Ukrajna helyzete tulajdonképpen olyan rossz, hogy jó eséllyel úgy gondolják: már alig lehet rosszabb a fizetésképtelenséggel. Ezért részükről némiképp érthetőbb, ha minél nagyobb adósság elengedést követelnek. Persze ez hosszú távon nem feltétlenül kifizetődő, hisz ha egyszer az ország mégis talpra áll, nem jön rosszul a jóindulatú hitelezők és befektetők hada.
Görög minta
Az ukrán érvek szinte megegyeznek a göröggel: azt kifogásolják, hogy az adósság mértékét nem csökkentik a fenntartható szintre. A „fenntartható” pedig viszonylagos fogalom, ráadásul sok függ a jövőbeni GDP alakulástól, amit a jelenben nehéz kalkulálni. Ideális esetben, ha egy ország nagy adóssággal is küzd, megfelelő átütemezések és kellően alacsony kamatozású hitelek mellett azt egy gyorsabb gazdasági növekedés időszakában kinőheti.
Ukrajna követelései meglehetősen grandiózusak: részleges adósság elengedés, a fizetendő kamatok csökkentése és a lejáratok kitolása úgy, hogy az ország a következő 4 évben 15 milliárd fizetési kötelezettségtől mentesüljön. Ezt a hitelezők nyilván nem fogadhatják el, már csak azért sem, mert ez követendő példa lehetne más országok számára is, fellazulna a pénzügyi fegyelem, és összeomlana a jelenlegi nemzetközi hitelezési rendszer.
Beszólogatnak
A nagyobb hitelezők, köztük Franklin Tempelton azon a véleményen vannak, hogy egy végleges átstrukturálást nem lehet addig megejteni, amíg az ország háborúban áll és a gazdaságban teljes zűrzavar uralkodik. Kijev véleményét, miszerint a fenntarthatóság megteremtésének egyetlen módja az adósság elengedés, érthetően elvetik.
A mostani szópárbaj kedden alakult ki. A hitelezők képviselője azt nyilatkozta, hogy készek egy prudens adósságátrendezésről tárgyalni, de a kijevi kormánynál nem találtak partnerségre. Erre kapta fel a vizet az ukrán pénzügyminisztérium, és közölte, hogy ők jóhiszeműen és felelősségteljesen állnak a kérdéshez, a de a hitelezők részéről ezt nem tapasztalják.
Van kiút?
Innen elég lesz továbblépni, ha Kijev nem tanúsít némi rugalmasságot. A görög út nem járható, akkor sem, ha egy ország háborút vív a szeparatistáival és a mögöttük álló nagyhatalommal. Kétségtelen, a nyugat viselkedése korábban kissé megtéveszthette az ukránokat: arra gondoltak, hogy elkergeti az oroszokat, segít leverni a szeparatistákat és persze hogy kihúzza a gazdasági válságból.
Valószínűleg a nyugat is rosszul mérte fel a helyzetet: azt hitték, az oroszok megfutamodnak egy kis fenyegetéstől meg a szankcióktól. Nem így lett, azt pedig nem gondolták végig az ukránok, hogy miután nem a NATO tagjai, mint pl. a Balti államok, nem tud a nyugat mit tenni értük, nem vívja meg a 3. világháborút a Krímért és a Donyec-medencéért. A mostani helyzetre egyik fél sem számított, így valamekkora felelőssége nyilván van a nyugatnak. Teljes felmentést ez azonban nem ad Ukrajnának: adósságait nem lehet csak úgy eltörölni, hisz rengeteg ország van még a világon, amelyik hasonló jogosnak hangzó érvekkel kérhetné ugyanezt.
Célszerű lehet egy most viszonylag kis könnyítést jelentő, de a jóindulatot tükröző rendezésbe belemenni, hisz ha sikerül túljutni a háborún és elkezdeni a gazdaság ujjáépítését, akkor újra lehet tárgyalni majd a feltételeket, akár többször is. Varufakisz útja nem vezet sehova.
Még a republikánusok körében is visszaesett. 
