1p
Már látszanak az első jelek az európai üzemanyagárakat meghatározó árszint középtávú mérséklődésére
A héten is tovább emelkedtek az üzemanyagárak a hazai benzinkutakon, amelynek fő oka a világpiaci energiaárak tartós felértékelődése és a forint dollárral szembeni árfolyama a bankközi devizapiacokon. A Solar Capital szerint most látszanak az első jelek az európai üzemanyagárakat meghatározó árszint középtávú mérséklődésére.

Az október 18-i üzemanyagár-emelést követően a benzin átlagára 398 forintra, a gázolajé pedig 395 forintra erősödött, ám a benzinkutaknál a változó kiskereskedelmi árrés képzés ettől eltérő benzinárakat produkálhat. Pálffy Gergely, a Solar Capital elemzője kifejtette, hogy 2011-ben és 2010-ben a nagykereskedelmi árak emelése egyre gyakoribb az ezt megelőző időszakhoz képest, amelynek fő oka a világpiaci energiaárak tartós felértékelődése.

Az egyre gyakoribb áremelések főképp két okra vezethetők vissza. Az első a kőolaj világpiaci árfolyamának hektikus alakulása, amely két benchmarking jellegű piaci árból - az északi-tengeri Brent típusú, illetve az amerikai Crude típusú hordónkénti kőolaj árából - származik. A második pedig, amely tipikusan a hazai fogyasztói árakra van hatással, a forint dollárral szembeni árfolyammozgása a bankközi devizapiacokon. Ez utóbbi devizaárfolyam kockázat természetesen más egyéb importfogyasztási cikkre, főképp élelmiszerre is igaz a hazai piacon.

Középtávon ismét konvergálhat az európai könnyűolaj ára az amerikai árszinthez

Az európai üzemanyagárakat majdnem teljes egészében az északi-tengeri Brent világpiaci hordónkénti árfolyam alakulása mozgatja, amely sokáig hasonló árban mozgott a Crude típusú amerikai könnyűolaj árjegyzésével. A Brent jelenleg 111 dollár körül, a Crude pedig 88 dollár körül mozog a NYMEX és az ICE piacain.

A két árjegyzés 2010 októberéig közel azonos árfolyamon mozgott, ám az azt követően kezdődő észak-afrikai konfliktusok néhány OPEC tagországot a kitermelés mérséklésére késztettek, és ez végül a Brent típusú kőolaj tekintetében többletkeresletet generált. Illetve erősen emelte a geopolitikai kockázati felárat a határidős piacokon, mivel sokáig kilátástalan volt a vezetőváltáson átesett Líbia és Egyiptom sorsa is, amely közel 5 százalékát adja a teljes globális kőolaj kitermelésnek. A Brent árfolyama ez idő alatt 84,78 dollárról a közel 124,34 dolláros rekordárig erősödött május elejére.

Van remény

A Brent típusú kőolaj árjegyzése két dolog hatására mérséklődhet középtávon. Az egyik, amely ismét tartósan 100 dollár alá szoríthatja a Brent hordónkénti árfolyamát, és erre egyre nagyobb esély is mutatkozik, a külföldi, ám ottani érdekeltségekkel rendelkező kitermelők ismét normál kapacitáson való napi működése, amely elősegítheti a geopolitikai kockázati felár kiárazódását. Az olasz Eni S.p.A. szeptember végi bejelentése - miszerint munkásai visszatérnek a kutakra és a finomítókhoz - viszonylag nyugtatóan hatott a Brent határidős jegyzésére, annak ellenére, hogy a legjelentősebb OPEC tag Szaúd-Arábia pótlólagosan emelte a kitermelési kvótáját a hónapokig tartó zavargások időszaka alatt.
 
A másik jelentős befolyásoló tényező az euróövezeti államok támasztotta kereslet mérséklődése, amelyre szintén jelentős esély van, mivel a Monetáris Unió gazdaságának növekedési kilátásait már a Nemzetközi Valutaalap is rontotta. Pálffy Gergely elmondta, a Solar szerint az eurózóna gazdasága ez évben az eddig várt 2 százalék helyett mindössze 1,9 százalékkal, illetve a 2012-es évre várt 1,7 százalék helyett csak 1,4 százalékkal bővülhet. Hozzátette, hogy ebbe természetesen beletartozik a kitermelők és a finomítók által piacra helyezett benzin- illetve gázolajmennyiség is, melynek vetülete végső soron az üzemanyag lakossági fogyasztása.

A közép-kelet-európai államok gazdaságának esetleges kedvező megítélése - hazánkat is beleértve - elősegítheti a forint felértékelődését. A hazai fizetőeszköz megítélése ugyanis - ha közvetlen hatással nincs is a MOL dollárban denominált készletgazdálkodására -, közvetetten érinti a nagykereskedelmi árképzést. Értelemszerűen kedvezőbb lenne a benzinárra egy a jelenlegi 210 USD/HUF helyett egy 200 USD/HUF alatti árfolyam, ám ezt nagyban befolyásolja az euró dollárral szembeni sokat gyengülő jegyzése is.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG