.jpg)
Az építőipari termelés csökkenésén belül az épületeken végzett munkák volumene visszaesett, míg az egyéb építményeken végzetteké emelkedett, ez utóbbi főként a metróépítésnek és az útépítési munkáknak köszönhető.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke a nemzetgazdaság átlagnál kisebb mértékben (-2,6%) esett vissza. Jelentős teljesítménycsökkenés mutatkozott a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (-11,4%) területén, összhangban a háztartások fogyasztási kiadásainak visszaesésével. A szállítás, raktározás, posta és távközlés együttes hozzáadott értéke 3,4%-kal csökkent. Ezen belül a szállítási, raktározási tevékenység visszaesésében a termelés, az export, illetve a kereskedelem teljesítményének csökkenése tükröződik. A távközlés teljesítménye stagnált. A közigazgatás, oktatás, egészségügy teljesítménye az előző negyedévhez hasonlóan 1,1%-kal mérséklődött, melyet elsősorban a nem államháztartásból finanszírozott felnőtt és egyéb oktatás visszaesése indokolt. A pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások területén 1,2%-os emelkedés mutatkozott, ezen belül a bankok hitelezési aktivitása csökkent, a biztosítási szerződések volumene továbbra is visszaesést mutatott, ugyanakkor a gazdasági szolgáltatásokon belül a számítástechnikai tevékenység jelentősen bővült. Az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás teljesítménye stagnált.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások végső fogyasztása 8,8%-kal csökkent 2009. III. negyedévében, miután a háztartások fogyasztási kiadása minden korábbinál jelentősebb mértékben, 9,8%-kal esett vissza, a kiskereskedelmi forgalom nagy mértékű csökkenésének megfelelően. A háztartások fogyasztási kiadásán belül az állandó, rendszeres kiadások, mint az élelmiszer vagy a lakhatással kapcsolatos költségek az átlagnál kisebb mértékben estek vissza. Ugyanakkor a közlekedésre – ezen belül a gépjárművek vásárlására és üzemeltetésére – fordított kiadások, valamint a szórakozás, kultúra és az iskolarendszeren kívüli oktatásra fordított kiadások az átlagnál nagyobb mértékben csökkentek, e tevékenységek visszaesésével összhangban. A kormányzattól és a háztartásokat segítő non-profit szervezetektől kapott természetbeni juttatások mértéke is csökkent 4,7%, illetve 4,3%-kal. A közösségi fogyasztás 1,4%-os csökkenést mutatott.
Mindezen folyamatok összegeként a végső fogyasztás 7,9%-kal csökkent.

A bruttó-állóeszköz felhalmozás az előző negyedévinél nagyobb mértékben, 6,8%-kal esett vissza. A nagy súlyú ágazatok közül a feldolgozóipar és az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágakban nagy mértékű beruházás csökkenés figyelhető meg. Az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak zsugorodása mögött a lakásépítések erőteljes visszaesése áll. A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak növekedésében az út- és autópálya építések, valamint a kötöttpályás közlekedési beruházok játszottak jelentős szerepet, míg az oktatás ágban több felsőoktatási intézmény felújítása, illetve bővítése történt meg. A készletek állománya a III. negyedévben újra bővült, alapvetően a mezőgazdasági és a kereskedelmi készletek emelkedése miatt. A belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 13,3%-kal esett vissza.
Az Unió kilábalt a válságból |

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2009 III. negyedévében a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest 1,8%-kal csökkent. Ebből a mezőgazdaság stagnált, az ipar 1,3%-os növekedést, az építőipar pedig 1,3%-os csökkenést mutatott. A szolgáltatások összességében 0,6%-kal estek vissza. A háztartások fogyasztási kiadása 3,0%-kal csökkent. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 2,2%-kal zsugorodtak. A közösségi fogyasztás 0,1%-kal mérséklődött, a végső fogyasztás 2,3%-kal csökkent. Az export 3,1%-os, míg az import 4,7%-os emelkedést mutatott. A bruttó hazai termék volumene a III. negyedévben a szezonális és naptári hatás kiszűrésével 7,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Nyárhoz képest nőtt az iparunk
A piac majd kikényszeríti a fegyelmet a Fidesztől?
Bokros: Bajnai az államcsődtől mentett meg minket
Százmilliárdos meglepetés érheti a PM-et
Az Unió kilábalt a válságból
Strauss-Kahn: akármit is mond a Fidesz, egy út van
Privátbankár