1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A miniszterelnök azt kérte a 33 leghátrányosabb kistérségtől, hogy legyenek képesek egy, a jövőben sikeresen élő közösség számára programokat teremteni és azokat megvalósítani.
A miniszterelnök azt kérte a 33 leghátrányosabb kistérségtől, hogy ne egyszerűen nagyot merjenek álmodni, hanem legyenek képesek egy, a jövőben sikeresen élő közösség számára programokat teremteni és azokat megvalósítani. Gyurcsány Ferenc a fővárosban a hátrányos helyzetű kistérségek és önkormányzati szövetségek vezetővel találkozott.

Annak érdekében, hogy a versenyt ne csak a legerősebbek diktálják, 135 milliárd forintos támogatásra csak a leghátrányosabb kistérségek pályázhatnak - közölte a kormányfő. Gyurcsány Ferenc hozzátette: további 310 milliárd forint összértékű pályázatnál kedvezményeket kapnak ezek a kistérségek. Példaként említette, hogy plusz pontokat kaphatnak a pályázat elbírálásánál, illetve kevesebb önerővel is elindulhatnak a támogatásért.

A 33 leghátrányosabb kistérségben összesen egymillió ember él. A miniszterelnök hangsúlyozta: a besorolást szakmai alapon határozták meg, nem pedig bármilyen lobbitevékenység vagy egyéb befolyás alapján.

Ezek a támogatási lehetőségek önmagukban nem jelentenek megoldást, csak lehetőséget. Kérdés, hogy a kistérségek, a települések megtalálják-e azokat az embereket, akik vállukra veszik a közösség sorsát - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök szerint a pályázati pénzek sikeres felhasználása az emberi teljesítményről fog szólni, a képzelőerőről, a tervezőképességről, arról, hogyan tudnak együttműködni civil szervezetekkel, üzleti csoportokkal, van-e átfogó elképzelésük arról, mit akarnak tenni. A kormányfő a megbeszélésen azt javasolta a leghátrányosabb helyzetű kistérségek jelen lévő vezetőinek, hogy álmok és realitás egymást ötvöző valóságát teremtsék meg.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: szeretné, ha ezek a kistérségek nyitott és őszinte partnerségben érezhetnék, hogy az ország nem feledkezett el róluk. A kormányfő úgy vélte, a fő kérdés Magyarország sikerével kapcsolatban az, felkészül-e valamennyi polgára és közössége annak birtokba vételére, ami az övé. Mert - mint fogalmazott - ez nagyon nehéz egy olyan országban, ahol a polgárok nemzedékeken keresztül sosem tapasztalhatták meg, milyen szabadnak és szabadként felelősnek lenni.

Egy olyan országban hiszek, amelynek polgárai abban a meggyőződésben és úgy cselekszenek, hogy alapvetően teljesítményük, szorgalmuk és kultúrájuk lesz jövőjük kovácsa - jelentette ki. Hozzátette: nincs erős Magyarország, ha nem erősek a közösségei és nincsenek erős közösségek, ha nem erősek a polgárok. A miniszterelnök az állam felelősségéről szólva azt mondta, nem hisz abban, hogy csak az lenne a dolga, hogy éjjeliőrként vigyázzon.

A kormánynak feladata Gyurcsány Ferenc szerint utat nyitni az elöl haladóknak és újra osztani a lehetőségeket a lemaradók érdekében. A miniszterelnök példaként említette a Pólus programokat, valamint a 33 leghátrányosabb kistérség támogatására szolgáló "Nem mondunk le senkiről" programot.

A Fidesz szerint a hátrányos helyzetű kistérségek "legfőbb problémája éppen Gyurcsány Ferenc". Az ellenzéki párt nevében Erdős Norbert parlamenti képviselő közleményében úgy fogalmazott: ha volt olyan döntés, amit csak meg lehetett hozni a kistelepülések, a vidéki életforma ellehetetlenítésére, azt a jelenlegi kormányzat meghozta. Példaként hozta fel, hogy a kisiskolák, a vasutak, és a rendelőintézetek bezárása miatt a tanulásra, az utazásra és a gyógyulásra való lehetőség "már csak távoli emlék" az ország szegényebb vidékein élőknek.

A Fidesz úgy látja, minél tovább van hatalmon a kormányzat, annál tovább folyik a rombolás, miközben a szegényebb vidékek, családok, vállalkozások száma egyre csak nő a szociális válság következtében.

Egységesítik a területfejlesztési hálózatokat
A hátul kullogóknak segít a kormány

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG