1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyurcsány Ferenc kijelentette: a kiigazítás megszorító szakaszának már csaknem a végére ért az ország, most a reformok építő, minőségjavító korszaka következik.
Magyarországnak GDP arányosan tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia, hosszú távon pedig egyensúlyt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett "Cikkek és cakkok a magyar gazdaságban" című budapesti konferencián.

"Az országok többségében ugyanaz a dilemma: hogyan teremthető meg a gazdasági növekedés fenntartható alapja kemény, globális piaci körülmények között úgy, hogy közben fenntartható legyen a társadalmi szolidaritás és a méltányosság érzete" - idézte Ralf Dahrendorf szociológust a miniszterelnök, hozzátéve, hogy akárki van kormányon, meg kell kísérelnie ennek a körnek a négyszögesítését.

A magyar államháztartás helyzetét elemezve a kormányfő megemlítette, hogy a magyar családtámogatási rendszer Európában "mértékében és kiterjedtségében példa nélkülien nagyvonalú". Bár az egészségügyre fordított magán- és közkiadások aránya a GDP 8 százaléka, ami az EU-n belül átlagosnak számít, ezen belül a gyógyszertámogatási arány az átlag duplája - jegyezte meg.

Magyarország jelenleg a GDP valamivel több mint 10 százalékát fordítja nyugdíjkiadásra, ami megfelel az OECD országok átlagának, de ha nem változik a rendszer, akkor 2050-re ez az arány a GDP 17 százalékára ugrik, ami a jelenlegi államadósság megháromszorozódását hozná magával - figyelmeztetett Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök véleménye szerint a megkezdett reformok nem az egészségügyről, az oktatásról vagy a közigazgatásról szólnak, hanem a társadalom nézetrendszerének, hozzáállásának szükséges váltásáról.

"A magyar politikában alapvetően nem a baloldal és a jobboldal vetélkedik  egymással, hanem  a modernizációs nézet a tradicionális nézettel, reformszándék, illetve antireform szándék" - mondta a miniszterelnök, aki úgy látja, hogy rövidtávon még nem dőlt el ez a "mérkőzés". Hosszabb távon csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek a teljesítményre építenek, megvalósítják a reformokat, a társadalmi modernizációt, Magyarországnak is ezt az utat kell követnie - tette hozzá.

Magyarországon a választási években felszökik az államháztartási hiány, amelyet kiigazítások követnek, így volt ez, 1994-1996-ban, 1998-2000 között, de elmaradt 2002-2004 között - sorolta a gazdaságpolitika "go-stop-go" korszakokat a miniszterelnök, hozzátéve, hogy 2006-2008 az újabb kiigazítás dátuma.

Noha Európában sok országban volt kiigazítás az elmúlt évtizedekben, a magyar méretűhez hasonlót csak Írországban kellett végrehajtani 1986-88 között, amikor az államháztartási hiányt 11,8 százalékról 4,9 százalékra csökkentették - mondta Gyurcsány Ferenc. Véleménye szerint a kiigazítás megszorító szakaszának már csaknem a végére ért az ország és a strukturális átalakítás is többé-kevésbé lezajlott, most a reformok építő, minőségjavító korszaka következik.

A kiigazítás nyomán már látható az alagút vége, s a kormány úgy látja, hogy a 2009. illetve a 2010. évi költségvetési célok teljesíthetősége miatti aggodalmak "többségében és alapvetően nem, vagy kevésbé megalapozottak" - rögzítette a miniszterelnök.

"Egyetértek azokkal, akik szerint a költségvetési politikában az egyensúly a végső cél" - fogalmazott a miniszterelnök, aki úgy véli, Magyarországnak tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia. Gyurcsány Ferenc elmondta: az idei alacsony gazdasági növekedés után jövőre már 3 százalékhoz közeli bővülés várható, majd 2009-től a konvergencia programban is rögzített 4 százalék.

A kormány által az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat a költségvetési felelősségről és költségvetési hivatal felállításáról a tartós államháztartási egyensúly megteremtésének törvényi és intézményi feltételeit alapozza meg - hangsúlyozta a miniszterelnök.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG