltérően – kulturálisan és etnikailag homogén ország.
Európát viszont a következő évek gazdasági stagnálása közepette fogják elárasztani afrikaiak, közel-keletiek, harmadik világbeli emberek milliói. Európa eleve megannyi nemzetállami tradícióból és kultúrából tevődik össze. A stagnálás, a fenyegető defláció egészen nagy valószínűséggel ki fogja élezni a nemzetállamok egymással szembeni vitáit, a nacionalizmust. Ez a környezet pedig tartósnak ígérkezik.
A nulla kamat egyetlen kézzel fogható következménye a tőzsdei részvények és az ingatlanok árrobbanása volt, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Nyilvánvaló zsákutca, amikor mindenki: Japán, Kína, Európa egyidejűleg igyekszik leértékelni a fizetőeszközét. Ha az Egyesült Államokon kívül mindenki más devalvál, akkor a végén Amerika gazdasága kerül deflációs nyomás alá.
A szakember szerint nincs más út, mint hagyni, hogy inflálódjanak a nemzeti költségvetések. Hagyni kell, hogy a jegybankok folyamatosan megfinanszírozzák a megugró deficiteket. Szabadjára kell engedni a pénzgyártást, azt, hogy a jegybankok a költségvetést megtámogatva, azon keresztül árasszák el pénzzel a gazdaságot. Eközben pedig hagyni kellene leírni egy sor adósságot, ahogy ezt Amerikában tették. Csak így lehet inflációt és gazdasági növekedést kreálni és megakadályozni a magán- és a közszféra újbóli eladósodását.
Folytatódik a kamatstop, bár máshol jobban hasznosulnának az erre költött milliárdok. 
Lengyel, magyar – két tőzsdei jó barát
