A IV. században Mindenszentek ünnepét még a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg (az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja a mindenszentek napját.) Az ünnep a VIII. században tevődött át május 13-ról november 1-jére, valószínűleg azért, hogy ezzel szenteljék meg a kelták régi népi újesztendejét. 835-ben Jámbor Lajos frank császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, így ettől kezdve a Mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett, amely 2000-től ismét munkaszüneti nap Magyarországon.
Általános szokás, hogy Mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák a Mindenszentek Litániáját, és megáldják az új síremlékeket.
Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket, és ekkor újították meg az egész tanácsot. A Mindenszentek ünnepe az utána következő halottak napja miatt annak vigíliája lett. A Mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az Egyesült Államokból indult, angolszász eredetű Halloween-ünnep is. Elnevezése, az angol "All Hallows Eve" magyarul azt jelenti: mindenszentek előestéje, ez a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája.
A november 2-ai Halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny anyaház alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, s a XIV. század elejétől Róma is átvette. A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapszik. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt tisztulniuk kell.
Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz kapcsolódó némelyik népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben, a bukovinai magyarok körében még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, s néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
MTI