"Korábban be kellett volna ismernie a NATO-nak és az Egyesült Államoknak a kudarcot.  Most az a fontos, hogy levonjuk a tanulságokat és gondoskodjunk arról, hogy hasonló hibák többé ne ismétlődjenek meg" - mondta el az orosz RIA hírügynökségnek Mihail Gorbacsov a Reuters szerint.

"Ez (az amerikai hadjárat) kezdettől fogva kudarcra volt ítélve, még akkor is, ha Oroszország kezdetben támogatta azt" - jelentette ki. Hozzátette, "mint minden más hasonló projekt esetében, ennek középpontjában is az eltúlzott fenyegetés és rosszul meghatározott geopolitikai elképzelések álltak, melyhez hozzáadódtak az irreális kísérletek egy sok törzsből álló társadalom demokratizálására".

Minden csatát megnyerünk, a háborút elveszítjük

Szergej Radcsenkó, a Johns Hopkins Egyetem tanára eközben rávilágít, hogy Joe Biden most hasonló helyzetben van, mint Gorbacsov az 1980-as évek végén. Mindkettő rájött arra, hogy – ahogyan Gorbacsov annak idején megfogalmazta – Afganisztán „egy vérző seb”. Mind az amerikaiak, mind a szovjetek szembesülni kényszerültek azzal, hogy bár minden csatát megnyernek, a háborút mégis elvesztik.  A Szovjetunió és az Egyesült Államok együtt 30 évet töltött el afgán nemzetépítéssel – mindketten csúnyán felsültek.

A szélesebb stratégiai kérdés most természetesen az, hogy az afgán tragédia hogyan hat az USA hitelességére világszerte.  Az ugyanis borítékolható, hogy a kabuli fiaskó belátható időre negatívan befolyásolja Washington azon igyekezetét, hogy koalíciókat szervezzen közös célok érdekében. 

Ezek után miben bízhat egy kurd, fehérorosz, ukrán, grúz, venezuelai, a rezsimmel szembeszálló, változást igénylő ember?  Hogyan várhatja el bárki tőlük, hogy az életüket kockáztassák - illetve ezek után mivel lehet visszafogni Erdogant, vagy Lukasenkát attól, hogy bármit megtegyen?

Amerika tesztelése következik

A Kreml-közeli orosz sajtó már nyíltan figyelmezteti Kijevet és a Washingtonhoz közelálló szovjet köztársaságokat: ha az orosz csapatok megjelennek a határaikon, az USA otthagyhatja őket. Az orosz erők pedig kisöpörhetik a kollaboránsokat Kijevből és más, „történelmileg orosz” városokból.

Még India vezető sajtója is felkapta a fejét a keddi Biden-beszédre, amely egyetlen hanggal sem szólt az afgánok és a teljes régió bizonytalan jövőjéről. Minden felelősséget az afgán kormányerőkre tolt, nem törődve azon afgán katonák ezreivel, akik a NATO mellett harcolva életüket vesztették. India számára úgy tűnik, hogy Biden lezárta a történelem ezen, két évtizedes fejezetét és mindenki menjen Isten hírével, amerre lát, az már nem Washington baja. 

Hasonlóan döbbenten figyelik a fejleményeket azon dél-kelet-ázsiai államokban is, hol a muszlim szélsőségesek tevékenysége folyamatos fejfájást okoz. A Fülöp-szigetek, Indonézia és Thaiföld kormányzata aggódik, hogy Afganisztán újra a transznacionális iszlamisták kiképzőhelyévé válik. 

Az is világos, hogy az autokráciák szemében a NATO nyugati demokráciái most elásták és nevetségessé tették magukat. Szinte bizonyos, hogy a megzavarodott Amerika elkötelezettségét tesztelni fogják, mint ahogyan azt az elmúlt órákban már Tajvan ügyében Kína teszi is. Hasonló tesztekre a közeljövőben lehet számítani a Kelet-Mediterráneumban, Dél-kelet Ázsiában és Kelet-Afrikában.

Az afganisztáni bukás aláásta Biden egyik kulcsüzenetét, hogy „Amerika visszatért”. Ehhez képest pedig megerősíteni látszik a pekingi kormányzat két, mostanában folyamatosan ismételgetett üzenetét: egyrészt, hogy az USA ereje hanyatlik, másrészt, hogy az amerikai biztonsági garanciákra nem lehet mérget venni.

Európai forrongás

Londonban, Párizsban és Berlinben is forrong a nagypolitika. A NATO ugyanis Afganisztánban történelmének első vereségét szenvedte el. Washington májusban nem vette figyelembe az európai külügyminiszterek aggodalmait a gyors kivonulást illetően, így azt sem, hogy ezzel egy újabb migránshullám indulhat el Európa irányába.   

Az európaiak szigorú garanciákat akartak látni arra vonatkozóan, hogy a NATO kivonulása előtt a Talibán hajlandó a politikai kompromisszumra. Azzal, hogy a Fehér Ház ilyen durván figyelmen hagyta az európai aggodalmakat, azzal egy súlyos árny vetődik a NATO jövőjére is.

Londoni zűrzavar

Az amerikai megszégyenülés különösen kellemetlen London számára.  A konzervatív kormány márciusban tette közzé új kül- és biztonságpolitikai stratégiáját - „Global Britain” -, amely a választók felé a birodalmi nosztalgiát, Washington felé pedig a szövetségesi tettrekészséget és erőt szimbolizál.  A Hidegháború vége óta végrehajtandó legnagyobb külpolitikai újragondolást a több, mint 100 oldalas dokumentum testesíti meg.

De az afgán kudarc rámutatott arra, hogy Londonnak az USA kiszolgálásán kívül nincsen igazán ötlete a globális folyamatok befolyásolására, ráadásul ebben az esetben nem tudta befolyásolni a Fehér Házat. A brit kormány számára még külön kellemetlen, hogy 1839 óta ez már a negyedik afgán háborúja volt – újabb megszégyenüléssel. De az első három alkalommal legalább sikerült azt a stratégiai célt elérni, hogy az oroszokat távol tartotta India észak-nyugati határától. A mostani alkalommal még ez a cél sem teljesült.

Osztrák álláspont

Az osztrák kormány két minisztere, Karl Nehammer bel- és Alexander Schallenberg külügyminiszter is közös találkozót sürget az uniós tagállamok bel- és külügyminisztereinek részvételével az afgán helyzet értékelésére - áll a két tárcavezető hétfői közös közleményében.

"Közös európai megközelítésre van szükség arra vonatkozóan, hogy miként reagálunk kül- és biztonságpolitikai szempontból az Afganisztánban kialakult helyzetre, amely újabb menekültáraddal fenyegeti Európát" - áll a közleményben.

Schallenberg úgy véli, Afganisztán nem válhat biztonságpolitikai "fekete lyukká", és az európai törekvésekbe Afganisztán szomszédos országait és a tranzitországokat is be kell vonni. Kijelentette, hogy belügyminiszter kollégájával és Afganisztán közép-ázsiai szomszédaival közösen, egy virtuális konferencia keretében szeretné megtenni az első lépéseket. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottságnak is haladéktalanul meg kell kezdenie a tárgyalásokat ezekkel az államokkal.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)