A meglehetősen Magyarország szempontjából megjegyezte, hogy fogy és öregszik a magyar társadalom, a szaporulatot pedig a kisebbség adja. Oktatási és erkölcsi problémákról és az ország szétesettségéről is beszélt, megoldásként a társadalom és a közösségek újraszervezését említette. Deák Klára szerint hazai bankok nélkül ez a reform elképzelhetetlen. A szakember szerint a pénz közjószág és nem lenne szabad olyan felügyelőre bízni, mint a mai bankrendszer.
A megoldás kulcsa?
| A konferencián korábban az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese, Borbély László András a magyar államkötvények helyzetéről, Lehóczky Zoltán, a Gránit Bank munkatársa pedig a pénzintézet stratégiájáról beszélt. Részletes beszámolóinkat itt és itt találja. |
A HVG egyik tavaly júliusi írása szerint a Széchenyi Kereskedelmi Bank nevet 2010 májusában felvevő pénzintézet korábban kicsit több mint egy hónapig Helikon Kereskedelmi Bankként, előtte pedig SPE Bank néven üzemelt. Az SPE Bankot 2010 március elején vette meg a Töröcskei István egykori bankvezérhez és Boros Imre egykori kisgazda PHARE-miniszterhez köthető T&T Zrt. és a Terra-Danubia Zrt. a spekulatív ügyleteket végző, a Kajmán-szigeteken bejegyzett SPCP Hungarian Holdingstól, piaci hírek szerint nem egészen 2 milliárd forintért.
Privátbankár - Acsai N. Ferenc
A Széchenyi Bank egyik vezető munkatársa szerint nem lenne szabad olyan felügyelőre bízni a pénzünket, mint a mai bankrendszer - hangzott el egy tegnapi konferencián
Ő maga jelentkezett a hírrel.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




