1p
Kételyeiknek adtak hangot az első német kommentárok az adósságválság leküzdésének kilátásairól a brüsszeli európai uniós csúcsértekezlet után
Kételyeiknek adtak hangot az első német kommentárok az adósságválság leküzdésének kilátásairól a vasárnapi brüsszeli európai uniós csúcsértekezlet után; az értékelések szerint tovább tart a versenyfutás az idővel.

Szinte valamennyi állásfoglalás idézte Angela Merkel kancellárnak azt a kijelentését, hogy a szerdai "második félidőig" még fontos technikai kérdéseket kell tisztázni. A lapok ebből arra következtettek, hogy a vitás kérdéseket nem sikerült teljes mértékben tisztázni. Több kérdés még nyitott, és az értékelések szerint a vita mindenekelőtt a részletekre vonatkozik. Így egyebek között arra, hogy milyen végleges formát öltsön az euróövezeti mentőalap, az EFSF, hogyan lehet az alapot még több pénzügyi eszközhöz juttatni, illetve miként alakuljon a görög államadósságok egy részének leírása. A legtöbb szó arról esett, hogy a bankok követeléseik 50 százalékáról mondanának le, de egyelőre még bizonytalan, hogy erre sor kerül-e. A többi között tovább tart a vita az érvényben lévő uniós szerződések elsősorban Németország által sürgetett módosításáról is.

Szakértők szerint Brüsszelben ugyanakkor egyetértés alakult ki arról, hogy az EFSF alkalmazási eszközeit bővíteni kell, de anélkül, hogy az alapba több pénzt fizetnének be. Egyetértettek abban is, hogy Görögországot egy újabb mentőcsomaghoz kell juttatni, a korábban elhatározott ugyanis nem elegendő. Athénnak a következő évekre a korábban elhatározott összeg legkevesebb duplájára van szüksége. Az eddigi 109 milliárd euró helyett mintegy 250 milliárdról van szó, és mindebben a magánhitelezőknek, azaz a bankoknak is részt kell venniük az említett 50 százalékos adósságleírással.

Németország - Franciaország: 1:0?

Az első kommentárok Merkel kancellár győzelmeként említették annak - mindenekelőtt Franciaországgal szembeni -  keresztülvitelét, hogy az euróövezeti mentőalap bővítésének forrása nem lehet az Európai Központi Bank. A kancellár más elképzelései ugyanakkor Brüsszelben ellenállásra találtak. Berlini értesülések szerint Merkel sürgette, hogy az eladósodott országokkal szemben keményebben lehessen fellépni, és szükség esetén Brüsszel beleszólhasson a szóban forgó államok nemzeti költségvetési politikájába, amihez az európai szerződések módosítására van szükség. Ez azonban berlini értesülések szerint a csúcsértekezleten több tagállam részéről elutasításra talált.

Hétfői értesülések szerint Németországot közvetve bírálták amiatt is, hogy a döntések előzetes parlamenti jóváhagyásának szükségességével fékezi a döntéshozatal folyamatát. Több tagország nemtetszését fejezte ki, hogy a német politika miatt két csúcstalálkozóra van szükség, a legélesebb bírálatot ugyanakkor Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti csoport elnöke fogalmazta  meg azzal, hogy "nem lehet mindig Németországra várni".

Ennek ellenére Berlinben még minden nyitott. A kancellár hétfőn és kedden tájékoztatja a parlamenti frakciókat az előzetes  brüsszeli megegyezésekről, és a jelenlegi forgatókönyv szerint a Bundestag költségvetési bizottsága legkésőbb kedd estig szavaz azokról. Az ellenzéki pártok ugyan az egész parlamentet bevonó szavazást sürgettek, ezt azonban a koalíció elutasította. Az előzetes parlamenti jóváhagyást az alkotmánybíróság a közelmúltban határozatban rendelte el. 

Angela Merkel kancellár a tervek szerint szerdán - közvetlenül az újabb uniós csúcsértekezlet előtt - kormánynyilatkozatot tesz a Bundestagban az adósságválság leküzdésének  eszközeiről, illetve kilátásairól.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG