4p
Majd két év kereskedelmi háború után aláírták az Egyesült Államok és Kína közötti megállapodást. Ugyan Trump szuperlatívuszokban beszélt az egyezségről, az elemzők többet vártak. Ugyanakkor a következő fázis kapcsán az amerikai politikusok optimisták.
Donald Trump amerikai- és Hszi Csinping kínai elnök. (Fotó: AFP/Getty)

Történelmi megállapodásnak nevezte az amerikai elnök a Kínával kötendő kereskedelmi egyezményt szerdán a Fehér Házban, a dokumentum aláírási ceremóniáján. "A történelmi kereskedelmi egyezmény első szakaszának aláírásával korábban soha nem tett nagy jelentőségű lépést teszünk Kínával a kölcsönösen tisztességes kereskedelem jövője felé" - fogalmazott Donald Trump. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok és Kína közös erővel "kijavítja a múltban elkövetett hibákat".

A Fehér Házban tartott ünnepségen Mike Pence alelnök és az amerikai kormányzat tagjai mellett részt vesz Liu He kínai miniszterelnök-helyettes is.

Mint emlékezetes Donald Trump 2018 márciusában robbantott ki vámháborút, amikor előbb csak a vas- és acéltermékekre kivetett tarifákat emelte meg. Néhány ország gyorsan meghajolt az elnök akarata előtt, és az amerikaiak számára a korábbiaknál kedvezőbb kereskedelmi megállapodást kötöttek, Kína azonban nem akart úgy táncolni ahogy az elnök fütyült. Ennek eredményeképpen 2018 végéig kemény diplomáciai csatározás folyt, amelynek eredményeként számos újabb termékre vetettek ki kölcsönösen vámokat a felek. Bő egy éve úgy tűnt, hogy megállapodnak, 2018 végén miután tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkkel, Donald Trump azt mondta, hogy hamarosan megegyeznek.

Ez azután a következő egy évben folyamatosan előkerülő ígéret volt, amely mögött ugyan állandó tárgyalások voltak, de ezek nem akartak célba érni. A megrekedő megbeszéléseket pedig rendre amerikai vámemelések bejelentése követte, amelyre Peking a nagy külkereskedelmi többlete miatt csak egy ideig tudott válaszolni. Azt követően aztán a jüant kezdték el gyengíteni, így tartva fenn az exportjuk versenyképességét.

Egyesek szerint egyébként nem az amerikai keménykedés, hanem a kínai sertésállomány legalább felét elpusztító sertésinfluenza volt, amely engedékenységre késztette Pekinget, és végül sikerült valóban megállapodni. Ezt támaszthatja alá az a vélemény, hogy azok a pontok, amelyeket eredetileg Amerika sérelmezett (szellemi tulajdon, nem vegyesvállalati formában való jelenlét a kínai piacon) a napvilágot látott sajtóinformációk szerint nem kerültek bele a dokumentumba. Ugyanakkor Kína vállalta, hogy jelentős értékben vásárol az Egyesült Államokból agrártermékeket.

Az első reakciók szerint a befektetők a megismert megállapodással nem voltak elégedettek, őket próbálta megnyugtatni a pénzügyminiszter, Steven Mnuchin azt jelezte, hogy a második fázisban komolyabb vámcsökkentések jöhetnek. A politikus azt sem zárta ki, hogy a jövőben több egymást követő kisebb megállapodás jön, mint Mnuchin fogalmazott, elképzelhető, hogy lesz 2A, 2B vagy 2C megállapodás is.

A pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy igyekeztek minél jobb megállapodást kötni, és szerinte ami a mostani egyezségben fontos, hogy tárgyalóasztalhoz tudták ültetni Pekinget, és az egyeztetések a jövőben is folytatódnak, amelynek menetrendjét már ki is dolgozták.

Nagy kérdés ugyanakkor a folytatás, mert számos szakértő szerint a megállapodás addig él majd, amíg a kínaiak úgy érzik, hogy az az ő érdekeiket jobban szolgálja, mint az amerikaiakét. A jövőbeni amerikai-kínai kapcsolat szempontjából az is kulcskérdés lehet természetesen, hogy az év végi amerikai elnökválasztás kampány, majd annak végeredménye hogyan alakul, hiszen ha Trump nyeregben érzi magát, akkor könnyen lehet, hogy ismét bekeményít, de egy új elnök megválasztása esetén az eddigi folyamatok akár 180 fokos fordulatot is vehetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG