2p
Ejtették a börtönbüntetést, szabadon távozhatott az előzetesből Jay Y. Lee.
Jay Y. Lee, a Samsung alelnöke újságírók körében a 2017.01.12-i kihallgatása előtt. Fotó:MTI/EPA/Getty/Csun Szung Dzsun/pool

Ahogy arról már korábban írtunk, nyakig merült a Samsung vezérkara a Dél-Koreát sújtó korrupciós botrányba, aminek következtében még a dél-koreai miniszterelnököt is eltávolították a posztjáról. A Samsung alelnöke tavaly február óta volt előzetes letartóztatásban, a Reuters cikke szerint most elengedték a börtönbüntetést, így Jay Y. Lee szabadon távozhatott.

A szöuli főügyészség eredetileg két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Samsung alelnökét vesztegetés és sikkasztás miatt, ám előbb felezték, majd felfüggesztették az ítéletet. A korábbi miniszterelnök, Park továbbra is az ítéletére vár, őt vesztegetés és hatalommal való visszaélés vádja miatt tartják előzetesben.

Negyven éve forrongott Dél-Korea

Hosszú vádaskodás előzte meg az előző miniszterelnök, Pak Kunhje letartóztatását. A Pak és a Csoj család közötti viszony ugyanis egészen a hetvenes évek végéig vezethető vissza, ekkor még Pak apja, Pak Csunghe diktátor volt hatalmon. A Csoj család feje Soon-sil apja, Csoj Tae-min volt, aki ekkortájt alapította az Örök Élet Egyházát, ami különös módon ötvözte a kereszténység, a buddhizmus és a koreai sámánizmus elemeit. A diktátort 1979-ben gyilkolták meg, ezután Kunhje vette át a stafétát az apjától, egyszersmind szorosabbra fűzte a barátságot az akkor már „koreai Buddhának” kikiáltott Csoj Tae-minnel.

De hogy jön ehhez a Samsung?

A telefongyártó nem csupán Dél-Korea legnagyobb vállalata, de egyben a gazdasági növekedés egy fő mozgatórugója is egyben: kórházakat, vidámparkot és lakóparkokat is üzemeltetnek az országban. A Yonhap koreai lap szerint az adományozók között szerepel a Samsung is, a vád szerint ők 3 millió dollárt utaltak át Csoj egyik vállalatának – ezzel nem lenne semmi gond, ha az üzletasszony ezt a pénzt nem a lánya németországi műlovas oktatására fordította volna, véli a lap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG