1p
A társadalombiztosítás helyébe nem engedné az egészségügyi kormányzat a magánbiztosítókat, de a közelébe igen. Erről már folynak a háttérben a tárgyalások, miközben a magyarok egyre többet költenek magánorvosi ellátásra. Az Egészségügyi Alap "bezárásához" a kiegészítő biztosítások nagy segítséget jelenthetnének
A társadalombiztosítás helyébe nem engedné az egészségügyi kormányzat a magánbiztosítókat, de a közelébe igen. Erről már folynak a háttérben a tárgyalások, miközben a magyarok egyre többet költenek magánorvosi ellátásra. Az Egészségügyi Alap "bezárásához" a kiegészítő biztosítások nagy segítséget jelenthetnének.

Egységes kockázatközösségben és a szolidáris alapú ellátásban gondolkozik a Nefmi - ebből nem adnak alább. Elvetik a kétszintű ellátást is - tette egyértelművé a MABISZ mai konferenciáján felszólaló Szócska Miklós, a Nefmi területért felelős szakállamtitkára - miközben az OECD statisztikák szerint az egészégügyre fordított összegeket az állam egyre inkább visszafogja Magyarországon, a magánkiadások pedig nőttek az elmúlt években.

A biztosítási szakma ugyanakkor sohasem ellenezte az egységes állami biztosítást, minthogy a társadalombiztosításra jobb megoldás nemigen létezik ennél. A kérdés inkább az, hogy minden jár majd ingyen továbbra is a hazai ellátórendszerben, miközben pénz nem lesz minden szolgáltatásra? Az E-Alap így is a költségvetés segítségére szorul, meglehet jövőre már csak bevételeinek 30%-át kell innen pótolni - a kormány célja pedig az, hogy a kasszát két lábra állítsa.

A magánkiadásokat kiegészítő egészségbiztosítással lehetne racionalizálni, és nem lenne nagyobb megterhelés azoknak, akik külön, esetleg extra szolgáltatásokat vennének igénybe - mondjuk hirtelen vagy krónikus megbetegedés esetén. A magánellátásban meg lehet például spórolni a hosszú várólistákat és bizonyos esetekben jobb minőségű ellátást kaphatunk a pénzünkért. Nem csak a luxusra és az egyágyas kórtermekre kell tehát gondolnunk, ha valaki magánorvoshoz fordul. Arról nem is beszélve, hogy sokan gondolkodnak úgy, hogy a hálapénzt inkább "fehéren" kifizetik egy egészségügyi szolgáltatásért...

Egyszintes rendszer extrákkal?


Tökéletes egészségügy nincs, mindig lehet emelni a szolgáltatások színvonalán. Szócska Miklós szerint az egységességet nem bontja meg, hogy a minisztérium a háttérben már elkezdte annak megszervezését, hogy extra szolgáltatásokat nyújtson az intézményrendszer, és ebbe bevonnák a magánbiztosítókat is. Erre szükség is lehet, hiszen a biztosítók bevonásával csökkenthető lenne a tb-kassza terhe is. Erről részleteket nem árult el az államtitkár.

Verjék fogukhoz a garast

Lát viszont további lehetőséget az állami ellátórendszer és a magánbiztosítók összefogására a politikus, aki ismét előhúzta a kalapból a kormány által szintén preferált fogturizmust. Szócska szerint más szakterületeken is el lehetne indítani az egészségügyi turizmust, hiszen a magyar egészségügyi szolgáltatók színvonalban vetekednek a nyugatiakkal, áraik miatt ugyanakkor sokkal versenyképesebbek. A szaktárca nagy potenciált lát ebben - amihez a nemzetközi háttérrel rendelkező biztosítók és hozzátehetik a magukét.

Szócska szerint egyelőre a progresszív betegutak kidolgozásán dolgoznak, a kapacitásokat pedig úgy irányítják, hogy "ne szabaduljon el a ló" a kiadási oldalon. Szócska Miklós szerint az átszervezések után a Nefmi az intézményrendszer 70%-ának lesz a fenntartója, ami megkönnyíti majd a szaktárca dolgát is - például a biztosítók bevonásának mikéntjét illetően.

Olvassa el korábbi cikkeinket a nyugdíjrendszerről és a biztosítási szerződésekről
A hálapénz és a mostani betegutak sokszor felesleges körei miatt ugyanakkor rengeteg olyan pénz folyik el, ami a szolidaritást szem előtt tartó tb-kassza hasznára válna. A piaci alapon működő egészségbiztosítók részleges beengedése kiegészítő jelleggel ugyanakkor kontrollt gyakorolna az állami intézményrendszer felett is. Biztos, hogy például a felesleges betegutakat a biztosítók kiszűrnék a rendszerből - ez a lefaragás pedig nem jelentené a szolgáltatások minőségének romlását, de együtt járna a kiadások csökkenésével, amivel láthatóan eddig nem boldogult az állam.

Ahogy a költségracionalizálás eddig jó formán kimerült a kórházi ágyak felszámolásában, úgy a piaci szereplők beengedése, az állami biztosító "versenyeztetése" is csúfos kudarcot vallott. Már csak ezért is érdemes lehet elgondolkodni egy vegyes rendszeren, ahol az állami biztosító monopóliuma megmarad. Csakhogy a mostani rendszerben is vannak veszélyfaktorok.

Szócska szerint azt a szaktárca is látja, hogy a mostani szisztémában nagy a kockázata annak, hogy élesen elválik egymástól az állami tb és a magánbiztosítók szintje az ellátásban, ahogy történt az például Törökországban: vagyis hogy csak az jut minőségi ellátáshoz, akinek pénze van. 

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG